Drámai helyzet? Az. Láttunk már ilyesmit. A tévénéző ásít, ha tüntetést lát. A politikus elkönyveli a különféle tárgyalásokat kísérő feszültséget mint foglalkozási ártalmat. Minden megy tovább.

Minden megy tovább? Megy bizony. A világ változik, a változásokra pedig nincsenek megfelelő válaszok. Úgy tűnik, az emberi faj, melyet minden lények között a legjobban alkalmazkodónak tudtunk, ezúttal csődöt mond. A természet állította korlátokat legyőzi, az önmaga által létrehozott válsággal nem tud mit kezdeni.

A természet bonyolult. Az ember és a társadalom, ha lehet, még bonyolultabb. Biológiai mivoltunkat egyre inkább megismerjük, belepiszkálunk génjeinkbe, feltámasztjuk a halottakat. Éppen eleget tudunk arról is, milyen hatással vagyunk saját életterünkre. A saját magunk létrehozta változásokhoz azonban nem tudunk alkalmazkodni.

Gro Harlem Bruntland 1984-ben valamit megindított, amikor az ENSZ-közgyűlés felhatalmazásával körbejárta a Földet, és nemcsak politikusokkal, szakértőkkel, hanem a civil társadalom képviselőivel is találkozott. E találkozások alapján szerkesztette meg a nevét viselő bizottság a Közös jövőnk" című jelentést. Ezt 1987-ben mutatták be, először Londonban, a világ fiatalsága képviselőinek, majd Budapesten, bátorítandó a közép- és kelet- európai környezet- és természetvédelmet.

A "Közös jövőnk" jelentés összeállítói tizenhárom éve húzták meg a vészharangot. Az ENSZ-közgyűlés válaszképpen környezetvédelmi csúcstalálkozót hirdetett 1992-re Rio de Janeiro-ba. Nem volt éppen véletlen a helyválasztás, akkoriban az Amazonas-medence őserdeinek pusztulása és ennek a légkörre gyakorolt hatása volt a leggyakrabban emlegetett környezeti probléma. Rióban kezdődött az éghajlat-keretegyezmény tárgyalása, 100 ország állam- és kormányfői gyűltek össze — soha addig ekkora reprezentatív gyülekezetet nem látott a világ —, csupán az amerikai elnök hiányzott a névsorból.

Rio legnagyobb eredménye az volt, hogy a felkészülési folyamat során sűrű kapcsolati háló szövődött a készülődő civil szervezetek — környezetvédők, erőszakmentes anarchisták, természetvédők, emberi jogi csoportok, nőmozgalmak — között. Elmondhatjuk, hogy létrejött és először mutatkozott meg a globális civil társadalom.

Tíz évvel ezelőtt, 1990 decemberében az ENSZ Környezetvédelmi Programjának amerikai igazgatója kérdésemre azt mondta, hogy tíz évünk van arra, hogy megállítsuk a visszavonhatatlan éghajlatváltozást. A tíz év letelt.

(Civil press)