(Példázat a természet tönkretételéről)

Naurut nehéz fellelni a világtérképen, ez az óceániai sziget ugyanis 21 négyzetkilométerével a világ egyik legkisebb állama. Ugyanakkor Nauru története messze túlmutat önmagán, és számunkra is rengeteg tanulsággal szolgál.

Mint annyi más esetben, a fehér ember" érkezése a naurui társadalomra is bomlasztó hatással volt: gyakoribbak lettek a fegyveres összetűzések, járványok jelentek meg, elterjedtté vált az alkoholizmus. 1899-ben felfedezték, hogy a sziget bámulatosan gazdag foszfátban. Néhány évre rá megindult a kitermelés, és a naurui foszfát hamarosan már Ausztrália földjeit tette termékenyebbé. Mire a kis szigetország 1968-ban nagy nehezen kivívta függetlenségét, területének már több mint egyharmadát teljesen tönkretette a foszfátbányászat.

A könyv szerzőinek egyik fő célja, hogy Nauru (valamint néhány további, kisebb terjedelemben tárgyalt társadalom) példáján keresztül civilizációnk néhány alapvető mítoszát, hiedelmét kérdőjelezzék meg. Az egyik ilyen a bruttó hazai termék (GDP), illetve a gazdasági növekedés fetisizálása.

Egy másik mítosz a piaci fundamentalizmus eszméje. Hívei szerint a piacok működését legjobb nem befolyásolni, a gazdaságot kizárólag a piaci áraknak kell irányítaniuk. Nauru története remekül példázza, hogy ez a felfogás egyenes utat jelent a társadalmi és természeti összeomláshoz.

Bár Nauru példája korántsem szívderítő, McDaniel és Gowdy műve nem a reménytelenség könyve. Épp ellenkezőleg. A szerzők figyelmeztetni akarnak bennünket: Naurun ugyan megtörtént a katasztrófa, mi viszont tanulhatunk belőle, és így elkerülhetjük, hogy a szabályozatlan piacgazdaság az egész világot ugyanígy tönkretegye. A könyvből azonban az is kiderül, hogy aprócska reformok nem fognak segíteni rajtunk. Ehelyett alapvető értékeink újragondolására és társadalmi-gazdasági intézményrendszerünk gyökeres átalakítására van szükség.