— Országunk a biológiai sokféleség tekintetében jócskán gazdagabb, mint a környező országok. Ennek okai részben a biogeográfiai adottságainkban keresendők.

Magyarország a lombhullató erdők zónájába tartozik, de más nagy biomok töredezett maradványai is fellelhetők itt, például a kelet-magyarországi puszták, erdőspusztai társulások. A legnyugatibb szikes tavak is itt találhatók (a Fertő-tó a legnyugatibb szikes tó Európában), és itt van a Kárpátok karéja, ami egy újabb flóra kialakulásának lehetőségét teremti meg. Az egyes talajtípusok is meghatározzák a növény- és állatvilág kialakulását. A földtani hatások szintén meghatározóak, például a Keszthelyi-hegységben vagy a Sas-hegy dolomitjain lejtős sztyeppek alakultak ki. Nagy folyóink a vizes élőhelyek gazdagságához járulnak hozzá. Tájaink nagyon változatosak, vannak olyanok, amelyek Nyugaton nem fordulnak elő: a puszták, az erdős puszták, a síkvidéki szikes tavak.

— A másik lényeges befolyásolója a biológiai sokféleségnek nyilván az emberi tevékenység.

— A lényeg az, hogy különféle hagyományos vagy hagyományosnak mondható, kevésbé intenzív mezőgazdasági módok fenntartanak élőhelyeket és életközösségeket, míg az intenzív mezőgazdaság és állattenyésztés természetszerűleg eltünteti ezeket. Nyugat-Európában már alig látni szarvast, őzet, sündisznót, mert ezeket kiszorította az intenzív gazdálkodás és az infrastruktúra túlzott fejlesztése.

— Gólyát se nagyon!

— Igen, a gólya az egyik legjobb példa. Ahol gólya van, ott minden van. Ez a nagy térigényű és bonyolult életmenetű faj, amely az ember lakóhelyein fészkel, de künn a mezőn táplálkozik, no és nagy távolsági vonuló, azt kedveli, ha élőhelyén, környezetében van víz, ha van rét, ha van némi extenzív szántó, árokpart, ha vannak felhagyott területek, lucernaföldek, tehát szereti a változatos, mozaikos tájat. Ezt kell megvédenünk magunk és a gólya számára!

Igazi vad természet Magyarországon nincs, az értékes területeinket erősen befolyásolja az emberi tevékenység: a szikes pusztán hagyományos legeltető állattartásra van szükség, a halastavainkon, amelyek az édesvízi halászatra létesültek, a külföldiek eljönnek megcsodálni a páratlan madárvilágot, a nagykócsagtól a szerkőig.

Vannak olyan, ún. hátrányos mezőgazdasági régióink, ahol nem alakult ki intenzív mezőgazdálkodás, és éppen ezért maradtak meg a természeti értékek. Olyan térségek és sávok is fellelhetők országunkban, ahová régen a vasfüggöny miatt nem juthattak el az emberek. Gondoljunk csak a Dráva folyó térségére, vagy a nyugat-magyarországi határvidékre. Sok esetben a fejlesztések elmaradása ilyen tekintetben előnyünkre vált.

— Megőrizhetjük-e ezeket az értékeket úgy, hogy közben a korral is lépést tartunk?

— Igen, van rá lehetőség. Csak bölcsebben kellene gondolkodnunk, és meg kellene határoznunk, hogy hol vannak a különös védelmet igénylő területek, és ezekre a fejlesztéseknek kizárólag a fenntartható elemeit szabad beengednünk. Egy szikes gyepet például nem fogunk átalakítani öntözéses kukoricafölddé, hanem továbbra is juhlegelőként használjuk, egy időszakos vízborítású gyepterületet pedig rétként kaszálunk, és nem akarunk rajta műtrágyázott intenzív gyepgazdálkodást folytatni.

Nem szabad hagynunk, hogy az autópályáink teljesen szétdarabolják az országot mindenütt, hanem olyan zónákat kell meg hagynunk, ahol nem csak a gyors odajutást tekintjük értéknek, hanem azt, hogy akár egy keskenyebb úton jutunk el egy vidéki tájra, de ott megmaradnak a természeti értékek, és a szarvasok, sündisznók biztonságban át tudják járni a területeket, a békák a petézőhelyükről eljutnak a telelőhelyükre, és a telelőhelyükről a tavakba, nem gázolják el őket a keresztülszáguldó autók. Ha nem így járunk el, az ország minden szeglete a "rendezett", de a biológiai sokféleség tekintetében csaknem halott lesz, és mehetünk mi is "gólyát" nézni Erdélybe, ahogy ma még ezért ide jönnek hozzánk a derék németek.

A csatlakozási tárgyalások során nagyobb hangsúlyt kellene hogy kapjon a természeti környezetünknek az a sajátos értékgazdagsága, amellyel Magyarország rendelkezik, és amellyel hozzájárul az Európai Unióhoz. Használjuk érvként, hogy nekünk van pusztánk, vannak ártereink — ilyen értékeink. Az EU-nak is megkülönböztetett módon kell figyelembe vennie ezeket, és segítséget is kell adnia ezeknek a fenntartására.

— Ez reális feladat lehetne Magyarországnak az EU-n belül? Beválhat ez anyagilag is?

