— Vigyázz, piros a lámpa, ne lépj le az úttestre!

Palkó ijedten hőkölt vissza, és már meg is indult az autóáradat, fékezhetetlen erővel.

Palkó nemrég költözött a nagyvárosba, és még nem szokta meg ezt a nagy forgalmat. A kis faluban, ahol eddig élt, nem volt ennyi autó. Volt, hogy a barátaival az úttesten játszottak, hiszen alig jött arra egy-egy gépkocsi. Persze a kertekben is volt elég hely játszani. Itt pedig a házak között csak az úttest van, no meg a járda, de még azt is jórészt elfoglalják az autók.

Palkó arra gondolt, hogy otthon mennyi fa és bokor volt a ház körül, itt pedig, ha kinéz az ablakon, csupán a szemben lévő ház elszürkült falát látja. Még jó, hogy a szemközt lakó néni muskátlit ültetett az ablakába, ez legalább vidámítja egy kicsit a kilátást.

— Anyu, hadd menjek át a Gáborékhoz!

Palkó már megismerkedett az iskolában néhány gyerekkel. Arra gondolt, hogy majd itt is átjárnak egymáshoz, mint otthon.

— Nem lehet. Egyedül nem engedhetlek el, túl veszélyes lenne, és itt nem is szokás csak úgy átjárni egymáshoz. Megbeszélhetjük a szüleivel, hogy majd egyszer keresünk egy megfelelő időpontot.

Azt már Palkó is tapasztalta, hogy itt nem könnyű barátokat szerezni. Hiába van itt egy rakáson ennyi ember, mintha nem lenne szabad egymásra mosolyogniuk. A metróban is olyan faarccal ültek egymással szemben az emberek, hogy Palkó el is kuncogta magát rajtuk.

Palkó nemigen örült annak, hogy ideköltöztek a nagyvárosba. Hiába tűnt olyan biztatónak, hogy van itt állatkert és még ezer csodálatos dolog, mégis visszavágyott falura, a barátaihoz.

Este, lefekvéskor arra gondolt, hogy vajon tényleg így kell-e lennie ennek? Nem lehetne elképzelni, hogy a magas házak között nem beton van, hanem fű és fák? Akkor talán az emberek is barátságosabbak lennének itt.

Ekkor az álomtündér gyönyörűszép álmot bocsátott rá. Ugyanazok a házak vették körül, mint amelyek a valóságban, de nem voltak szürkék az autók füstjétől, hanem tiszták voltak és élénk színűek. A házak között fű nőtt, és zöld lombú fák, gyümölccsel, madarakkal és mókusokkal. A gyerekek fára másztak, mások kergetőztek a fűben. A felnőttek sétáltak és padon üldögéltek. Mindenkinek jutott hely bőven, mert egyáltalán nem voltak autók az utcában. Játszótér is volt ott, homokozóval. Az anyukáknak nem kellett a távoli parkokba menniük a gyerekekkel, nyugodtan főzhettek odafönt a lakásban, amíg a lurkók lenn játszottak a ház előtt. Ki-kinézegettek rájuk, de tudták, hogy biztonságban vannak, hiszen ott volt a többi felnőtt, akik vigyáznak a gyerekeikre. Az emberek ismerték egymást és jóban voltak egymással. Beszédbe elegyedtek a házak előtt, és gyakran leültek egy padra, úgy folytatták. Esténként sokan lementek a házak elé, volt, hogy asztalokat és székeket vittek le, és együtt vacsoráztak, máskor táncos mulatságot rendeztek. A ház lakóiból még egy kis zenekar is alakult, ők szolgáltatták a talpalávalót. A többiek együtt énekeltek velük.

* * *

Ez egy régi történet. Palkó már egyetemre jár, de azóta sem felejtette el, mit álmodott annak idején. Bár még mindig jobban szeretne falun lakni, de úgy határozott, hogy egy darabig még itt marad. Addig, amíg nem sikerül elérnie, hogy az álom-utca valósággá váljon.