Nehéz általánosságban megmondani, hogy mit tekinthetünk sok bírságnak és mit kevésnek. A kevés is lehet ?éppen elég" ahhoz, hogy elérje célját. Lehet akár nulla is, ha jogszabályt hozunk arra, hogy aki szabálysértést követ el, annak visszavonjuk az engedélyét. Az engedélynek pedig nagy árat szabunk. Egy szó mint száz, a bírságot nem szabad bevételi forrásnak tekinteni, a célja a szennyezés megszüntetése.

A bírságok célja tehát az elrettentés a határértéken felüli szennyezéstől. Az, hogy eléri-e a célját vagy sem, a nemzetközi tapasztalatok szerint nemcsak a bírság mértékétől függ. Angliában például minimális bírságot szabnak ki, ha bírságolásra kerül a sor. Valamelyik évben összesen 150 font környezetvédelmi bírságot vetettek ki, de az elrettentő volt, mivel a lakosság erkölcsileg elítéli a megbírságolt vállalatot. Ilyenkor minden bírságnál nagyobb árat fizet a vállalat, mert mindenki róla beszél, és a vállalat társadalmi megítélése jelentősen romlik — például nem vásárolják a termékeiket az eset után. Ausztriában pedig eltörölték a zajbírságot, úgy tűnik, nincs rá szükség. A vállalatok ugyanis úgy érzik, hogy imázsukkal összeegyezhetetlen a zajongás. Egy ilyen társadalmi és vállalati környezeti tudat kialakulása lassú folyamat, és egyelőre kevés rá az esély Magyarországon. Marad a bírságolás, vagyis a bírságolgatás, ami ezidáig jellemezte hazánkat.

A bírságból származó bevétel Magyarországon arányaiban, tételeiben évről évre alig változik. 1997-ben a környezetvédelmi felügyelőségek, mint I. fokú hatóságok 1,38 milliárd forint bírságot vetettek ki, amelynek 55%-a légszennyezési bírság, 27%-a szennyvíz-bírság, 15,4%-a veszélyes hulladékra kivetett bírság és 2,3%-a zaj- és rezgésvédelmi bírság volt. (Az adatok a Környezetvédelmi Minisztérium honlapján megtalálhatók.) 2000-ben körülbelül 1,5 milliárd bírságot vetettek ki összesen, az arányok alig változnak. A kérdés az, hogy adott helyen, adott időben elrettentő-e ez a bírság.

A légszennyezési bírság 90%-a kb. 10 üzemet érint, erőműveket a kén-dioxid, por stb. kibocsátása miatt. A levegőtisztaság-védelemben valamennyire hat a bírság, például kéntelenítőt építettek be a vállalatok. A szennyvízbírság főként a nagyvárosokat érinti a lakosság nem megfelelően tisztított szennyvize miatt. 2000-ben az említett bírság legnagyobb részét Budapest fizette. Bírságolás esetén az önkormányzat beépíti a bírságot a csatornadíjba, amin a lakosság általában felháborodik. Az előbbiekkel ellentétben a veszélyeshulladék-bírság esetén minden évben változnak az alanyok. Azok megbírságolására kerül sor, akiknél fény derül a be nem vallott veszélyes hulladékra.

A felügyelőségeken nem tudják, hogy az adott évben kivetett bírságból mennyi kerül befizetésre, ugyanis átlagosan 5 év (de 10 évig is elhúzódhat) az időbeli eltolódás a bírság kivetése az adott évi szennyezésre és aközött, hogy a szennyezőnek jogilag is megítélik a bírságot. (Például: a 0. évben történik a szennyezés, az 1. évben a felügyelőségek I. fokú határozat alapján kivetik a bírságot, a 2. évben fellebbez a vállalat a bírság ellen, a 3. évben kerül az ügy az I. fokú bírósághoz, a 4. évben, ha minden jól megy, jogilag is megítélik a bírságot a vállalatnak stb.) A felügyelőségek által kivetett bírságok I. fokú határozatokon alapulnak, amelyek nem jogerősek. Öt év múlva a szennyező pedig vagy kifizeti a bírságot, vagy nem, vagy megszűnik és másik céget alapít stb. Ha a bírságot a jogerős ítélet után sem fizeti be a vállalat, a felügyelőség bírósághoz is fordulhat, ami még hosszabbá teszi az eljárást.

