Az európai országok kormányai és maga az Európai Unió is nyújt pénzügyi támogatást különböző energiaforrások használatához, illetve az energiatermeléshez. Az energiatámogatások bevezetésének indokai a következők lehetnek:

· "hagyományos" energiapolitikai megfontolások, úgy mint az energiaellátás folyamatos biztosítása, a hazai energiaforrások fejlesztése, diverzifikálás és a versenyképesség megőrzése,

· szociális és regionális politikai megfontolások (pl. a foglalkoztatás és a jövedelem fenntartása a bányászvidékeken, illetve a fűtőanyag megfizethetővé tétele az alacsonyabb jövedelmű háztartások számára),

· technológiai okok (pl. erős nemzetközi pozíció kivívása a nukleáris know-how terén),

· környezetvédelmi megfontolások (pl. a megújuló energia elterjedésének elősegítése).

A kinyilvánított célok többnyire nemesek, az energiatámogatások azonban piactorzítók is lehetnek, ami rontja az energiapiac hatékonyságát és nem kívánt mellékhatásai is előfordulnak: többlet környezetszennyezés, pazarlás az erőforrásokkal, az energiahatékonyság, az energiatakarékosság és a megújuló energia használatának hátrányosabb helyzetbe kerülése.

A támogatás meghatározásának nehézségei, valamint a támogatás mérésének problémái miatt a tanulmányban kimutatott adatok nem tekinthetők teljes körűnek, de jól jelzik a probléma nagyságát.

A tanulmány által azonosított támogatások legnagyobb része adómentesség és adókedvezmény. Ezek két fő csoportra bonthatók: a szociális okokból bevezetett támogatásokra (általában a háztartásoknak nyújtott általános forgalmi adó kedvezmény) és azokra, amelyek célja, hogy megvédjék az ipart a nemzetközi versenyképesség elvesztésétől. Az utóbbi gyakran kapcsolódik egy külön energiaadó és/vagy szén-dioxid-adó bevezetéséhez. A megújuló energiaforrások is részesülnek adómentességben, illetve adókedvezményben. Az adókedvezmény, illetve adómentesség jelentős módja az olaj, a gáz és a villamos energia támogatásának.

Számos esetben jelentősek a közvetlen állami támogatások is. A K+F támogatások különösen fontos szerepet játszanak a nukleáris energia esetében. Bár a széntermelés közvetlen támogatása egész Európában csökkenőben van, Németországban még mindig jelentős mértékű. A megújuló energia támogatása fokozódik.

A csatlakozni kívánó országokban, különösen a volt szocialista gazdaságokban a támogatások általában leépültek vagy leépülőben vannak. Fontos megemlíteni az ipar által a háztartásoknak nyújtott kereszttámogatás fokozatos megszűnését.

A tanulmány három nagy szerkezeti egységből áll. Az 1. fejezet főként módszertani kérdéseket vet fel, és az energiatámogatás fogalmának meghatározása helyett kijelöli, hogy mely támogatások képezik a vizsgálat tárgyát és melyek nem. A tanulmány nem foglalkozik például a következőkkel:

· olyan beruházások költségvetési támogatásával, amelyek csak közvetett kapcsolatban vannak az energiahasználattal (pl. útépítés),

· az adómentességgel olyan tüzelőanyagokra, amelyeket nem energia célokra használnak fel,

· a közúti közlekedésben használt ásványi olajokra kivetett jövedéki adó különbségekkel (pl. alacsonyabb adóteher az ólmozatlan üzemanyagra és az alacsonyabb kéntartalmú üzemanyagokra),

· ugyanazon ásványi olaj különböző felhasználásának adókülönbségeivel,

· az azonos energiafajtát használók közötti kereszttámogatásokkal,

· a pénzügyi kompenzációkkal, amelyek az energiaárak növekedésére adtak válaszként (pl. a 2000. évi tiltakozó megmozdulások során).

· az 1 millió euró alatti támogatásokkal.

A tanulmány a központi költségvetés által nyújtott támogatásokra helyezi a hangsúlyt, de ott, ahol az energiapolitikában fontos szerepet játszik a térségi irányítás, számításba veszi azok pénzügyi segítségét is.

A tanulmány nagy figyelmet szentel három nem elhanyagolható állami támogatásnak, amelyek előnyben részesítenek egyes energiafajtákat másokkal szemben. Az egyik ilyen támogatási forma az, hogy az energiatermelők és fogyasztók gyakran nem fizetik meg az általuk okozott károkat, így például a környezetszennyezést, a baleseteket vagy a nukleáris kockázatot. (Néhány esetben — ilyen az olajszivárgás és a nukleáris baleset — nemzetközi egyezmények rendelkeznek az elkövető korlátozott felelősségéről.)

