Az ipari országok az 1997 decemberében létrejött Kiotói Jegyzőkönyvben elkötelezték magukat arra, hogy területükön átlagosan 5 százalékkal csökkentik az üvegházgáz-kibocsátást. Az olajvállalatoknak az olajtermékek elégetésekor keletkező emisszió mérséklésében kellene közreműködniük. Ez azt jelentené, hogy minden olajtársaság által eladott olajtermékből származó szén-dioxid-kibocsátást 2012-re 5 százalékkal kellene csökkenteni az 1990. évi emisszióhoz képest.

Az említett vállalatoknak azért is felelősséget kell vállalniuk a globális felmelegedésért, mert az egész világon meghatározó gazdasági szereplők. A tanulmány elsősorban a négy legnagyobb olajtársasághoz: az ExxonMobil-hoz, a BP-hez, a Shell-hez és a TotalFinElf-hez intézi kérését.

A tanulmány második fejezete ismerteti az olajtársaságok esetleges önkéntes vállalásának irányát és célját. A harmadik fejezet az olajpiac szerkezetét, a globális olajvállalatok szerepét és eddigi tevékenységüket írja le a megújuló energiapiacon. A negyedik rész az önvállalás mértékét vázolja fel, míg az ötödik fejezet a megújulóenergia-technológiák sorát mutatja be, amelyekből felépülhetne az alábbiakban részletezett kompenzációs stratégia. Az utolsó rész a beruházás és a kapcsolódó vállalati stratégiák finanszírozásának kérdéseit feszegeti.

1990-ben az OECD országokban a szén-dioxid-kibocsátás 52 százaléka az olajtermékek fogyasztásából származott. Ez az adat rámutat azon vállalatok súlyos környezetvédelmi felelősségére, amelyek fő tevékenysége az olaj és olajszármazékok kitermelése, előállítása és elosztása. A tíz legnagyobb olajtársaság pénzügyi forgalma 2001-ben 992 milliárd dollár volt, ebből 67%-ot az említett négy legnagyobb vállalat mondhat magáénak. Ha a multinacionális olajvállalatok mint nemzetközi gazdasági hatalmak aktívan részt vesznek a globális felmelegedés elleni küzdelemben, akkor a nemzeti éghajlatpolitikák biztos sikerre számíthatnak.

Az olaj úgynevezett "aranykorában" az olajvállalatok és részvényeseik jelentős haszonra tettek szert. Az olaj elégetése azonban óriási terhet ró a környezetre, amelyet most már ideje ellensúlyozni. Amennyiben a szennyezést nem fizettetjük meg az olajtársaságokkal, a teher elviselhetetlen kamatos kamattal nehezedik majd a jövő nemzedékekre. Az olajipar egyrészt erkölcsi, másrészt gazdasági felelősséggel tartozik a szektor történelme és az éghajlatvédelem felé. Az olaj aranykorának vége már látható. Az egyik végső jel az az állapot, amikor a bioszféra már nem képes elnyelni a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó szennyezést.

A legújabb becslések szerint a mai árakon gazdaságosan kitermelhető olajkészlet még 40-45 évre lesz elegendő. Még ha ezt az időkorlátot (második korlát) meg is hosszabbítjuk, az olajiparra történő támaszkodás gazdaságilag irracionálissá válik.

Ezt a tervező, körültekintő olajtársaságok is jól tudják. Az éghajlat védelméért vállalt cselekedetek pontosan ezért nemcsak nemzeti és globális gazdasági szükségszerűséget jelentenek, hanem működési túlélési stratégiát is.

Az ózonlyuk problémájából tanulni lehetne. Azok a vállalatok, amelyek korán szembesültek a vele, még időben környezetkímélőbb helyettesítő technológiákat fejlesztettek ki. A környezeti kihívásokra lassabban vagy egyáltalán nem reagáló vállalatok részvényesei azonban jelentős veszteségeket szenvedtek. Az ózonlyuk megjelenésével — túlélési stratégiaként — a vállalatoknak változtatniuk kellett termékeiken.

Az éghajlat problémája ugyanilyen kihívás. A továbbra is az energiapiacon maradó olajvállalatok jövőjét más termékek fogják meghatározni. A megújuló energiaforrások — a szél, a nap, a biomassza — használatában bekövetkező technológiai fejlődés, az erre kialakuló marketing- és értékesítési stratégia fel fogja váltani a fosszilis energiaforrások kiaknázását és szerepét.