Befizetés esetén sem könnyű megtudni, hogy a vállalat melyik évi szennyezése után fizette be a bírságot. A bírságok behajtásával egyébként is más szervezet, a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzat (KAC) foglalkozik. Nehéz a befizetett bírságokról szóló adatokat rendezni, értelmezni. Ebből következik, hogy a bírságot akkor kellene megfizettetni, amikor történik a szennyezés. 5—10 év múlva nemcsak a bírság mértéke válik még alacsonyabbá, hanem olyankor jelenik meg az elrettentést szolgáló megfizettetés, amikor már esetleg érvényét veszti. Például megjelenik az újságokban, hogy X vállalat milyen szennyező, mert óriási bírságot kellett befizetnie, holott már rég határérték alatt van a kibocsátása, csak egy többéves eljárás határozatát teljesíti. Ez rossz fényt vethet a vállalatra ok nélkül.

Összességében elmondható, hogy a felügyelőségeknek nincsenek megfelelő eszközeik, forrásaik a környezetpolitika érvényesítésére. A jogszabály köti őket, nincs hatáskörük még arra sem, hogy kirívó esetekben elrettentés céljából nagyobb bírságot vessenek ki. A gazdaság prioritást élvez. Ha a szennyező megfellebbezi a bírságot, évek múlva akár meg is nyerheti a pert, és megsemmisítik a határozatot. A hatóságok a bizonyítási kényszer miatt ugyanis nehéz helyzetben vannak. A felügyelőségeknek kell bizonyítaniuk a vállalat bűnösségét, ami sok időt igénylő folyamat. Az alaprendeletek millió bizonyítási kötelezettséget rónak a felügyelőségekre, így nem csoda, ha végül megbuknak a bíróságon. Az EU-ban már a szennyezőnek kell bizonyítania az ártatlanságát. Magyarországon vízszennyezés esetén például mire 85 komponenst megvizsgálnak drága eljárással a felügyelőségek, elveszítenek 3 évet. A határérték túllépése esetén a bizonyításnak nem ilyen bonyolultnak és részletekre kiterjedőnek kellene lennie, hanem a nyilvánvaló tényt egyszerű bizonyítással megmondani.

A helyzet javítására megfontolandók az alábbi javaslatok:

· Legalább az inflációval korrigálni kellene a bírságokat.

· Az alaprendeleteket felül kellene vizsgálni. (A veszélyes hulladékra vonatkozó kormányrendelet mellékletében szereplő lista például számos olyan anyagot tartalmaz, amelyek az OECD és az EU meghatározása szerint nem tekinthetők veszélyes hulladéknak. Zaj- és rezgésvédelem esetén pedig a határértékeket kellene felülvizsgálni, valamint a hatáskörök és a felelősség kérdését tisztázni.) A progresszivitás elve és bizonyos feltételek teljesítése esetén a progresszivitástól való eltekintés maradhat az alaprendeletekben.

· Meg kell határozni, hogy mit akarunk elérni, és úgy kell megállapítani a bírságot, hogy ne érje meg a vállalatoknak a szennyezés mértékének változatlanul hagyása. Légszennyezés esetén például eldönthetjük, hogy kéntelenítő beépíttetése a célunk, és a bírságot úgy határozzuk meg, hogy a kéntelenítő mellőzése gazdaságtalan legyen.

