Most elolvastam az angliai Zöld Gyűrű rendszer értékelését, amely számunkra is tanulságos lehet (J. Herington: Beyond Green Belts — Managing Urban Growth in the 21 Century, Jessica Kingsley Publishers, 1990).

Ha nem is az ókorban, de már XVI. századi angol forrásokban is utalások vannak zöld védőterületekre. 1898-ban Ebenezer Howard javasolja olyan keskenyebb vidékies jellegű, védett gyűrű kialakítását, amely mint egy zöld kabát terül a városmagra. A Zöld Gyűrű feladata a városi terjeszkedés megállítása, a helyi élelmiszerellátás és a városiak üdülési lehetőségének biztosítása. London védelmében vezették be elsőként. Az 1933-as agglomerációs terven (Greater London Regional Plan) már be van jelölve. 1938-ban, amikor a földárak a mélybe zuhantak, London 35 ezer hektár földet vásárolt. Hasonlóan cselekedett Sheffield, Manchester és Leeds is. (Ezt a ritka történelmi pillanatot hagyta ki a magyar főváros és a kerületi önkormányzatok a rendszerváltás után, amikor az ingatlanárak átmenetileg nálunk is a mélybe zuhantak.)

Az 1944. évi brit településrendezési célkitűzések a következők voltak:

a) a városok növekedésének megállítása;

b) a szabadidős, üdülési célú területhasználat prioritása;

c) a gyűrűk külső határainak pontos megállapítása, amire a kötöttségek érvényesek.

1946-ban a háború utáni súlyos szociális és gazdasági problémák miatt nyomást gyakoroltak az építési hatóságokra, hogy oldják fel a Zöld Gyűrű védelmében hozott előírásokat. Az eredmény: megindult a gyorsított ütemű terjeszkedés, értékes zöldterületek, mezőgazdasági földek tűntek el, a szabályozás hiánya rögtön meglátszott a tájon, az épületek összevisszaságán.

1947-ben meghozták a városi és vidéki településrendezési törvényt (Town and Country Planning Act), ami szabályozta a fejlesztési lehetőségeket, és kompenzációt írt elő a Zöld Gyűrűn belül a fejlesztések elmaradásáért cserébe.

1988-ban Anglia területének 12%-át foglalta el a Zöld Gyűrű (Wales és Skócia nélkül).

A Zöld Gyűrűvel (ZGy) kapcsolatban az idők folyamán több kifogás merült fel.

A ZGy túlságosan merev intézmény. Ott is fékezi a gazdasági fejlődést, ahol nem szabadna, vagyis nem differenciál a ZGy-n belül. Így a munkanélküliségtől legjobban sújtott területekre nem tudtak a vállalkozások települni, és a meglevő kis- és középvállalkozásoknak — amelyek nem rendelkeztek elegendő erővel az elköltözéshez — nem adtak lehetőséget a bővítésre. Az agglomeráció mintegy 100 ezer potenciális munkahelytől esett el, és további 14—23 ezer kisvállalkozói munkahely szűnt meg. Emiatt a sikeres és kudarcba fulladt vállalkozások egyaránt elégedetlenek voltak a tervvel. Kifogásolták azt is, hogy a nagy angol és külföldi cégek (Kodak, Nissan és az új technológiákat bevezetők) felmentést kaptak, mert munkahelyteremtésre hivatkoztak.

Míg a ZGy területén fekvő barna zónákban sem engedélyeztek ipari beruházásokat, a gyűrűn kívül fekvő területeken akadálytalanul be lehetett építeni ritka természeti értékeket.

A szigorú tilalmak, a munkaalkalom hiánya több területen dzsentrifikálódáshoz, a telekárak és a lakások jelentős drágulásához vezetett.

A stratégiai tervezés hiánya. A ZGy nem volt alkalmas a regionális stratégiai tervezéshez. A negyvenes években a ZGy-nek két egyszerű célkitűzése volt: védeni a gyűrűn belüli területeket, és engedni a beruházásokat a gyűrűn kívül. Nem koordinálta a régió fejlődését. A szélességét sem sikerült optimalizálni. 10—16 kilométerről 32 kilométerre emelkedett, majd végül 19—24 kilométert fogadtak el. Ezt azonban a krónikus lakáshiányra, szociális szempontokra hivatkozva állandóan megsértették.

A gyűrűn kívül túl nagy lett a növekedés a városokban és a kistelepüléseken egyaránt. A hatvanas évekre esik a New Towns (új alközpontok) építési program. Már ekkor sokan figyelmeztettek, hogy az új beruházások mellett sokkal több gondot kellene fordítani a régi városrészek felújítására.

Az állam közlekedéspolitikáját nem egyeztették sem a környezet védelmét szolgáló tervekkel, sem a gazdaságpolitikai stratégiával. A közlekedéstervezők ironikus véleménye szerint a ZGy szabadon tartotta a területeket" a London körüli M25 körgyűrű teljes nyomvonala számára. Az új autóutak és egyéb infrastruktúrák fejlesztésénél a környezeti szempontok szinte minden esetben alulmaradtak.

