kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Pert nyert a Víziváros

Kinek-kinek a fantáziájára bízom, hogy belegondoljon, mennyi idegölő bosszúságot, kiadást, időpocsékolást okozott az ott élőknek az a — sajnos általános — önkormányzati és építési hatósági szemlélet, amely szinte kizárólag az új beruházó érdekeit tartja szem előtt, és semmibe veszi a közérdeket, a választók, a környezet és az életminőség szempontjait. Valószínűleg naivságom ékes bizonyítéka, hogy még mindig nem értem, hogyan adhatnak ki a hatóságok sorozatban olyan határozatokat, amelyek nemhogy nem igyekeznek a közösségi érdekeket szem előtt tartani, de még a jelenlegi — sokszor megalapozatlan beruházói szabadságot biztosító — szabályozással sem elégednek meg, hanem azon felül is engedményeket igyekeznek tenni a befektetők javára.
A Fővárosi Bíróság 2000. december 18-án az évek óta tiltakozó polgárok javára hozott ítéletet a Kapás utcai OTP irodaház előzetes építési engedélyével kapcsolatban. A per, amelynek felperesei a Szász Károly utca — Margit körút — Kapás utca — Varsányi Irén utca által határolt tömb társasházainak tulajdonosai voltak, több szempontból is tanulságos.
A történet azzal kezdődött, hogy a II. kerületi Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodája 1998. június 25-én elvi építési engedélyt adott egy óriási OTP irodaház építésére. Ezt az ott élők megfellebezték. A másodfokú hatóság 1998. október 19-én nem erősítette meg az elsőfokú határozatot. 1999. február 24-én a beruházó új engedélyezési kérelmet nyújtott be, amelyre 1999. április 21-én — feltételekkel — ismét megadták az elvi engedélyt. Ezt a változatot az ott élők ismét kifogásolták. A Levegő Munkacsoport is részt vett az önkormányzati egyeztetéseken, lakossági fórumokon, tiltakozó felvonuláson, valamint levélben felhívta a II. fokú építési hatóság figyelmét is a tervezett létesítmény várható problémáira.
A másodfokú hatóság 1999. június 14-én helybenhagyta az első fokú határozatot. Ekkor a felperesek a bírósághoz fordultak. Képviselőjük Dr. Fülöp Sándor, a Környezeti Management és Jog Egyesület (EMLA) igazgatója volt. A perben az alperes a másodfokú hatóság határozatának az elsőfokú határozatra is kiterjedő bírósági felülvizsgálatát, hatályon kívül helyezését és az ítélet indoklásában megfelelő iránymutatás adását kérték. A bíróság kötelezte az alperes Budapest Főváros Közigazgatási Hivatalát a másodfokú határozata hatályon kívül helyezésére, és egyidejűleg új eljárásra kötelezte az elsőfokú szervet, a II. kerületi önkormányzatot is. Az ítéletben hangsúlyozták, hogy az új eljárásban a környezethez illeszkedést, a kialakult beépítési állapotot köteles vizsgálni az engedélyező.
Kíváncsian várjuk, hogy az OTP Ingatlan Rt., amely évekkel ezelőtt még a környékhez igazodó, keresett, társasházi lakásokat szánt a területre, most harmadik nekifutásra milyen tervvel fog előállni. Csak reménykedünk abban, hogy az előzőleg tervezett 74,9%-os beépítés helyett tekintettel lesz a kialakult 50-60%-os beépítésre, 5,5 helyett az új kerületi szabályozásban szereplő 3,50 +(0,50) szintterületi mutatóra, a meglévő épületek udvarra néző helyiségeire és a forgalmi állapotokra.
Nemcsak a Kapás utca, hanem többek között a Medve utca, a Csapláros utca, a Zivatar utca és Pesthidegkúton Erzsébetliget lakói is hosszú ideje tiltakoznak a tervezett túlépítések ellen. Reméljük, hogy az ő érdekeiket a választott önkormányzatuk már bírósági határozat nélkül is tiszteletben fogja tartani.
Még egy általános tanulságra hívnánk fel a figyelmet. Nagyon kell ügyelni a felpereseknek, hogy jól fogalmazzák meg a keresetüket, mert utólagos kereset kiterjesztésre általában nincs mód. Forduljunk ezért — még nyilvánvaló igazság esetén is — szakemberhez.

Beliczay Erzsébet


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.