· Minden esetben megfelelő hatástanulmányt kellene készíteni arról, hogy a bírságokat helyesen állapították-e meg, és elérik-e ösztönző, kikényszerítő céljukat.

· A gyakoribb helyi ellenőrzés feltételeit meg kellene teremteni, hogy a felügyelőségek tevékenysége ne állandó papírmunkából álljon.

· Megfelelő jogi környezetet kell teremteni (adójogszabályok, környezetvédelmi jogszabályok, a rendelkezésre álló legjobb technológia — BAT— szabályai stb.), és növelni kellene az emberek hajlandóságát azok betartására.

· Mint már említettük, a veszélyes hulladék esetében a veszélytartalom függvényében le kellene szűkíteni a bírság körét. Alkalmazhatjuk azt a módszert, hogy amitől nagyon félünk, arra nagy bírságot vetünk ki. Általánosságban is elmondhatjuk, hogy csak a nagyon veszélyes anyagok kibocsátására (cianidra, mérgekre stb.) kellene óriási bírságot kivetni, vagy bezárni a vállalatot. Az 1980-as évek óta bírságolgatás folyik, mindenkit valamennyire megbírságolnak szabálysértés esetén. Nem is biztos, hogy mindenkit meg kell büntetni, példamutató bírságolásnak kellene lennie.

· Az időbeli eltolódás miatt jogszabállyal kötelezővé kellene tenni azt, hogy bírságolás esetén a szennyező előre letegye a pénzt. Az eljárás után majd kiderül, hogy visszakapja azt vagy sem.

· Az is segítséget jelentene, ha a bíróságok gyorsított eljárással tárgyalnák a bírsággal kapcsolatos ügyeket.

· A bírságok behajtásának eredményességét is növelni kellene.

· Magyarországon az adatvédelmi törvényt sokféleképpen értelmezik. Nem egyértelmű, hogy melyik adat tekinthető nyilvánosnak, illetve titkosnak. A környezetvédelmi felügyelőség bírságítélete nem jogerős, öt év múlva pedig nem biztos, hogy célszerű a vállalat felemlegetése. Emiatt előfordulhat, hogy egy megbírságolt vállalat az eljárás valamelyik szakaszában bepereli a környezetvédelmi hatóságot neve feltüntetése miatt. Egy ilyen ügy felvállalása azonban túlnő a felügyelőségek erőforrásainak keretein. Mostanában elindult egy kedvező folyamat a nyilvánosság irányába azáltal, hogy a környezetvédelmi miniszter felvállalta a legjobban szennyező vállalatok nevének felsorolását. Javasoljuk a nyilvánosság további növelését.

· A korábbiakban leírtaknak megfelelően indítványozzuk, hogy a bizonyítási kényszer a vállalatokat terhelje.

· Javasoljuk továbbá, hogy a környezetvédelmi felügyelőségek ugyanazon gazdálkodó szervezet esetében ne végezhessenek vállalkozói tevékenységet és hatósági feladatokat egyaránt. Ezt az összeférhetetlenséget meg kell szüntetni.

· Végül, de nem utolsósorban nem szabad megfeledkeznünk a támogatás lehetőségéről sem. Pénzügyi segítséget nyújthatunk az arra szoruló vállalatoknak tisztább technológiák, a megelőzés technikáinak alkalmazásához annak érdekében, hogy kibocsátásuk ne lépje túl a határértékeket. A Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatból például támogatás igényelhető fejlesztési beruházásokra (környezetkímélő megoldások alkalmazására) mind a levegőtisztaság-védelemben, mind a víz-, zaj- és rezgésvédelemben és a hulladékgazdálkodásban. Javasoljuk a környezetvédelmi beruházások adókedvezményekben és további támogatásokban való részesítését. Adókedvezmények bevezetését tervezték a 2002-ben vagy azután megkezdett beruházásokra. Elvileg a beruházás értékéből a környezetvédelmet szolgáló rész 20%-a lesz adókedvezmény.