A tudóscsoport olyan, rendkívül érzékeny szeizmikus állomások adatait elemezve jutott erre az eredményre, melyek a tengeren lévő és a parton szétporló hullámok erejét is nyomon tudják követni. Korábban ezeket a vibrációkat, melyeket mikro-szeizmikus mozgásoknak neveznek, pusztán zavaró zajként tartották számon, melyek a földrengések sokkal fontosabb jeleit zavarják. Most azonban a hamburgi és a brémai egyetemek kutatói a következőket írták: Ezeket az adatokat újra meg lehet vizsgálni, hogy értékeljük a huszadik századi hullámzási jellegzetességeket." Essen és munkatársai úgy találták, hogy a Norvég-tengeren a hullámok magassága 1955 és 1994 között átlagosan kb. 10 cm-rel emelkedett évente. Ugyanakkor ennek az időszaknak a második felében 1975-től 1994-ig az évenkénti emelkedés közelebb volt a 20 cm-hez.

Feljegyzéseikből kiderül, hogy 1954-től 1974-ig egy hónapban kb. 7 napon volt erőteljes hullámzás. Ez az érték azonban jelentősen megnövekedett a vizsgált időszak második felében, és majdnem elérte a havi 14 napot. A hullámok magasságának és viharok számának növekedése, úgy tűnik, összefüggésben van a földfelszín levegőhőmérsékletének emelkedésével. Ezen összefüggés arra enged következtetni, hogy ugyanaz a folyamat idézi elő az említett jelenségeket: a globális felmelegedés.

Biztosan tudjuk, hogy amennyiben erősödik az üvegházhatás, akkor nagyobb kinetikus energiát kell eloszlatni" — mondta Kerry Emanuel légkörkutató, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) munkatársa. A légkör és az óceán közötti súrlódás, azaz a hullámzás, nyeli el főként a többletenergiát."

Nafi Toksoz, a MIT szeizmológusa szerint a német kutatócsoport által tanulmányozott rezgésnövekedés nagy valószínűség szerint általános jelenség, és nem korlátozódik az Atlanti-óceán északi részére.

(Newsday)