Az 1997-ben kiadott tervezési törvény (The Planning Act) a nagyobb dániai városokban csak a városközpontokban engedi a kereskedelmi létesítmények számának növelését. Kisebb városokban nem ennyire szigorúak a tilalmak. A térségi fejlesztési tervekben kell hogy érvényesüljenek az általános előírások, amelyeket (például az új létesítményeknek az adott területre vonatkozó méretkorlátozását) az önkormányzatoknak is be kell tartaniuk.

A 11 megye, valamint a Koppenhága és környéke építési hatósága meghatározta a térségekre vonatkozó területfejlesztési keretszabályzatot. Ezeket a helyi terveknél is be kell tartani. A regionális tervek 12 évre érvényesek.

A környezetvédelmi és energiaügyi minisztérium a nemzeti érdekekre hivatkozással megvétózhatja a terveket a kétévente esedékes környezeti hatásvizsgálatok megállapításai alapján. Hasonlóképpen a szomszédos régióknak is van vétójoguk. Vétó esetén egyezségre kell jutni a feleknek.

A tervezési szabályzat 5. paragrafusa rögzíti a kereskedelem céljait:

- A kereskedelmi célra kijelölt területeket a lakosságnak mindenféle közlekedési eszközzel könnyen el kell tudni érni, különös tekintettel a gyalogos elérhetőségre, a kerékpározásra és a tömegközlekedési eszközökre.

- Biztosítani kell, hogy a boltok városközpontokba kerüljenek.

A regionális építési hatóságok háromféle módon szabályozhatják az új létesítmények kialakítását:

1. meghatározhatják azokat a területeket, ahol kereskedelmi tevékenység megengedett;

2. a fenti területeken meghatározhatják a megépíthető kereskedelmi felület legnagyobb méretét;

3. áruféleségenként is maximálhatják a kereskedelmi felületek nagyságát.

Bizonyos esetekben (autókereskedés, építőanyag, feldolgozás), amikor a szükséges kereskedelmi terület nagyobb a szokásosnál vagy a városközpont műemléki jellegű, a fentiektől el lehet térni.

A kereskedelmi létesítmények napi vásárlási cikkek esetén nem lehetnek nagyobbak 3000 négyzetméternél, egyéb esetben 1000 négyzetméternél. Ebbe benne foglaltatik a nettó eladóterület, a raktár, a fedett udvar, a személyzeti helyiségek és a pince is.

A jelenlegi dán törvények szerint a Közép- és Kelet-Európában épülő hipermarketek közül egyet sem lehetne megépíteni. (Miközben például Magyarországon már most nagyobb az egy lakosra jutó hipermarketek — négyzetméterben számolt — nagysága, mint számos EU-tagországban.)

A dán környezetvédelmi és energetikai minisztérium gyakran él vétójogával, hogy megakadályozza a regionális tervekben a túl nagy kereskedelmi koncentráció kialakításának lehetőségét.

1999-ben Norvégiában ötéves moratóriumot rendeltek el a városközpontokon kívül épülő kereskedelmi létesítményekre. Ezen idő alatt a régióknak (megyéknek) el kell készíteniük a kereskedelemfejlesztési terveiket az új tervezési irányelvek alapján. A területfejlesztési és építési törvényt is módosították a kereskedelmi létesítményekkel kapcsolatos szigorítások érdekében.

A belvárosi kereskedelmi központokra is új irányelvek érvényesek. A városi bevásárlóközpontoknak igazodni kell a meglevő épületekhez és a kialakult városszerkezethez. Új irányelvek vonatkoznak a beépítési arányokra, az épülettervezésre, a parkolásra és a létesítményhez kapcsolódó közlekedési és szállítási problémák megoldására is.

2000 januárjában új területhasználati és építési törvényt hoztak a nagy bevásárlódobozok építési rohamának megállítására. A kilencvenes években a bevásárlóközpontok piaci részesedése a napi vásárlási cikkekből 6%-ról 20%-ra nőtt. (Ez még mindig alacsonyabb arány, mint a mi térségünkben!)

Az új törvény minden 2000 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi létesítménynél egyedi mérlegelést ír elő. Csak akkor telepíthető a kívánt területre, ha a helyi szabályozási tervben az adott terület nagyméretű kereskedelmi létesítmény céljára jelölték ki.

Fontos még, hogy a különféle szabályozási szinteknek (helyi, térségi és országos) pontosan meghatározták a felelősségét annak érdekében, hogy az országos irányelvek szelleme maradéktalanul érvényesülhessen. A térségi területfejlesztési tervek kialakításába nemcsak az önkormányzatok, hanem a környezetvédelmi minisztérium is beleszólhat.

10 ezer négyzetméternél nagyobb alapterületű bevásárlóközpont esetén kötelező a környezeti hatásvizsgálat. A vizsgálat tartalmi elemei és környezetvédelmi követelményei azonban tisztázatlanok, a tanulmány megállapításait pedig gyakran még így sem veszik figyelembe a döntések meghozatalakor. (Például hiába mutatta ki a West End City Centerről készített környezeti hatástanulmány, hogy a megépítése esetén tovább fognak romlani a határértéket már korábban is gyakran meghaladó levegőminőségi és zajszint-mutatók.)

A területeik felhasználásáról az önkormányzatok — igen kevés korláttal — saját belátásuk szerint dönthetnek. Ennek szakmai kontrollja a különböző hatóságok, a szakmai társadalmi szervezetek és a főépítészi iroda, társadalmi kontrollja alapvetően a lakosság lehetne. Mivel ez a kontroll a gyakorlatban többnyire igen gyengén működik, egy önkormányzat úgy teheti tönkre a települését, ahogy akarja.

A térségi főépítészi irodák semmilyen információval nem rendelkeznek a térség tervezett bevásárlóközpontjairól. Ezek szabályozásában (akár a helyi önkormányzatok ellenében) a magasabbrendű tervek (pl. a megyei rendezési tervek) vállalhatnának szerepet — ha felvállalnák. Ennek azonban nincsenek ma még jogszabályi alapjai. Vagyis a nemzetközi gyakorlatban létező különböző szabályozási szintek Magyarországon még papíron is alig léteznek, minden hatalom a helyi önkormányzati képviselők — gyakran 10—15 személy — kezében van. Sajnos a képviselő testületek gyakran felcsrélik a képviseleti demokráciát a nemesi előjogokkal.