Keveset tett a ZGy saját területén a tájkép védelméért, a természeti értékek megőrzéséért. A rendeletekben csak igen áttételesen szerepelt a látkép védelme, és a környezet javítását meg sem említették. (Jóllehet a kormánystratégiában a jó környezet mint a gazdasági élet elősegítője van jelen.)

A pihenőterületen űzhető tevékenységeket felemásan értelmezték. Skóciában a pihenés prioritást kapott. Az angliai szabályozásban például csak sportlétesítményeket engedélyeztek, szállodákat nem. A helyi lakosság legfeljebb a falusi turizmus számára hozott létre néhány ágyas szállásokat. Nagyobb tőkével csak állami beruházások valósultak meg, de legtöbb esetben rosszul választották meg a helyszínt, a funkciót. Ezért a drága létesítményeknek igen szűk vonzásköre volt, többségében a helyi lakosok vették igénybe (6-7 körzetben).

A peremig kivezető metró mentén benépesültek a területek. A zöldterületek egyre távolabb kerültek a városmagtól. Ezekre a helyekre igen alacsony színvonalú tömegközlekedés vitt ki.

A befektetők szerint a ZGy nem védi következetesen a természetet. Sok a gyűrűn belül a szürke, illetve barna terület, amelyet inkább fejleszteni kellene. Miért szebb egy ócska gabonatároló a tájban, mint egy jól tervezett ipari épület? Különösen a lakásépítést szorgalmazzák a védett területen belül. (Itt jegyeznénk meg, hogy van Nagy-Britanniában egy olyan építési irányelv, hogy az új építések 58%-át a barna zónákban, illetve az épületek lebontásával kell megvalósítani.)

A kapcsolódó politikák nem következetesek. A ZGy erőssége mindenütt az egyértelműség, főleg ott, ahol nagy a beépítési nyomás. (Egy osztrák ismerősöm is megerősítette, hogy Bécsben az 1905-ben elfogadott ZGy-t még a magukat törvények felettinek érző befektetők sem merik megkérdőjelezni, annyira egyértelműen van benne a köztudatban.) Sok vidéki településen átvették a ZGy területrendezési elveit, pl. a lakásépítés megengedett bővítésénél (kb. 25—28%). Ugyanakkor megállapítható, hogy egy település fejlődése a ZGy rögzítése nélkül is mederben tartható, védhetők a természeti értékei, zöldterületei. Ehhez a helyi hatóságoknak és a központi építésszabályozásnak együtt kell működniük. Alapfeltétel, hogy a településnek megfelelő stratégiája, mindenkor egy aktualizált, világos és reális területrendezési szabályozása legyen.

Város és vidék ellentéte növekedhet. A ZGy-n belül a helyi önkormányzatok nem szívesen tárgyalják újra a területrendezési terveket, nem egyezkednek, inkább igyekeznek megsérteni az előírásokat. A gyűrűn kívül eső területek viszont könnyebben hozzáférhetőek mindenfajta funkció, befektetés számára.

A zöldek erős, hatékony érdekvédők Angliában. A legtöbbjük meg akarja állítani a befektetőket, a városiasodás terjeszkedését. Például az egyik nagy szervezet minden területet véd, nehogy esély legyen arra, hogy később, amikor a szabad zöldterületeknek hatalmas értéke lenne, ne álljon megfelelő mennyiségben rendelkezésre. Óriási munkát végeznek a beadott engedélyezési tervek kontrollálásával, az eredeti ZGy elvekkel történő összehasonlításával. A helyi csoportokat főleg a farmerek támogatják, de gyakori, hogy a polgármesterek és az országgyűlési képviselők is a védők mellé állnak. Viszonylag kevés az olyan helyi szervezet, amely pro-aktívan a helyi körülmények jobbításáért küzd (a helyi lakosoknak legyen több házhely, tájba illőbb lakóparkok épüljenek, lassítsák a helyi kereskedelem koncentrációját, a túl extenzív közlekedésfejlesztést, illetve több gondot fordítsanak a városmegújításra).

A ZGy nem tud választ adni a posztindusztriális népesedési, migrációs és környezetvédelmi problémákra. A városok megújulásának elmaradása, az olcsó közlekedés és a környezeti értékek iránt megnövekedett érzékenység miatt csökkenő népesség mellett is terjeszkednek a települések. A koncentrált bevásárlóközpontok hatását, a kereskedelem átalakulásával együtt növekvő externális költségeket a helyi ellátás rovására fizeti meg a társadalom. Ez is oka annak, hogy a városok környéki mezőgazdasági művelésű területek és tevékenységek iránt csökken a kereslet. A ZGy nem szabályoz kielégítően a turizmus, a sport, az aktív pihenés, a természeti értékek védelme és bemutatása, az erdők, a féltermészetes területek igényei szerint.

