Manapság sokat biciklizek (legalábbis koromhoz képest), körülbelül évi másfél-kétezer kilométert. Azzal járok munkába és mindenhová máshova a nagyon esős és nedves-fagyos napok kivételével. Nyáron a főnyaralásom is egy jó bringatúra, nagy, hasonkorú baráti társasággal.

Kezdjük egy szlogenként gyakran használt kijelentéssel: „biciklizni nem lehet elfelejteni". Van egy jó és egy rossz hírem. A jó hír az, hogy a kijelentés igaz, amíg egy üres aszfaltúton egyenesen kell menni. A rossz hír az, hogy minden egyéb esetben a kijelentés nem igaz. Ahhoz, hogy forgalomban rád sem hederítő autósok között, vagy járdán, netán erősen kanyargós erdei ösvényen, szóval bárhol biciklizzél, újra meg kell tanulni.

Én is így jártam vagy 10-12 éve, amikor megláttam az első vastag kerekű, alacsony bringát. Akkor nem tudtam, hogy ez egy hegyibringa azaz mountain-bike, hanem csak azt láttam, hogy olyasmi, mint az édesapámtól örökölt első felnőttméretű bringám volt: egy Csepel-ballonnak nevezett, vastag kerekű, úgynevezett homokfutó bicikli. Nosztalgiából tehát, anyagi erőimet latba vetve, megvettem a hegyibringát. És rögtön jöttek a csalódások.

Mindjárt az első utamon majdnem elvágódtam, amikor éles szögben a házunkhoz meredeken lefelé vezető keskeny úton lekanyarodtam. Ezután még évekig toltam lefelé itt a gépet, amíg rá nem jöttem, hogy a kanyar oldali pedált magasan tartva lábamat kinyújtva, biztonságosan vehetem az éles-meredek kanyart.

A második csalódás (egy hosszú ausztriai, Duna menti túrán) az volt, hogy a hegyibringa arra való, amire kitalálták (köves, keskeny, hegyi útra), vagyis abszolút alkalmatlan hosszú síkvidéki aszfalttúrára. Azon a régi túrán még társaságunk többsége rendes 28-as „parasztbringával" jött, és úgy hagytak ott, ahogyan csak akartak, én meg a csillogó-villogó 26-os vastagkerekűmmel lihegve tekertem utánuk. Vettem tehát később egy normál, 28as méretű, könnyű váltós bringát (ezt mikor-hol trekkingnek vagy city bike-nak hívják, a szép magyar nyelv igen nagy sérelmére, pedig mondjuk túra-bringa is lehetne). Az öreg hegyi-bringa meg visszavonult hegyvidéki szűkebb pátriámba, ahol remekül használható erdei ösvényeken kirándulásra (például gombászásra). Azután lassan (mert jó drága az ilyesmi) ilyen túrabringával szereltem fel egész családomat.

De beszéljünk inkább a címben ígért városi bringázásról. Európai nagyvárosaink (néhány tiszteletre méltó, holland-flamand és skandináv várostól eltekintve) sajnos csaknem tökéletesen alkalmatlanok a bringázásra. Ez vonatkozik az EU fővárosára, Brüsszelre is, melyet keresztül-kasul bringáztam már többször. Büszkén állíthatom, hogy a budapesti viszonyok jobbak, bár amúgy elég gyalázatosak. (Brüsszelben azért az utóbbi időben a budapestieken túlmutató erőfeszítéseket tettek a kerékpározás fejlesztésére — A Szerk.)

Az emberi természet (és a természet általában) roppant alkalmazkodóképes, és így megtanulhatunk boldogulni az áldatlan városi viszonyok között is.

Az én szubjektív érveim az alábbiak:

1.) Budapesten felnőtt, közlekedés-frusztrált, impulzív — ha nem kolerikus — ember vagyok. Messze lakom a munkahelyemtől. Évtizedekig naponta mintegy 2 órát töltöttem a volán mögött, rengeteget dühöngve a forgalmi dugókon és a budapesti autós szörnyen etikátlan, már-már erkölcstelen közlekedési magatartásán. Úgy gondolom, hogy elsősorban idegállapotom védelme miatt biciklizem (fütyörészve, jókedvűen, meg-megállva, emberekkel találkozva, kirakatokat nézegetve, bárhol leparkolva).

2.) Nagyon fontos, hogy az ember sokat mozogjon (minden orvos ezzel kezdi a kioktatásodat, szinte ha bármi bajod van). Nekem különösen fontos ez. Édesanyám élsportoló volt, s ezért előbb tudtam úszni és síelni, mint járni, és persze korán bicikliztem is. Nem tudok meglenni mozgás (szabad levegőn történő mozgás) nélkül. Erre ideális a bicikli (különösen hegyen lakó embernek, aki felfelé feltétlenül jól kimozogja magát, mire hazaér).

