A Lélegzet 2001/12. és 2002/10. számaiban ismertettük néhány intézet véleményét a bioüzemanyagokról. Az Európai Környezetvédelmi Iroda (EEB, Brüsszel) 2002-ben ismét megerősítette, hogy az olajos magvakból, kukoricából, gabonából előállított gépkocsi-üzemanyagok gyártását álságos környezetvédelmi okokkal indokolni. Ezeket az üzemanyagokat előnyös felhasználni a tavakon, védett természeti területeken működő járművekben, erőgépekben, ahol az esetleges kiömlés, kicsorgás esetén valóban nagy előny, hogy a fosszilis üzemanyagokkal szemben néhány hét alatt lebomlanak. Üzemanyagként azonban elsősorban a hagyományos gázolajhoz és benzinhez kb. 5 százalékban keverve szándékoznak hasznosítani. Az ún. biodízel és bioalkohol gyártását a mezőgazdasági nagyüzemek és a szabad kapacitásokkal rendelkező alkoholgyártók szorgalmazzák. Nem tagadják, hogy ez a túltermelési válságok kezelésére szolgáló eszköz. A bioüzemanyagok közúti járművekhez történő alkalmazásának ésszerűségével kapcsolatban azonban több kételyünk is felmerült.

Érthetetlen, hogy mialatt az Európai Unió szigorú kvótákat állapít meg a cukor-, a kukorica- és a gabonatermesztésünkre, és megkívánja, hogy szántóterületünk egyharmadát vonjuk ki az élelmiszertermelésből, aközben nemcsak, hogy a bioüzemanyag adómentességét javasolja, hanem újabban mennyiségi célokat is kitűz az elterjesztésükre. (Magyarország is sietett ehhez a jogszabályi hátteret megteremteni, a 0 kulcsos jövedéki adóval.)

A biodízel és bioetanol az EU országaiban az összes motorhajtóanyag-felhasználás 0,3%-át fedezi. Az EU COM(2002)508 final számú ajánlása alapján ezt az arányt 2005 végéig 2 százalékra, 2010-ig pedig évente 0,75 százalékkal kell növelni.

A bioüzemanyagok mellett érvként hozzák fel, hogy kisebb a szén-dioxid-kibocsátás, de hallgatnak arról, hogy nagyobb a nitrogénoxidok kibocsátása, és az előállításukhoz vegyi anyagokra és lényegesen több energiára van szükség, mint a fosszilis üzemanyagok esetén. Ráadásul a gépkocsikba csak kis mennyiségben adagolhatók átalakítás nélkül. Az adó elengedése, amelyet a meg nem fizetett externális károk fedezetére szednek be a fosszilis üzemanyagoknál, itt sem indokolt tehát. Nem beszélve arról, hogy a közúti forgalomnak nemcsak a kibocsátással kapcsolatban vannak negatív externáliái.

Arról is hallgatnak a beszámolók, hogy ugyanakkora károkat okoz a földeken a műtrágyázás (fosszilis energia a gyártáshoz, talaj- és vízszennyezés), a nagy munkagépek alkalmazása (nagy üzemanyagigény, talajtömörödés) akár alkoholt, akár tápot állítunk elő a kukoricából. Érvként hangzik el az is, hogy végesek a fosszilis tartalékok, ráadásul Magyarország eleve 80 százalékban (néhány éven belül pedig csaknem teljes egészében) import olajra szorul, ami stratégiailag kiszolgáltatott helyzetet jelent. Nincsenek összehasonlító számítások arról, hogy ha a támogatásokat a tömegközlekedés fejlesztésére, ésszerűbb logisztikai rendszerekre, a települések szétterjedésének fékezésére fordítanák, nem lennének-e azok hatékonyabb beruházások. (Ha nem importálnánk Franciaországból 2 dl-es eldobható üvegekben ásványvizet, nem szorgalmaznák szerte Európában a rövid távolságra szóló repülőutakat, nem tennének meg a gyümölcsjoghurt alkotórészei 15 ezer kilométert, mielőtt az asztalunkra kerülnek, akkor beruházás nélkül is rengeteg üzemanyagot és környezetszennyezést lehetne megtakarítani.)

Még jobb lenne azonban, ha a mezőgazdasági szektor is összehasonlítások alapján döntene arról, hogy nem „feküdne-e" sokkal jobban nekünk, ha a szabad kapacitásainkat és a szűkös támogatásokat munkaerőigényes zöldség- és gyümölcstermesztésre, színvonalas feldolgozásra, integrált, illetve öko-gazdálkodásra fordítanánk. Járulékos beruházásként pedig nem a benzinkutakhoz építenénk ki pótlólagosan a bioüzemanyag-hálózatot, hanem a magasabb minőségű, sokféle termék eljuttatását segítenénk a kül- és belföldi fogyasztókhoz. Közismert, hogy az egészséges élelmiszerek egyre kelendőbbek a nyugati piacokon, ráadásul az EU nem állapít meg plafonokat a biotermékekre. (Többször javasoltuk már, hogy legyen például a fővárosban egy olyan bemutatóhely, ahol az egyes térségek eladásra szánt termékeit, szolgáltatásait ismerhetik meg, és vásárolhatják az ott lakók és a kül- és belföldi turisták.)

Azt szeretnénk, ha Magyarország olyan saját termékeket fejlesztene ki és forgalmazna, amelyekkel esélyes lehet a világpiacon, és a környezetet is kíméli. Az integrált, szelídebb élelmiszertermelés és -feldolgozás mellett egyes megújuló energiák és megújuló nyersanyagok termesztéséhez, illetve feldolgozásához is megfelelő adottságokkal, K+F kapacitással rendelkezünk, és a tőkeigényességük sem óriási.

Az évente természetszerűleg keletkező, fel nem dolgozott biomassza hasznosítását pedig (kukoricaszár, erdészeti hulladék, selejt termékek) végezzük el az EU hulladékokra vonatkozó direktívái alapján: 1. továbbhasznosítás, 2. újrafeldolgozás, 3. komposztálás, 4. elgázosítás, égetés — energetikai célú hasznosítás.