|
Munkahelyteremtő autópálya?
Az egyik napilap címoldalán adta tudtul a hírt: "Munkahelyeket teremtett az M3-as". A cikk szerint az M3-as autópálya eddig elkészült szakaszának ezer új munkalehetőség köszönhető. A több mint 100 milliárd forintos beruházás esetén ez azt jelenti, hogy egyetlen munkahely létrehozása 100 millió forintba került. Számos olyan gazdasági ágazat van az országban, ahol ekkora összegből százszor több munkahelyet lehet létrehozni. Ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy az autópályák építése nemzetgazdasági szinten munkahelyeket szüntet meg azzal, hogy jelentős összegeket von el, amelyeket más területeken sokkal hatékonyabban és több munkaerő alkalmazásával lehetne felhasználni. Nyilvánvaló tehát, hogy az autópálya-építéssel történő "munkahelyteremtés" az adófizetők pénzének hatalmas mértékű elvesztegetése.
A cikkben azt is olvashatjuk, hogy az autópályának köszönhetően Heves megye értékesítésének immár egyötödét, exportjának egyharmadát Hatvan adja. Ez valóban nagyrészt az autópályának köszönhető: a nemzetközi tapasztalatok szerint ugyanis az autópályák hozzájárulnak a munkahelyek átcsoportosításához. Jelen esetben tehát arról van szó, hogy a megye számos részén visszaesés következik be, vagy legalábbis lassul a fejlődés, mert Hatvan elszívja onnan az erőforrásokat. Tehát nemzetgazdasági szinten az autópálya nem a gazdasági fejlődést mozdítja elő, hanem csupán annak területi eloszlását módosítja. Ez pedig össztársadalmi szempontból rendkívül káros, és gyökeresen ellentmond az Európai Unió elvárásainak is, amelyek szerint csökkenteni kell az egyes térségek közötti társadalmi-gazdasági különbségeket.
Lukács András
|