Lélegzet

Amikor megkérdezték Ari Fleischert, a Fehér Ház szóvivőjét, hogy az energiaprobléma kezelése érdekében szükség lenne-e arra, hogy az amerikaiak változtassanak az életmódjukon, ilyen ékesszóló nyilatkozatra ragadtatta magát: "Az amerikai életforma istenáldotta dolog. Országunk bővében van az erőforrásoknak. Amit tennünk kell, az csupán annak biztosítása, hogy ezek az erőforrások eljussanak ... a fogyasztókhoz, hogy aztán ők, amikor élik a napi életüket, meghozhassák azokat a döntéseket, amiket meg akarnak hozni." Mégis úgy gondoljuk, hogy az utóbbi időben az Egyesült Államok kormánya hozott néhány rossz döntést az energiafelhasználás terén, és általánosabban az életmódot illetően. Hogy miért? Azért, mert a meghozott döntések nem tükrözik a tevékenységek valódi költségeit.

Vegyük szemügyre például a forgalmi torlódások problémáját. A Texasi Közlekedési Intézet heti városi közlekedési jelentése nemrégiben bőséges és megérdemelt figyelmet kapott a sajtótól. A jelentés kimutatta, hogy nem csak képzelődünk: a közlekedési helyzet valóban sokat romlott az elmúlt néhány évben. Amit a jelentés nem mondott ki, de burkoltan egyértelműen tartalmazott, az az, hogy a magánszférában megjelenő ösztönzők és a közszférában mutatkozó következmények egyre inkább elszakadnak egymástól.

Amikor úgy döntünk, hogy gépkocsival közlekedünk a "forgalmi zsúfoltság" időszakában — amit régebben "a csúcsforgalom órájaként" emlegettünk, de ami ma már minden nap körülbelül hat órán át tart —, akkor ezzel a zsúfoltságot még egy kicsivel tovább fokozzuk, és ezáltal mindazoknak költséget okozunk, akik szintén megpróbálnak valahová eljutni. (És ők is ugyanezt teszik velünk — mindannyian elkövetők és áldozatok vagyunk egyszerre.) Ez nagyon is valóságos költség — időben és pénzben —, de olyan költség, amit mi, magánszemélyek nem veszünk számításba.

Milyen nagyságú ez a rejtett költség? Elvégeztem néhány hozzávetőleges számítást a városi terjeszkedés mintapéldájává vált Nagy-Atlanta (Atlanta és környéke) esetében. Az átlagos atlantai lakos 1999-ben 53 órát veszített forgalmi késedelmek miatt, míg 1992-ben csak 25 órát. Összességében a forgalmi torlódások 1999-ben 2,6 milliárd dollárnyi költséget okoztak Atlantának. Ez 1,4 milliárd dollárral volt több, mint 1992-ben.

Miért romlott ilyen mértékben Atlanta közlekedési helyzete? A válasz lényege, hogy a főutak építésére költött milliárdok ellenére azokat az egyre növekvő számú gépkocsi telíti: 1992 és 1999 között a nyilvántartott járművek száma 550 ezerrel nőtt. Ezek közül nem mindegyiket használták a forgalmi torlódások időszakában. Becslésem szerint ténylegesen mintegy 400 ezerrel több autót használtak a csúcsidőszakokban. A többlet torlódási költségeket ez a 400 ezer személygépkocsi okozta.

Végezzék el a számítást, és arra az eredményre fognak jutni, hogy minden magánszemély, aki úgy dönt, hogy Atlantában személygépkocsit használva ingázik, évente 3500 dollár, azaz minden munkanapon 14 dollár forgalmi torlódásból eredő költséget ró a többiekre. Ezek a gépkocsi vezetője által ténylegesen megfizetett költségeken felüli költségek, amelyeket az autósok nem vesznek számításba. Ráadásul ez az adat a környezeti hatásokkal még nem is számol (a levegőminőség folyamatosan romlik Atlantában).

Tételezzük fel egy pillanatra, hogy mindenkinek, aki úgy dönt, hogy személygépkocsit használva ingázik Atlantában, ténylegesen napi 14 dollár többletdíjat kellene fizetnie ezért a kiváltságért. Nem kétséges, hogy lennének olyanok, akik még ebben az esetben is úgy döntenének, hogy távoli elővárosokat választanak lakhelyül és nagy távolságokat tesznek meg autóval — és ehhez joguk lenne. De jelenleg a személygépkocsival való közlekedés Atlantában — és kisebb mértékben valamennyi más amerikai nagyvárosi agglomerációban — valójában jelentős szubvenciót élvez, mivel az embereknek nem kell megfizetniük azokat a költségeket, amelyeket másokra rónak.

És ez visszavezet bennünket a kormányzat energiapolitikájához. Fleischer szerint George W. Bush "úgy véli, hogy az amerikai emberek igen bölcsek, és hogy a helyes ösztönzők megléte esetén ... meg fogják hozni a saját helyes döntéseiket arról, hogy mennyit tudnak megtakarítani...". Ebben igaza lehet. Jelenleg azonban rendszerünk nem adja meg az embereknek a helyes ösztönzőket. Úgy gondoljuk, hogy egy kormányzat, amely komolyan törődik a nemzet jövőjével, mihamarabb rendbe teszi ezeket az ösztönzőket, arra késztetve a polgárokat, hogy vegyék számításba azokat a költségeket, amelyeket a cselekedeteikkel másokra rónak.