kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Budapest–Bukarest autópálya?

Medgyessy Péter miniszterelnök Adrian Nastase román miniszterelnökkel folytatott tárgyalásán nemrég megegyezett a két ország közötti kapcsolatok erősítésében. A Levegő Munkacsoport ezt a szándékot teljes mértékben támogatja. Ugyanakkor komoly kétségeink vannak az együttműködés egyik javasolt elemének ésszerűségével kapcsolatban. A két kormányfő ugyanis elhatározta, hogy levélben keresik meg Romano Prodit, az Európai Bizottság elnökét, s kérik támogatását egy autópálya megépítéséhez Budapest és Bukarest között, majd pedig Athénban az EU-csatlakozási dokumentum aláírásakor személyesen is felvetik: szívesen vennék ehhez az Európai Unió segítségét.
A mintegy 830 kilométer hosszú autópálya megépítése — figyelembe véve a romániai domborzati viszonyokat is — kilométerenként mintegy 3 milliárd forintba kerülne. Tehát a teljes beruházás költsége elérné a 2500 milliárd forintot. Tekintettel a román gazdaság és társadalom jelenlegi helyzetére, aligha hihető, hogy ezt a szinte csillagászati összeget erre a célra kellene fordítani. Ha már a közlekedési kapcsolatok javításáról van szó, nyilvánvaló, hogy sokkal hatékonyabb lenne a rendkívül leromlott meglévő romániai út- és vasúthálózatának felújítására összpontosítani a forrásokat. Ellenkező esetben megépülne egyetlen autópálya, viszont a közlekedési hálózat többi eleme még tovább pusztulna, tragikus helyzetet idézve elő az országban. (Arról nem is beszélve, hogy az említett összeg mily mértékben fog majd hiányozni a román társadalom és gazdaság egyéb területein.) Az autópálya beláthatatlan pusztítást okozna Románia természeti környezetében, és még a jelenlegi EU-tagállamokban is tovább gerjesztené a közúti forgalom káros hatásait.
A Levegő Munkacsoport külföldi társszervezeteivel karöltve minden lehetséges lépést meg fog tenni annak érdekében, hogy az Európai Unió értelmesebb, a környezet számára előnyös támogatásokat nyújtson Magyarországnak és Romániának egyaránt.

Lukács András


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.