— Az Európai Unióban nagy mezőgazdasági túltermelés van. Nyilván nem szeretné az EU, hogy az újonnan csatlakozó országok ugyanahhoz az intenzív mezőgazdasági rendszerhez csatlakozzanak, és ugyanúgy a túltermelés részesei legyenek, ugyanazokért a támogatásokért loholva, amelyekért az EU-ban már megvívták a harcokat és kivívták a pozíciókat. A hagyományos táj fenntartása is lehet cél, lehet új feladatot adni a magyar vidék szereplőinek. Ez pedig nem más, mint a táj fenntartása, az egészséges környezet biztosítása, a biológiai sokféleség ápolása, gondozása, kezelése, magyarán beletartozik a gólya fenntartása is. Igen, az intenzív területek versenyezzenek az EU-val, de az őrségben réteket kellene fenntartani, az államnak garantálnia kellene, hogy megvásárolja a tejet, hogy lekaszálják az őrségi réteket, hogy elő tudjanak bújni az orchideák.

Ne akarjunk mindent az intenzív termelés igájába fogni, hanem ilyen tájápolási, gondozási feladatokat adjunk az embereknek, amely összhangban van a táj kapacitásával, ökológiai lehetőségeivel, és ezekre szerezzük meg az EU-forrásokat, ne pedig az intenzív búza-, kukoricatermelésért, sertéstenyésztésért loholjunk! Azzal csak további környezeti kockázatot idézünk elő saját magunknak, és közben olyan élelmiszert állítunk elő, amely a legkülönfélébb adalékanyagokat és vegyszereket tartalmazza.

A politikusok nehezen ismerik fel, hogy forrásokhoz lehet jutni ezekkel az alternatívákkal, és ezek a források akár sokkal nagyobbak is lehetnek, mint a hagyományos támogatási rendszer. Persze ennek érdekében másképpen kell tenni, másképpen kell gondolkodni. Nagy beruházásokat nem igényelnek az ilyen típusú alternatív beavatkozások, csak hát szokatlan egy búzatermelő, sertést, baromfit előállító agrárrendszer irányítóinak, politikusainak, hogy ezentúl más az érték.

— Vannak olyan EU-előírások, amelyek védik a biodiverzitást.

— Igen, ezek a madárvédelmi és élőhely-védelmi irányelvek, amelyek kötelező jelleggel működnek. E kettő alapján az ún. Natura 2000 hálózatot kell kialakítani, ez pedig azt jelenti, hogy meg kell oldanunk a hazai és európai szinten legjelentősebb fajok élőhelyének védelmét.

Tovább kellene bővíteni a védett területek hálózatát. A védett természeti területeket, a kritikus vagy nagyon érzékeny, fontos helyeket állami vagy közösségi tulajdonba kellene venni, és ezeken belül is a természetvédelem töltse be a szakmai irányítást és a területkezelést.

Tessék elképzelni, hogy a Gemencben, a Pilisben, a Bükkben, ahol nemzeti parkjaink vannak, létezik egy másik állami cég, az állami erdőgazdaság. Az egyik szervezet a természetvédelmet végzi, a másik gazdasági hasznot akar húzni ugyanabból a bükki erdőből. Úgy gondolom, hogy ez teljes anakronizmus. Az állam eldönthetné, hogy ha nemzeti tulajdonban van az az erdő, és ott van egy nemzeti park, akkor ne folytassanak hasznot kergető gazdálkodást ezen a területen, hanem fenntartható erdőgazdálkodást, és ezt természetesen a nemzeti parknak kellene ellátnia. Ugyanez vonatkozik a vizes élőhelyekre, a Tisza hullámtereire vagy az árterekre is.

Az EU-csatlakozás során egymillió hektár területet készülünk kivonni a szántóművelésből. Döntse el a döntéshozó testület, hogy mit tesz ezzel a területtel. Vizes területté, erdővé vagy gyeppé alakítja. De ez ne legyen rögtönzésszerű, hanem ott csináljuk meg, ahol a környezeti állapot ezt megkívánja, ahol össze akarunk kötni területeket. Ott kell kivonni a területet a művelésből, ahol valamiféle természeti célt akarunk elérni, ahol veszélyek vannak. Ezek tervezettek, szervezettek legyenek, ökológiai alapokon nyugodjanak. Például a Balaton vízgyűjtőjén, hogy kevesebb talaj mosódjék be a tóba, és kevesebb nitrogén és foszfor kerüljön ide, vagy a Velencei tó vízgyűjtőjénél, vagy a Tisza volt árterületein alakítsunk vissza vizes és erdős élőhelyeket.

— Milyen a társadalom érdeklődése a természeti értékeink iránt?

— Sajnos, itt még sok kívánnivaló lenne, pedig a hozzáállás nagyon is meghatározó. Az, hogy ne a Természetvédelmi Hivataltól vagy valamiféle minisztériumtól várjuk a természeti értékek megőrzését, hanem minden ágazatban — az agrárminisztérium, az ipar, a közlekedés, a vízügy mindenki érezze, hogy van ilyen feladata, és a civil lakosság is. Ezekbe a feladatokba a civil szervezeteket folyamatosan be kell vonni. Egyfajta ökológiai szemléletnek és különféle ágazatok integrációjának kellene megszületnie ahhoz, hogy lendületesen, ügyesen, jól csatlakozzunk az Európai Unióhoz, és forrásokat szerezzünk az ilyen jellegű fejlesztéseinkre.