kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Aláírásgyűjtés a Bartók Béla úti buszsávért


A Budapest XI. kerületi Bartók Béla út felújítása kapcsán a Levegő Munkacsoport újra felvetette a Főpolgármesteri Hivatal felé a villamossínektől is elválasztott, e külön buszsáv létesítésének szükségességét. (A Lélegzetben már többször írtunk erről a témáról.) Itt található ugyanis egész Európa legsűrűbb követésű buszvonala. Több megbeszélést folytattunk erről a tervezést és beruházást lebonyolító DBR Metró Projekt Igazgatósággal, valamint a terveket készítő FÔMTERV Rt.-vel is, azonban érveink nem találtak meghallgatásra, annak ellenére, hogy javaslatunkat a Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztálya is támogatta.




Követelésünk alátámasztására rövid idejű, szúrópróbaszerű aláírásgyűjtést kezdtünk el, annak megismerésére, hogy véleményünket az érintett utazóközönség valóban osztja-e. A Levegő Munkacsoport, a Rügyecskék Alapítvány és a Védegylet néhány aktivistája öt napon keresztül a délutáni csúcsforgalom rohanásában napi 1-2 órát töltött az aláírások gyűjtésével és szórólapok osztogatásával a két buszmegállóban. A sokszor mostoha időjárás és a kedvezőtlen körülmények ellenére a megkérdezettek túlnyomó többsége aláírta a buszsávot követelő ívet. Az érintettek ilyen rövid idő alatt összegyűlt aláírásait nyomatékul mellékelve, újra felvetjük a javaslatunkat a Főpolgármesteri Hivatal illetékeseinek.

Schnier Mária


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.