A vezetékes energia-ellátás egyik legfőbb problémája, hogy a szolgáltatók kötelesek a csúcsterhelés óráiban is elegendő energiát biztosítani. Ez az időszak a Texas-beli Austinban általában reggel és este 7—9 óra között van. A közismerten pazarló energiagazdálkodású Egyesült Államokban a még ma is rendre növekvő csúcsigényeket — amennyiben fosszilis erőművekben gondolkodunk — újabb erőművi blokkokkal lehetne kielégíteni, de számolni kell az ennek kapcsán megnövekvő környezetszennyezéssel is. Ebből kiindulva az illetékes helyi hatóságok 1985-ben három épületre napenergetikai rendszereket szereltek fel, és két éven át figyelemmel kísérték azok működését. E beruházás célja az adott épületek melegvíz-ellátó rendszereinek csúcsidei tehermentesítése volt.

Az első ilyen épület egy többfunkciós komplexum volt, amelyre egy három darab 1,25 x 2,5 m méretű, egy 310 literes víztartállyal kiegészített, visszacsurgatós rendszerű, aktív napkollektort szereltek fel. A másik épületben egy tűzoltóság működött, ahol 2 db sorba kötött, 140 literes tartállyal üzemelő passzív rendszer kapott helyet. A dél-austini rekreációs központban az első épületnek megfelelő méretű napkollektorok három, egyenként 480 literes, 140 o C-os vízhőmérséklet mellett működő rendszert tápláltak.

Mivel az épületekre felszerelt napkollektorok nem a csúcsidőszakban termelték a legtöbb melegvizet, a napkollektorokkal elért csúcsterhelés-megtakarítást két összetevőre bontották: az általános csúcsidőszakkal egybeeső, illetve azon kívül felmerülő csúcstermelésre. Az első épületben napkollektorok nélkül a 6 kW-nyi átlagos melegvíz csúcsfogyasztása naponta délután 1 óra körül volt megfigyelhető — ekkor indult be itt az ebéd utáni mosogatás itt. A napkollektor által korábban tárolt energia ezt a csúcsot 2,5 kW-ra vasalta". Mivel a délután 5—6 körüli termelési csúcsidőszakban nem fogyott annyi melegvíz, a csúcsterhelés-csökkenés ilyenkor csak 2,5 kW volt.

A másik két épületben elért hasonló eredmények arra utalnak, hogy a napkollektoros rendszerek hagyományos elektromos vízmelegítőkkel együtt üzemeltetve — tárolt melegvizüknek köszönhetően — hatékonyan képesek enyhíteni a csúcsigényt. Ez különösen abban az esetben egyértelmű, ha a hálózati csúcsterhelés időszaka, illetve a napkollektorok csúcstermelése időben egybeesik. A fent említett rendszerek révén megtakarított összeg 1,3—3,3 év alatt biztosította az adott befektetés megtérülését, ami korántsem kedvezőtlen eredmény.

Mindez azért érdemel figyelmet, mert a napkollektoros megoldás már működő rendszereknél is könnyen bevezethető. Tekintettel arra, hogy Magyarországon a vezetékes energia ára ma még messze nem éri el a regionálisan indokolt piaci szintet, és előbb-utóbb bevezetésre kerül a környezet terhelését az erőműveknél is szankcionáló ökoadó is, a megújuló napenergia gyakorlati hasznosításának kiterjesztésére hatóságoknak és fogyasztóknak egyaránt érdemes odafigyelni.

Balog Károly