A környezetvédelem fontos tárgyát képezi a vállalatok és magánszemélyek helyett a társadalom által viselt, ún. külső költségek elemzése. Ezzel kapcsolatban az 1. fejezet tartalmazza az EU által finanszírozott ExternE kutatási programnak a villamos energia termelésére vonatkozó becsült környezeti és egyéb (nem közvetlen termelési) költségeit (ld. a Lélegzet 2001/11. számát).

A tanulmány kimondja, hogy a villamosenergia-termelés külső költségeinek csak kis részét fedezik az energiaadók az EU-ban. A meg nem fizetett külső költség a fosszilis energiahordozókból előállított villamos energia esetében durván 50 milliárd euróra becsülhető évente.

Az ExternE program eredményei szerint egy nukleáris balesetnél a legrosszabb esetet tekintve a legnagyobb külső költség körülbelül 83 milliárd euróra tehető. Annak köszönhetően, hogy egy ilyen baleset bekövetkezési valószínűsége rendkívül alacsony, illetve a diszkontálás miatt, ami egy jövőbeni kárhoz alacsony jelenértéket rendel, az ExternE mindössze 1 milliárd euró körülire becsüli évente a szóban forgó externális költséget az egész EU-ra nézve (1. táblázat). Más vizsgálatok sokkal magasabb értékekhez jutottak. Az Eurostat (2000) számításai szerint a nukleáris baleseti kockázatból adódó külső költség az EU-ra nézve évente 20 milliárd euró. Az atomenergia életciklusának többi részével is számolva még magasabb eredményeket kapunk. A becslések bizonytalanságai ellenére megállapíthatjuk, hogy az árakba be nem épített költségek mértéke jelentős. A szerzők szerint pontosabb és megbízhatóbb adatokat kaphatnánk erről a közvetett támogatásról — ami még jobban érzékeltetné a megújuló energiaforrások és az energiahatékonysági beruházások jelenlegi hátrányos helyzetét —, ha készülne egy tanulmány, amely a következő kérdésre adná meg a választ: "Ha az energiatermelők és az energiafogyasztók teljes mértékben felelősek lennének az általuk okozott, említett károkért és kockázatokért, és ezt felelősségbiztosítással kellene fedezniük, mekkora lenne a biztosítás mértéke?"

A szerzők által boncolgatott másik fontos tényező az, hogy a hagyományos energiaforrások továbbra is hasznot húznak a múltból kapott támogatásokból (pl. az állami tulajdon miatt államilag finanszírozott hosszú távú beruházásokból), amelyeknek következtében alacsonyabbak az árak.

Végül, de nem utolsósorban a tanulmány fejtegeti azokat a jogi intézkedéseket, amelyek gondoskodnak egyes energiafajták kedvező elbírálásáról. Ez különösen a megújuló energiaforrásokra érvényes.

A 2. fejezet a az EU-ban és a tagországaiban meglévő azon energiatámogatásokat vizsgálja, amelyeket a közvetlen pénzkifizetések, az adókedvezmények és adómentességek tesznek ki. A fejezet eredményeit a 2. táblázat foglalja össze, amely a legfrissebb elérhető adatokon alapszik (általában az 1990-es évek végére vagy 2000-re vonatkoznak).

Ha csak a pénzátutalásokat és az adócsökkentéseket tekintjük, arra a következtetésre jutunk, hogy a megújuló energiaforrásoknak nyújtott teljes támogatás mértéke az EU-ban és az egyes tagországokban lényegesen kisebb, mint a fosszilis energiaforrások támogatása és valószínűleg kevesebb, mint egyedül a nukleáris energiának adott támogatás.

A múltbeli támogatások máig ható "örökségét" és a jogi szabályozás ("kedvező bánásmód") által biztosított rejtett támogatások mértékét még nehezebb pénzben kifejezni, mint az 1. és 2. táblázatban összegzett támogatásokét, mégis történtek erre kísérletek, ahogy ez a 3. táblázatban látható.

A táblázat egyértelműen bemutatja a hagyományos energiafajtákra adott hatalmas méretű támogatást.

A tanulmány 3. fejezete rövid áttekintést ad a 13 csatlakozni kívánó országban meglévő energiatámogatásokról.

Egy liberalizálódó európai energiapiacon szükség van a támogatások okozta piactorzítás felmérésére. Mindemellett a hagyományos energiaforrásoknak nyújtott pénzügyi segítség gátolhatja a szén-dioxid-csökkentésre, valamint a megújuló energia használatának növelésére irányuló törekvések megvalósítását.

A németországi Wuppertali Éghajlat-, Környezet- és Energiakutató Intézetből W. Irrek a tanulmányhoz fűzött javaslataiban** leírja, hogy egy támogatási reform keretében meg kell szüntetni azokat a támogatásokat, amelyek egyáltalán nem járulnak hozzá az energiaszektor fenntartható fejlődéséhez, vagy nem hatásosak és nem hatékonyak e cél elérésében.