Az éghajlatváltozás mérséklése érdekében tett intézkedések, mint tudjuk, hatással lesznek a szélesen értelmezett társadalmi, gazdasági politikákra és folyamatokra, például azokra, amelyek a fejlődéssel, fenntarthatósággal és a méltányossággal kapcsolatosak. Ez a hatás oda-vissza érvényes.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Bizottság 1995-ös utolsó jelentése óta az üvegházgázok csökkentésére használt technológiák fejlődése gyorsabb volt, mint amire számítottak. Példaként említik a szélenergia elterjedését, az adipinsav-termelésben (a műszálgyártás fontos köztiterméke) a N 2 O kibocsátás kiküszöbölését, az üzemanyagcellák és más környezetkímélőbb járműtechnológiák kifejlesztését, a szén-dioxid földalatti tárolásának lehetőségét stb. Az alábbi táblázat becslést tartalmaz az üvegházgázok lehetséges kibocsátás-csökkentésre és annak költségeire.

· A táblázat számos ágazati tanulmány eredményeit összegzi. Főbb megállapításai a következők:

· Az energia-felhasználás hatékonyságának növelése az építőiparban, a közlekedésben és a feldolgozóiparban teszi ki a lehetséges kibocsátás-csökkentés több mint felét.

· Legalább 2020-ig az energiaellátásban és az energiaváltásban domináns marad a viszonylag olcsó, rendelkezésre álló fosszilis energia. A kapcsolt energiatermelés és a földgáz — ahol az ellátás gazdaságosan keresztülvihető — fontos szerepet fog játszani a kibocsátás-csökkentésben.

· A biomassza, a települési és az ipari hulladék mint energiaforrás, és a szél-, nap- és vízenergia, a nukleáris energia hozzájárul a kibocsátás csökkentéséhez, jelentősége 2010 után növekedni fog. (A Szerk. megjegyzése: A környezetvédő mozgalmak szerint a nukleáris energia alkalmazásának növelése nem jelenthet megoldást.)

· Az agrárgazdaságban a metán- és a nitrogén-oxidok kibocsátása csökkenthető. A kibocsátás például az állatállomány bélgázából, a rizstermesztésből, a nitrogén tartalmú műtrágyák használatából és az állati hulladékokból származik.

· Az alkalmazástól függően a fluort tartalmazó gázok kibocsátása minimalizálható folyamatváltással, a visszanyerés javításával, újrafelhasználással, vagy elkerülhető alternatív összetevők és technológiák alkalmazásával.

A jelentés és a táblázat szerint ezek a változtatások aránylag alacsony költséggel megvalósíthatók. A lehetséges kibocsátás-csökkentés fele 2020-ig elérhető úgy, hogy a közvetlen haszon (energia-megtakarításból származó haszon) meghaladja a közvetlen költségeket (tőkeköltség, működési és fenntartási költségek), másik fele pedig megvalósítható nettó 100 USD-ig terjedő költséggel széntonnánként, 1998-as árakon számolva. (5—10% közötti diszkontrátával becsülték a költségeket.)

A háttér költségelemzések nagy része szerint az iparosodott országok (a Kiotói Jegyzőkönyv B. Mellékletében felsorakoztatott országok) elérhetik a Kiotói Jegyzőkönyvben leírt célokat a GDP nem több mint 2%-ából 2010-ben. Ha az említett országok között kereskedelem folyik az emissziós jogokkal, akkor a költség a GDP 0,1-1,1%-áig terjedhet. Az átalakulóban lévő országok számára a GDP-re kifejtett hatás lehet elenyésző, de akár néhány százalékos változást is eredményezhet.

A költséghatékonysági tanulmányok úgy becslik, hogy a légkörben a CO 2 -koncentráció stabilizálásának költsége növekszik a koncentráció mértékének csökkenésével. A költség például mérsékelten növekszik, amikor 750 ppmv-ről 550 ppmv-re csökkentik a koncentrációt, és nagyobb mértékben növekszik, ha 550 ppmv-ről 450 ppmv-re kell stabilizálni.

Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a kibocsátás csökkentésére irányuló intézkedések járulékos haszonnal is járhatnak: csökkenthetik például az egészségügyi problémákat, növelhetik a foglalkoztatást, mérsékelhetik a kedvezőtlen környezeti hatásokat, védhetik az erdőket, talajt és vizeket, csökkenthetik azokat a támogatásokat, adókat, amelyek növelik a kibocsátást, előidézhetik a technológiaváltást és az új technológiák elterjedését, hozzájárulhatnak a fenntartható fejlődés szélesebb céljainak megvalósításához, amely további emisszió-csökkenést eredményezhet. Kérdés, hogy ezekkel a hasznokkal a kutatók hogyan számoltak.

Az alacsony kibocsátású jövő felé nem egyetlen kizárólagos út vezet. Az egyes országoknak, térségeknek ki kell választaniuk a saját útjukat. A modelleredmények azt mutatják, hogy a jelenleg ismert technológiákkal (a már működtetett vagy próbaüzemben álló technológiákról van szó) is jelentős eredmény érhető el, a légköri CO 2 -szint 550 ppmv-re, 450 ppmv-re vagy akár még alacsonyabbra csökkenthető a következő 100 évre. Alkalmazásuk azonban társadalmi, gazdasági és intézményi változtatásokat igényelhet. A jelentés meghatározó szerepet tulajdonít a technológiai fejlődésnek és a technológia-átvételnek (technológia transzfernek). Szerinte az országok, térségek közötti technológia-átvitel növelni fogja a lehetőségeket, és a folyamatos tanulás csökkenti az átvétel költségeit.

A társadalom tudata, tanulása, az innováció és az intézményi változtatások hozzájárulnak az éghajlatváltozás problémáinak megoldásához. Számos tanulmány felveti, hogy a jelenlegi ösztönzési rendszer sajnálatos módon az erőforrás-igényes termelést segíti elő, és olyan fogyasztási szokásokat eredményez, amelyek növelik az üvegházgázok kibocsátását minden szektorban.

Az éghajlatváltozás miatt hozott nemzeti intézkedések akkor hatásosak, ha többféle eszközt alkalmazunk egyszerre. A nemzeti körülményektől függően az eszközök közé tartozhatnak a következők: emissziós/szén-/energiaadó, engedélyekkel való kereskedelem, a káros támogatások csökkentése vagy megszüntetése, betétdíj-rendszer, határértékek, többféle energia használatának megkövetelése, terméktilalmak, önkéntes megállapodások, kormányzati kiadások és beruházásot, és K+F támogatás. Az egyes országok eltérő módszereket használnak az eszközök értékeléséhez, ami különböző eszközök alkalmazásához vezet. A szakirodalom általában egyik eszközt sem részesíti előnyben, és feltünteti azok előnyeit és hátrányait.

A jelentés szerint a cselekvés és az alkalmazott eszközök országok és térségek közötti összehangolása csökkentheti a költségeket, és egyéb nehézségeken is átsegít. Ha az országok egy csoportja az együttes kibocsátását akarja korlátozni, jól megtervezett nemzetközi eszközöket vezethet be, például összehangolt energiaadót, egységes határértékeket, vagy a kibocsátásokkal való kereskedelmet.

Az üvegházgázok csökkentésére irányuló törekvések gazdasági költségei és hasznai egyenetlenül oszlanak el az egyes ágazatok között. A szén-, esetleg az olaj- és gázszektor, és egyes energiaigényes szektorok, úgymint az acélgyártás valószínűleg gazdasági hátrányt fog szenvedni. Más iparágak, úgymint a megújuló energiaipar és -szolgáltatás várhatóan hosszú távon hasznot húz az árváltozásból, a pénzügyi és egyéb forrásokból, amelyeket korábban az energiaigényes szektoroknak ítéltek volna. Az olyan intézkedések, mint a fosszilis energia támogatásának megszüntetése hatékonyabbá teszi a gazdaságot, és ezen keresztül növelheti az összes társadalmi hasznot, amíg a Kiotói Jegyzőkönyvben előírt módszerek (Közös Megvalósítás, Tiszta Fejlesztési Mechanizmus, emissziós jogok kereskedelme) alkalmazása várhatóan csökkenti a célok elérésének nettó gazdasági költségeit. A szénigényes iparágakkal való kivételes bánásmód szétosztja a költségeket, de ezzel egy időben emeli az összes társadalmi költséget. Több tanulmány bizonyítja, hogy a szénadónak kedvezőtlen jövedelemeloszlási hatása lehet: hátrányosan érintheti a szegényebb rétegeket, ha az adóbevételből közvetlenül vagy közvetetten nem kompenzálják ezt a hatást.