kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Fapusztítás Budaörsön

Alkotmánybírósági beadvány a gázolaj adójának csökkentett emelése miatt
Az Alkotmánybírósághoz fordult a Levegő Munkacsoport amiatt, hogy 2002. július 1-jén a gázolaj jövedéki adóját nem 9 forinttal emelik, amint azt eredetileg előírta a törvény, hanem csak 4,80 forinttal. A szervezet álláspontja szerint ezáltal az Alkotmánynak összesen nyolc paragrafusa sérült. Csökkent a környezet védelmének jogszabállyal biztosított szintje, ami sérti az egészséges környezethez való alkotmányos jogot. A gázolaj adója egyébként is jóval elmarad a benzin adójától, pedig a gázolajjal üzemelő járművek általában sokkal inkább szennyezik a levegőt, mint a benzinüzeműek. A gázolajat jórészt tehergépjárművek és autóbuszok használják, amelyek erősebben rongálják az utakat, mint a személygépkocsik. (Egy kamion annyi kárt tesz az utakban, mint több százezer személyautó.) Mindez azt is jelenti, hogy a benzines járművek tulajdonosai fizetik ezen költségek jelentős részét a dízeljárművek üzemeltetői helyett, ami igazságtalan és értelmetlen keresztfinanszírozást jelent, és így sérti az arányos közteherviselés alkotmányban rögzített elvét. A Levegő Munkacsoport egyúttal támogatja a kormánynak azt a tervét, hogy csökkentse a személyi jövedelemadó és a társadalombiztosítási járulék mértékét.
A beadvány teljes szövege a http://www.levego.hu/sajto/2002/ua—AB02—sajto.htm oldalon olvasható.
Tüntetés a kamionforgalom ellen a XVI. kerületben
A PÁLYA XVI. Egyesület tüntetést rendezett tiltakozásul amiatt, hogy a lakók nyugalmát és egészségét veszélyezteti a Gondrand Invest cég újonnan kialakított raktárbázisának kamionforgalma. A Levegő Munkacsoport támogatja a lakók követeléseit, és az üggyel kapcsolatban levelet írt a XVI. kerület polgármesterének, Hajdu Lászlónak, amelyben kérte annak elősegítését, hogy a telephelyek ki- és bejárata ne a Rákospalotai határútra nyíljon, ahol teher- és személyforgalmukkal nagy mértékben károsítják a XVI. kerületi lakóterületek környezetét. A levélben konkrét javaslatot tettünk egy másik útvonal kialakítására, ahol nincsenek lakások. Továbbá ajánlottuk a területen korábban használatos iparvágányok újbóli beüzemelését, és hogy ezzel egyidejűleg az önkormányzat kérje fel az érintett cégeket: teherforgalmuk túlnyomó részét inkább a környezetet jobban kímélő vasúti szállítással bonyolítsák le.
Fapusztítás Budaörsön

Felháborodott lakók telefonáltak a Levegő Munkacsoport irodájába: a határozott lakossági tiltakozások ellenére a Budaörsi Önkormányzat kivágja a fákat, irtja a növényzetet a város főútján és környékén. A kipusztított növények helyét aszfalttal fedik le — a lakók szerint részben szükségtelen, részben eltúlzott útszélesítések és parkolóhely-létesítések számára —, megszüntetve az újabb telepítéseknek még a lehetőségét is. Az itteni fák jelentős esztétikai látványt nyújtanak (illetve részben már csak nyújtottak), de ennél is fontosabb szerepük, hogy enyhítik a forgalmas főútvonal — az 1-es országos főút — környezetterhelését, a rekkenő hőségben árnyékot nyújtanak az arra járóknak és mellettük álló épületeknek, párolgásukkal kedvezően befolyásolják a helyi mikroklímát. Segítenek fenntartani a talaj vízháztartását is, amelyet alaposan megzavart a közeli autópálya és a nagy bevásárlóközpontok által leburkolt terület. Az aszfalttal borított területek növelése viszont egyre kellemetlenebbé, lakhatatlanabbá teszi az érintett településrészeket. Mindennek nem elhanyagolható hatása van az emberek közérzetére és az ingatlanok áraira is. A pusztítás ellen tiltakozók kérésének eleget téve Wolf Gábor önkormányzati képviselő lakossági fórumot szervezett, ahol a megjelent mintegy 150 lakos közül többen értetlenségüket és megdöbbenésüket fejezték ki az eset miatt. A résztvevők közül — a polgármesteri hivatal városépítési osztályának vezetője kivételével — egyetlenegy ember sem vette védelmébe a növények irtását. A Levegő Munkacsoport teljes mértékben támogatja a lakosság azon követelését, hogy állítsák le a nagy, egészséges fák és egyéb növények irtását, és a már kiirtottak helyébe ugyanott újakat ültessenek: ennek érdekében tárgyalt az önkormányzat illetékeseivel és a sajtót is tájékoztatta a kialakult helyzetről.
Lukács András—Schnier Mária

Lukács András


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.