A falu korábbi képére leginkább a népi-demokratikus szürke szín, utcáinak, a környező erdei utaknak a tisztaságára pedig a közömbösség teremtette egységes szocialista piszok volt a jellemző. Polgármesterünk, elmesélése szerint energiát, fáradtságot nem kímélve kezdett bele a település virágosításába. Munkaideje végeztével naponta saját Trabantjával járta végig az utcai virágágyásokat, víztartállyal a kocsi csomagtartójában. A lakosság ebben az időben még hűvös távolságtartással és némi gyanakvó szemráncolással figyelte az eseményeket. Hasonló megrökönyödést váltott ki az is, amikor ugyanő napi körsétával próbálta a tettenérés eszközével az illegális hulladéklerakókat felszámolni.

Ma, tíz évvel később a házak előtt a járdán, az ablakokban a lakók jószántából kihelyezett és ápolt virágok sorakoznak. A jól jelzett, a helyi egyesület által kihelyezett és karban tartott, táblákkal ellátott erdei utakon nagyítóval is nehéz eldobott szemetet találni. (Néhány földön heverő cigarettásdoboz láttán házigazdám, Manfred megjegyezte: biztos nem helybeliek lehetnek a tettesek.) Az ő polgármesteri ciklusában csatornázták az egész települést (jelenleg épül a víztisztító-mű). Hogy mindez mennyi energiájába került, arra beszédes válasz az a tény, hogy a következő választáson nem jelöltette magát polgármesternek.

Hová tűnik a sok hulladék? Természetesen működik a szelektív hulladékgyűjtés. A falu öt pontján úgynevezett hulladéksziget található, ahol színes- és fehér üveg, papír, valamint vöröskereszt" feliratú konténerekbe folyik a gyűjtés. Az utóbbi gyűjtőtartályba a kinőtt vagy feleslegessé vált ruhákat, cipőket lehet — természetesen tiszta állapotban — elhelyezni a rászorulók részére. Ezen kívül az úgynevezett Grüne Punkt (zöld színű, körben két egymás felé görbülő nyíl) jellel ellátott csomagolóanyagokat kell otthon kimosva egy sárga színű, újrahasznosított műanyagból készült zsákba gyűjteni. A hét meghatározott napján a ház elé kihelyezett zsákokat az újrahasznosító cég elszállítja. A különböző anyagú: alumínium vagy más fém, műanyag stb. csomagolások előválogatás után kerülnek újrahasznosításra. Ha ezek után is marad szemét a háztartásban, azt egy apró kukába" tehetik, amit megfelelően borsos árért a nálunk megszokott módon rendszeresen elszállítanak. Mindezeken kívül évente kétszer van veszélyeshulladék-gyűjtés.

A törvények a fákat szigorúan védik. Ha a tulajdonos a saját kertjében fát akar kivágni, engedélyt kell kérnie az önkormányzattól. Ha engedélyt is kap rá, igen borsos — akár több ezer márkás — árat" kell a műveletért fizetnie. Nem csoda hát, ha ezerszer is meggondolja valaki, mielőtt ilyen nagy fába vágja a fejszéjét".

Házigazdám, Manfred elmesélte, annak idején a nyugati területekről érkezett polgármesterek figyelmeztették keleti kollégáikat; vigyázzanak, őket is meg fogják keresni a nagy bevásárlóközpont-épí tő cégek, de álljanak ellen a kísértésnek...

Hogy a figyelmeztetések mennyire hatástalannak bizonyultak, arról a megjósolt következmények tanúskodtak. Barátom maga mutatta meg, hogy a szomszédos városka gyönyörűen rendbe hozott, sétálóutcákkal szabdalt belvárosában a csekély forgalom miatt havonta csuknak be a kis üzletek, átadva helyüket a makacsul kísérletező kedvű vállalkozóknak. Eközben a települések között ott sorakoznak a nagyobbnál nagyobb bevásárlóközpontok. A valamikori csöndes kis falu manapság az átmenő forgalomtól zajos. Ezt a folyamatot erősíti az is, hogy míg korábban félóránként közlekedett autóbusz a települések között, mára csupán néhány járat maradt. Ez is szinte mindenkit személyautó vásárlására késztetett.

Jólesett a szememnek a számtalan szélgép. A magas, függőleges rúd végén állandóan sebesen forgó repülőgép-légcsavarszerű szerkezet az autópályákról jól látható. Egy hegy tetején található fogadó is épített magának ilyen szélgépet a kormány támogatásával. Az előtérben egy árammérő órához hasonló szerkezet kijelzőjén folyamatosan figyelemmel kísérhettük a szél sebességét, valamint a termelt áramot kilowattokban. Az étterem számára felesleges árammennyiség folyamatosan a hálózatba kerül, amiért a tulajdonosoknak az áramszolgáltató cég rendszeresen fizet.

Kivívta rokonszenvemet egy látszólag apró dolog is. Sok postaládára a tulajdonos előre gyártott címkét ragasztott, melyen a következő szöveg állt: Kérem, ne dobjon be reklámot!

A különböző reklámkiadványok, szórólapok terjesztői betartják a felszólítást, jól teszik, mert egy megállapodás szerint a megbízók felelnek e szabály betartásáért.

Az egykori NDK tartományok lakosai a kezdeti eufóriát feledve, a rohamos változásokat az egykori szomszéd gyarmatosító törekvéseiként élik meg; úgy érzik, az NSZK piacszerzési céllal egyszerűen bekebelezte őket. A fennen hangoztatott magasztos célok mögött ilyen önző érdekeket sejtenek. Érveiket alátámasztandó barátom sorra mutatta a környéken az elmúlt évtizedben bezárt üzemeket, köztük olyanokat is, amelyek korábban a világ több tucat országába exportálták termékeiket. Nekem úgy tűnt, a szemmel látható anyagi jólét ellenére tapasztalható rossz hangulat egyik fő oka éppen a kívülről rájuk szabadított új értékrend, az ezeket tükröző új jogrend idegensége, feldolgozhatatlansága. Házigazdáimmal folytatott beszélgetéseimből azt szűrtem le, hogy veszteségérzetüket a pénz mindent elborító hatalma, az elsivárodó emberi kapcsolatok megtapasztalása is táplálja. Így, testközelből már sokkal inkább emészthetőbbé vált számomra a keleti tartományok depressziós hangulata. Ugyanakkor kétségtelenül megnőtt az emberek érdeklődése közvetlen környezetük iránt. A szigorúbb környezetvédelmi törvények átvételével lerövidült az a folyamat, amely Kelet-Európa többi országában többnyire a legelején tart. Igaz, a negatív folyamatok is viharos gyorsasággal száguldanak keresztül a keleti tartományokon, és csak remélhetjük, hogy a megoldások is ugyanilyen sebességgel fognak utat törni maguknak.