A szűkösebb anyagi körülmények között élő helyi őslakosság helyzete egyre romlik a felértékelődött településeken. Különösen a nyugdíjasok, egyedülállók, csonka családok, alulképzettek helyzete kilátástalan a növekvő telekárak, a betelepülők pénztárcájához igazodó ellátási költségek miatt. Az odatelepült fiatal vállalkozói réteg igyekszik megőrizni a zöldterületi adottságokat, és nem akar munkahelyteremtő ipari vállalkozásokat beengedni a területre.

A farmereket érdekeltté kell tenni abban, hogy a mezőgazdasági termelésből egyre inkább a szolgáltatások felé forduljanak, de ne parcellázzák fel (értékesítsék) összevissza a volt mezőgazdasági területeiket, hanem azok egy fejlesztési koncepcióba legyenek beilleszthetők.

Nagy nyomást elsősorban a lakásépítés, a szabadidős parkok (golfpályák, vízi telepek, lovassport, komplex pihenő-szórakoztató telepek), kereskedelmi központok és esetenként az ipari parkok befektetői gyakorolnak az engedélyező hatóságokra és az önkormányzatokra. Sok kisebb befektetés összpontosul a gyorsforgalmi utak, illetve autópályák mentén. A mezőgazdasági területeket a bekötőutak és létesítmények teljesen esetlegesen szabdalják szét. Ezek a fejlesztések gyakran egyáltalán nem illenek be a regionális, illetve nemzeti fejlesztési stratégiába, így előfordul, hogy államtitkári szinten avatkoznak bele az engedélyezésbe.

Figyelemre méltó a tanulmány megállapítása, hogy a ZGy-n kívül eső, távolabb élők számára értéktelennek tűnő területek is védendők politikailag, ha a helyiek ragaszkodnak hozzá. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha a zöldterületek sorsába, pusztán azért, mert divat, bárki beavatkozhat, az esetenként jogbizonytalansághoz vezethet.

A ZGy több további kérdést vet fel: A növekedés mára túlnőtte a nagyvárosokat, már kisebb települések esetében is problémát jelent. Mekkora egy jó méretű település? Meddig beszélhetünk szerves fejlődésről, és mikortól káros terjeszkedésről? Kik és hogyan menedzseljék az új fejlesztési igényeket egy régión belül: lakást, kereskedelmet, szabadidőt, ipart? Hogyan lehet megfelelő mennyiségű munkahelyet teremteni, és mederbe terelni az ingázásokat, közlekedési igényeket? Hogyan lehet egy régión belül tompítani az egyenetlen adottságokat, helyzetbe hozni a leszakadó településeket?

A tanulmány végül megállapítja, hogy a megváltozott gazdasági-társadalmi körülmények és a környezet felértékelődése miatt Zöld Gyűrű helyett a szabályozásban Zöld Hálózat kialakítására és védelmére van szükség. Az ország teljes területén a megmaradt zöldterületek elszigetelődése, majd fokozatos bekebelezése megfékezhető, ha a mozaikos területek zöld folyosókkal egy közös hálózatot alkotnak. A Zöld Hálózat persze nem csodaszer, politikai akarat és a civilek aktív ellenőrzése nélkül egy ország természeti értékei nem őrizhetők meg.

Ökölszabályként alkalmazhatók a következők:

· Az egyes fejlesztések esetében gyakrabban kell komplex hatásvizsgálatot előírni a regionális összefüggések, nemzeti és területi stratégiák figyelembevételével.

· A vizsgálatokat arányosan minél nagyobb területre kell kiterjeszteni, és a stratégiákat ennek alapján meghatározni. A stratégiák kialakítása a szektorok közötti egyeztetés alapján történjen.

· Törekedni kell a területi kiegyenlítődésre, de megőrizve a helyi sajátosságokat.

· A régebben általános szalagfejlesztések a főutak mentén általában nem kívánatosak.

· Nagy ipari és kereskedelmi fejlesztéseket csak a nagyobb koncentrált települések körzetében szabad engedélyezni.

· A lakásmennyiséget csak a meglevő infrastruktúrával arányban szabad növelni.

· Zöldmezős beruházások helyett a barnamezőseket kell előnyben részesíteni.

· Az elhagyott, rombolt tájat igyekezni kell helyreállítani (erdősítés stb.), illetve kevésbé szigorú előírásokkal a jobb területekről ezek irányába terelni a beruházókat.

· Vigyázni kell a települések összenövésének megakadályozására.

· Gondot kell fordítani a táj esztétikai védelmére.

· Védeni kell a szabad tájakat (mező, erdő) a köztulajdon megőrzésével.

· Nagy gondot kell fordítani a belső városmagokra, városfelújításra.

· Tiltások helyett mederbe kell terelni a fejlesztéseket (ha csak egyes területeket védünk, akkor az azokon kívül eső területeken elszabadul a pokol).

· A döntéseknél minden eszközzel (törvények betartása, tárgyalásos megegyezés, kompenzáció, fejlesztési források, tudatformálás) a közvélemény, a környezetvédők, a fejlesztők és a helyi lakosság konfliktusainak feloldására kell törekedni.