A BP és a Shell időben észlelte a jeleket, ezért már több éve aktívan fejlesztik napenergia-ágazatukat és a megújuló energiaforrások kereskedelmi használatát. Ezzel ellentétben az amerikai Exxon Mobil, a legnagyobb multinacionális olajvállalat, még mindig inkább a hagyományos vállalatfejlesztési irányokat részesíti előnyben. Csak idő kérdése, hogy az ExxonMobil részvényesei felismerjék e stratégia sikertelenségét és költséges voltát. Ennek fényében a tanulmány azt javasolja az olajtársaságoknak, hogy egyedül vagy összefogva ismerjék el kiemelt felelősségüket az éghajlat védelmében.

120 millió tonna szén-dioxid kibocsátása az éves olajfogyasztás 5 százalékával egyenértékű. E szennyezés megszüntetésére (vagyis az 5 százalék fogyasztás kiváltására) a tanulmány a megújuló energiaforrások használatát javasolja. Manapság rengeteg fejlett technológia áll rendelkezésre megújuló energia hasznosítására, habár ezek gazdaságilag különböznek egymástól. Olyan stratégiát kell választani, amely egyaránt tartalmaz olcsóbb és drágább megújulóenergia-technológiákat, az utóbbiak viszont hosszú távon ígéretesebbek. Ma az olcsóbb technológiák közé tartoznak a szélturbinák, a biomassza elégetése meglévő erőművekben és a naphő erőművek. A drágább technológiák közé tartoznak a napelemek és a napkollektorok, amelyek jóval gazdaságosabbak.

A Kiotói Jegyzőkönyvből következően a szén-dioxid-kiváltási tervet 2012-ig végre kell hajtani. Ez egy megújulóenergia-fejlesztési programot igényel, amelyet tíz lépcsőben kellene bevezetni, éves lépésekben. Az új technológiák összeválogatásától függően a tíz éves időszakra vonatkozóan 56—143 milliárd dollár beruházásra lenne szükség. Ez évente 5,4—14,4 milliárd dollárt jelent.

Kiegyenlített technológiai összetételben 63 milliárd dollár értékű beruházás képes fedezni 16 700 MW elektromos teljesítményű szélturbina-kapacitás kiépítését, vagy 9800 MWel teljesítményű naperőművet (amely 1800 MW napelemet tartalmaz), 4000 MWel biomassza/biogáz alapú erőművi kapacitás építését és 20 millió négyzetméter napkollektor felszerelését. A tíz éves program eredményeként 124 millió MWh villamos energia és 34 millió MWh hő keletkezhetne emisszió nélkül.

Felmerülhet a kérdés, hogy ez a stratégia évente mekkora pótlólagos költséggel jár a hagyományos szén-dioxid-kibocsátó energiaellátáshoz képest. A válasz alapvetően függ attól, hogy mit értünk költségek alatt, illetve milyen költségszámítást alkalmazunk, valamint hogyan kalkulálunk egyes gazdasági paraméterekkel, például a kamattal és a jövőbeni energiaárakkal, pontosabban a fosszilis energia használata jövőbeni költségének emelkedésével. A legegyszerűbb számítások csak a működési költségeket veszik figyelembe, mivel a beruházási költségek valamilyen módon leírásra kerülnek. Az állami kompenzációt, amiről a későbbiekben még szó esik, szintén figyelmen kívül hagyják. E számítási módszer szerint az évi pótlólagos költség durván 2,6 milliárd dollár 2012-ben (feltéve hogy 6% a kamat, a fosszilis tüzelőanyag-árak reálértéke pedig állandó). Ez a költség mindössze 0,9 milliárd is lehetne, amennyiben évente csak 4%-os kamattal számolunk, és reális és következetes fosszilisenergia-felhasználási költségnövekedést feltételezünk, mondjuk évi 2%-os mértékben.

