Az őszibarack eredeti termő helye Észak- és Közép-Kína volt, vad fajtáját már 7000 éve ismerik, de termesztésbe "csak" 4000 éve vonták, nagyjából egy időben a kajszival.

Kínában az őszibaracknak nagy szakrális jelentősége volt, az élet és a halál jelképe. A hétköznapi életben az őszibarackvirág a női feslettséget jelképezi, ellentétben a szilvával, ami az erényt jelenti.

Európába perzsa közvetítéssel jutott, idősebb Plinius már említi. Akkoriban még drága különlegesség volt. A Kárpát-medencében már a honfoglalás előtt megtalálható volt, feltehetően a kelták hozták be.

Írott forrásokban már a XIV. század óta szerepel, bár az "őszi" jelzőt akkor még nem használták. A "sárga" — kajszi — barack megkülönböztetése miatt a XVIII. század második felétől emlegetjük őszibarackként. Furcsa, hogy ez a név meghonosodott, hiszen a Persica vulgaris egyáltalán nem ősszel érik. Sok fajtája kifejezetten korai, megelőzi a kajszit. Magyarországi elterjedése is korábbi, hiszen a "sárgabarack" csak Mátyás uralkodása után tűnik fel nálunk. Az 1807-es országgyűlés külön foglalkozott a futóhomok pusztításának megakadályozásával. A probléma megoldása egyet jelentett a Duna-Tisza közén a kajszi-termesztéssel. A kecskeméti "fütyülős" barackpálinka azóta is híres, de foglalkozzunk inkább alkoholmentes ötletekkel!

Mindkét gyümölcs jól aszalható, télre alkalmas rágcsálnivaló. Lekvárt lehet ugyan őszibarackból is főzni, de az igazi kajsziból készül. Legyen nagyon érett az alapanyag. Családi hagyomány szerint hámozva vagy hámozatlanul főzzük. Itt is, mint minden befőzésnél, a tisztaság a legfontosabb. Nagyanyám (és sok más nagymama) szavai szerint egyetlen kenyérmorzsa tönkreteszi az egész nagy munkát — mármint, ha belehullik a készülő lekvárba. Nagy tévedés azt hinni, hogy tartósítószer kell hozzá (sőt semmiféle zselésítő anyagra sincs szükség). A tisztaságon kívül fontos, hogy ameddig csak lehet, cukor nélkül főzzük, főzzük és főzzük. Eleinte kell keverni, nehogy leégjen, de utána már elég a szemünk sarkából figyelni. Egyszer csak látszik, hogy kész, lekvár állagú. Ekkor beleteszünk — ízlés szerint — (nem túl sok) cukrot, picit forraljuk együtt és kiforrázott üvegekbe töltjük, rögtön lezárjuk. Ha nincs "csatos" üvegünk, csak közönséges fém tetejű, akkor érdemes egy lábos forró vízbe állítani és felforralni a vizet, mert ettől a fémfedő tökéletesen zárni fog. A lábos aljára természetesen rongyot vagy újságpapírt teszünk, nehogy eltörjön az üveg. Utoljára "beágyazzuk" az üvegeket. A szaknyelv ezt szárazdunsztnak nevezi. A célja az, hogy lassan hűljön ki a lekvár, így csírátlanítjuk. Legkorábban 24 óra múlva vegyük elő a dunnák-párnák közül! Tartósítószerre nincs szükség.

Őszibarackból leggyakrabban befőtt készül, ahol csak nedves gőzt szoktak használni a háziasszonyok, és bőven tartósítószert, én ott is inkább a fenti módszert alkalmazom — és nem kell semmiféle vegyi anyag, nem romlik el a befőtt.

Mindez természetesen nemcsak erre a két gyümölcsre igaz.

Nyáron sokat nyafognak jégkrémért a gyerekeink. Tudjuk, mikből áll a jégkrém (olvassuk el a csomagolást!). Nálunk nagyon bevált a tört gyümölcs formára fagyasztása — beleszúrt nyéllel — látványra "jégkrém", egészségkárosító hatása viszont jelentősen kisebb.

Persze, jobb lenne napmeleg gyümölcsöt enni a fáról, de ez a fajta változatosság azért még nem bűn.