Nemzeti kincseink, a folyók
A Tisza kezdi kiheverni a ciánszennyezést olvashattuk a sajtóban. A természet állandóan újra kezdi. Persze, nem ugyanonnan, ahol abbahagyta, és soha semmi nem lesz ugyanolyan, mint volt. A harmincéves harcsák harminc év alatt nőnek meg, és a fajok egyensúlya is eltolódhat a tájidegen fajok javára. A táplálékot jelentő algák és moszatok lassan hódítják vissza a vizet. Azt mondják, egyetlen ritka, védett élőlény sem halt ki a Tiszából. Ennek örülhetünk, de továbbra sem felejthetjük el, hogy a károk felbecsülhetetlenek, és nem hunyhatunk szemet a felelőtlenség fölött, ami mindezt okozta.
A folyók ügye újra és újra napirendre kerül. Mindig van valami, ami veszélyezteti őket, akár egy terv, akár egy baleset amelyek hátterében az esetek többségében szintén emberi mulasztás áll.
Most, a tavaszi áradások idején, a tiszai ciánkatasztrófa után két évvel, a Duna elterelése után egy évtizeddel az egyetlen természetes állapotban megmaradt nagyobb folyónkkal, a Drávával készülnek elkövetni hasonló szörnyűséget. Időszerű tehát újra arról beszélni, hogy milyen állapotban vannak a folyóink, miként hatnak rájuk a mesterséges beavatkozások, és mit tehetünk értük.
Mikola Klára
|