kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Dánia támogatja a vasúti áruszállítást


Amikor 1998-ban Dánia megnyitotta vasúthálózatát az Európai Unió-beli vasúttársaságok előtt, a dán hatóságok vasúti infrastruktúra-használati díjat vezettek be. A díj hatására azonban indokolatlan versenyhátrányba került volna a vasúti teherszállítás a fő versenytársához, a közútihoz képest, hiszen a kamionok után — néhány fizetős útszakasztól eltekintve — nem kell úthasználati díjat fizetni. A díj bevezetése alkalmából ezért környezetvédelmi támogatási tervet dolgoztak ki Dániában a vasúti teherfuvarozás számára, melyet az EU bizottsága 1999-ben jóváhagyott. A tonna-kilométerenkénti 40—54 eurócent támogatás nemcsak a díj okozta hátrányt hivatott ellensúlyozni, hanem a közúti versenytársak által okozott és általuk nem fedezett egyéb költségekből fakadóakat is. A támogatási programot három év múltán a dán kormánynak felül kellett vizsgálnia, az Európai Bizottság pedig tavaly decemberben engedélyezte annak meghosszabbítását további négy évre. Indoklása szerint a segély célja összhangban áll az Európai Unió új közlekedési politikájáról szóló fehér könyvvel, mely szükségesnek tartja a vasút részarányának növelését. A támogatás mértékét pedig a céljával arányosnak találta, mivel az kiegyenlíti a közúti áruszállítás megfizetetlen költségeiben rejlő, a vasút számára hátrányos különbségeket. (Sokkal jobb lenne, ha a közúti fuvarozással megfizettetnék annak összes költségét, és akkor a vasutat sem kellene közpénzekből támogatni. — A szerk. megj.)

(Forrás: Európai Bizottság)


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.