Az erdészeti beavatkozások alapja ne csak az erdőrészlet legyen, hanem az erdőrészletnél kisebb foltokra és a több erdőrészletre (kistájra) kiterjedő területekre is figyelemmel kell lenni.

Maradjanak nagyobb, összefüggő területek érintetlenül.

Az erdőművelési munkák támaszkodjanak a természetes folyamatokra.

Ahol lehet, ott szálaló vagy szálalóvágásos üzemmódot kell kialakítani.

A véghasználati koron túl az öregedési és összeroppanási szakaszban is kell erdőfoltokat, erdőrészleteket hagyni.

A természetes felújítások arányát növelni kell, a felújítás időszakát el kell nyújtani és lépcsősebbé tenni.

A termőhelyi mintázatnak megfelelően kell az állományfoltokat kezelni, felújításukat vagy az erdőtelepítéseket végezni.

Több szomszédos, egykorú erdőrészletben időben széthúzva kell az elő- és véghasználatokat végezni.

Az előhasználatokat egy területen belül egyenlőtlen eréllyel, időben széthúzva kell végezni.

A természetes újulatot kell előnyben részesíteni, mesterséges erdősítésnél a szaporítóanyag-felhasználási körzet határait nem szabad túllépni.

Alátelepítéssel növelni kell az elegyességet, lehetőség szerint második lombkorona-szintet kell kialakítani, kímélni kell a cserjeszintet.

Kímélni kell az erdőszegélyt, ha hiányzik, mesterségesen kell kialakítani.

A természetes úton keletkező lékeket meg kell hagyni, ahol ilyenek nincsenek, ott mesterségesen kell létesíteni.

Maradjanak idős fák, facsoportok, erdőrészletek a természetes pusztulásukig.

Kerülni kell a táj- és termőhelyidegen, nem őshonos fa- és cserjefajok alkalmazását, az agresszívan terjedő fajokat vissza kell szorítani.

A nagyvadállomány nagyságát az erdő tűrőképességéhez kell igazítani.

Az uniformizáló (homogenizáló) erdőgazdálkodói szemléletet fel kell váltania a változatosság növelését célul tűző gondolkodásmódnak.

Bartha Dénes

Budapest, 2001