Ettől eltérő számítási módszerrel teljesen más eredményt kaphatunk. A megújuló energiába történő befektetés mint a legtöbb befektetés évek múlva (10 év) térül meg. Fontos azonban, hogy ezzel a stratégiával korán beléphetünk a megújulóenergia-piacra, és könnyebben hozzáférhetünk más jövőbeni technológiákhoz (például hidrogén-technológia). Nem csupán érdemes ezt a lépést megtenni, hanem a vállalat jövőbeni sikere szempontjából szükséges is. A kezdeti költségek finanszírozása az adótörvények értelmében egyébként sem kizárólag a vállalatot terheli, hanem az állam is részt vállal a közbenső veszteségek kompenzálásában, ami akár 50%-os hozzájárulást is jelenthet.

Röviden, egy csökkentett olajfogyasztás kiegészítése megújuló energiával, illetve annak térhódítása azért is elengedhetetlen, mert számos hosszú távú globális előrejelzés szerint a század közepére a megújuló energia nagyon nagy jelentőséget nyer.

A tanulmány utolsó fejezete azt vizsgálja, hogy a fentiekben már részletezett beruházási és állandó éves költségek nem okoznak-e leküzdhetetlen pénzügyi problémákat az olajvállalatoknak. A szerzők négy különböző finanszírozási modellt elemeznek, amelyek nem zárják ki egymást, sőt megfelelő módon kombinálhatók. Általában elmondható, hogy a kompenzációs program finanszírozásával járó problémák mindig ésszerű és elfogadható határokon belül maradnak, és felesleges azokat túlbecsülni, jóllehet a tapasztalat hiánya miatt nagyobbnak tűnhetnek, mint a valóságban. A beruházás finanszírozása a következő forrásokból történhet:

1.) Saját forrásból finanszírozás esetén a megújuló energiát biztosító technológiákba történő befektetés összege a négy legnagyobb multinacionális olajvállalat 2001. évi beruházási összegének 15%-a. A várható évenkénti pótlólagos költséget tekintve ez az arány mindössze 1,4—3,8%.

2.) A kölcsöntőkéből való beruházás-finanszírozás szintén megoldás. Ebben az esetben az elkövetkező 10 évre becsült 10%-os kamatlábbal számolva egy 63 milliárd dollár értékű beruházási összeg éves törlesztő részlete tíz milliárd dollár lenne. Ugyanilyen feltételek mellett, ha csak a nem hasznot hozó részt fedezzük kölcsönből, akkor az amortizáció és a kamat körülbelül 3,63 milliárd dollár lenne évente.

3.) Az olajipar által értékesített termékek árának növelése további lehetőség a beruházás finanszírozására, amely mintegy 0,0009—0,0018 dollár literenkénti benzinár-növekedéssel járna. A jelenlegi árakhoz képest ez nem magas, habár kérdés, hogy a meglévő olajtermék-struktúra lehetővé teszi-e az említett négy olajtársaság számára az árnövelés végrehajtását (pl. kartelltörvények miatt). A vállalatok egyre inkább összeolvadnak, ezért a jövőben még reálisabbnak tűnhet ez a megoldás.

4.) A tanulmány javasolja a társaságoknak, hogy marketingpartnereiket (értékesítési és szolgáltatási hálózatukat) vonják be a finanszírozásba. Néhány, a megújuló energia felhasználásához szükséges technológia üzembe helyezése és működtetése amúgy is nagyobb területet kíván.

A fosszilis tüzelőanyagok égetését az éghajlat védelme érdekében jelentősen csökkenteni kell a jövőben, ezért meg kell változtatni a globális energiaellátás szerkezetét a fenntarthatóság érdekében. A megújuló energia döntő szerepet fog játszani ebben a folyamatban. Idővel az éghajlatpolitika eszközei növelni fogják a fosszilis tüzelőanyagok árát, amely a kereslet csökkenését fogja eredményezni. Középtávon egyrészről a megújuló energiaforrások hasznosításának költségcsökkenése, másrészről az előbb említett hagyományos rendszer költségnövekedése gazdasági alapot fog teremteni a megújuló energia térhódításának még a magánvállalatoknál is. Ha az olajvállalatok időben lépnek be a megújuló energia piacára, biztosíthatják jövőbeni eredményességüket, és erősíthetik (nem gyengítik) gazdasági pozíciójukat.

Tanyi Anita

* Oil Corporations and the destructions of the climate — How investment can be diverted into renewable energies to protect the climate — A Greenpeace megbízásából készítette a Wuppertali Éghajlat- Környezet- és Energiakutató Intézet.