Amikor annak idején budaörsi albérleteim egyikéből feljárogattam a hegytetőre kikapcsolódni és erőt gyűjteni, arról ábrándoztam, milyen jó is lenne nekem egy titkos lakás odafenn. Egyik elképzelésem egy kényelmes, kellemes öko-barlanglakás volt, amit a külvilág felől egy nagy üvegfelület határol, alkalmazkodva a hegyoldal síkjához. Sűrű bozót takarta volna el a nagy üveglapot a kíváncsi tekintetektől. Az egész lényege a legkisebb változtatás és az észrevétlen jelenlét lett volna. Ott lenni a természetben, de úgy, hogy a természet továbbra is önmaga lehessen. Hasonlóan, mint a bennszülöttek a fűsátraikban, akik nem építettek ki természetet legyőző civilizációt, és ezért sokan a „primitív" jelzővel illetik őket. Pedig talán éppen azzal voltak tisztában, hogy ők is ugyanolyan részei a természetnek, mint a legyek vagy a farkasok. Eszükbe sem jutott, hogy nagy házat építhetnének, amikor a kunyhójukba behordott szénán jókat lehet aludni, vagy hogy milyen jó lenne egy agyonklórozott vizű úszómedence, mikor kellemesen ringatnak a folyó hullámai. Nem akarnak óránként százötven kilométeres sebességgel száguldozni az autópályákon, amikor jó ott lenni, ahol éppen vannak.

A számtalan „nemmászhatunkvisszaafára" érvelés ellenére egyre többen érzik úgy, hogy közelednünk kéne az eredeti környezetünkhöz. Elindulnak hát „vissza a természethez". Felépülnek a gazdájuk anyagi lehetőségeit és ízlés(telenség)ét mutató kétszáz négyzetméteres, három emeletes paloták az ötszáz négyzetméteres telekre — ahonnan azelőtt gondosan kiirtottak mindent —, aztán további területeket betonoznak le az udvarból. A végére a honfoglalók kezdik egészen otthonosan érezni magukat, hiszen a zöldfelületek aránya lassan hasonló lesz, mint a főváros belső kerületeiben, és itt is zúgatja a szomszéd az autót, a gyerek ordíttatja a zenét, és a repertoárt egy újabb szereplő bővíti: a tenyérnyi gyephez nélkülözhetetlen motoros fűnyíró. Így költözik hát a békés agglomerációba a pesti polgár, és mivel vidéken lakik, és a lakóparkja neve is mutatja, hogy szoros kapcsolatban van a természettel, teljesen elégedett. Néha egy-egy bátrabb rigó felszáll a háza tetejére, és onnan fütyörészik. Akárcsak Pesten...

Talán hamarosan kiköltözöm a városból. De hiába keresed, úgysem találod meg a házamat, amíg meg nem mutatom. Pedig ott lesz az erdő tövében, az őzcsapás mellett. Kényelmes is lesz, de mindenekelőtt kicsi és természetes.