3.) Nagycsaládos embernek (még kor szerint már felnőtt gyermekek mellett is) mindig nagyon számolnia kell a pénzét. Egy napi munkahelyi és egyéb autózásom körülbelül egy ezresbe kerül(ne), csak a benzint számítva. Ez nálam már nyomós indok az egyébként is kedvelt brinyózáshoz.

4.) Az idő szempontról annyit, nehéz volt megtanulnom, hogy ne fél órákkal, órákkal előbb érkezzek mindenhová. Most már tudom, hogy a munkahelyemről (Csepel határában) bárhova, ahova menni szoktam (a szélesebben értelmezett belső kerületekben), 15-20 perc alatt eljutok bringával, bármilyen napszakban, míg kocsival ugyanez 30—50 perctől fél napig terjed.

5.) Végül a környezetvédelmi szempont, melyet ezen a fórumon nem szükséges részletezni. Mindenki tudja, hogy mennyit ártunk (globális értelemben is) autócsordáinkkal és azok füstölgésével, energiazabálásával stb.

1.) Vannak azért kerékpárutak is városainkban (térképeket is adtak ki róla). Budapesten jó a lényegileg egész várost átszelő budai parti út, ott lehet megtenni a hosszabb távokat, és onnan lehet leágazni. Ezen kívül viszont kevés a jól kiépített út, nagymértékben növelni kellene hosszukat ahhoz, hogy a kerékpár érzékelhető mértékben kiválthassa a tömegközlekedést.

2.) Az én fő közlekedési útvonalaim a hidak, parkok és sajnos, sokszor a járda. Túl azon, hogy ez utóbbin a KRESZ szerint valószínűleg tilos (a járdán maximum 10 km/ó sebességgel akkor lehet kerékpározni, ha azt az úttesten valami akadályozza — A szerk.), fűznék hozzá néhány gondolatot, mert sajnos sokáig marad még ez az állapot. A járdán bringázáshoz először is nagyon jól kell tudni bringázni, hogy bármikor meg tudj állni és bárkit, bármit ki tudj kerülni. Kell még maximális udvariasság és előzékenység a gyalogossal szemben (övé a járda, ha nincs kijelölve rajta bringasáv). Az emberek jók és kedvesek, ha te is az vagy velük (bár lehet, hogy „öregúr" jellegem ebben sokat segít, és talán a fiatalabb korosztályt nehezebben tolerálják). Csak ott alkalmazható, ahol az autók nem állnak fel félig vagy egészen a járdára.

3.) Elég jó még az egyirányú utcában a forgalommal szemben kerékpározni. Ez persze tilos, de a „művelt Nyugaton" néhol megengedett, és tábla is jelzi megengedését sok helyen. (Budapesten is van már rá példa, Angyalföldön, a Révész utcában — A Szerk.)

4.) Ha mindez (bringaút, park, egyirányú utca és járda) nincs, marad az úttest, ami az eddigieknél sokkal nehezebb és veszélyesebb. Életbevágóan fontos, hogy az alább részletezett biztonsági felszerelésed hiánytalan legyen. Ne haladj nagyon szorosan a járda vagy a parkoló autósor mellett, mert az autós elcsap vagy nekik szorít, esetleg rád nyitnak egy ajtót jobbról. Inkább kényszerítsd őt átsorolásra, kikerülésre, még ha dudálva dühöng is (majd megszokja egy-két évtized múlva). Egy kis karos táblácskát is árulnak az autós kényszerű távolságtartását elősegítendő. Nagyon fontos: Az autós azon túl, hogy utál téged, általában nem vesz észre (túl vékony a bringa, és nincs hozzászokva a szeme a városban). Sohase vágj ki autós elé azt feltételezve, hogy látnia kell téged: nem lát, mert nem figyel. Jó hír viszont, miszerint tévedés, hogy a bringást a városban több szennyezőanyag éri, mint az autóst (megmérték, hogy az autós kap többet, még akkor is, ha köztük liheg a bringás, mivel alacsonyabban ül, és a káros gázok leülnek).

A bringázás rengeteg előnye mellett nagyon időjárásfüggő, de korántsem annyira, mint az átlagember gondolná. Csaknem mindig lehet bringázni, csak felszerelés és öltözék függvénye. Magyarország viszonylag száraz ország, ami kedvez a kerékpározásnak (pl. Hollandiával szemben). Évente csak mintegy tucatnyi olyan nagyon csapadékos nap van, amikor menthetetlenül elázol (gatyáig). Egyébként nem, vagy csak alig. Fagyban én nem bringázom, de az északi országok bringásai fütyülnek rá, és itthon is látni kerékpárosokat télen.

· Sötétben elengedhetetlen a kötelezőnél is jobb „villogó" kivilágítás, valamint fluoreszkáló, foszforeszkáló ruházat. Javasolt az esetleges dinamós megvilágítás lecserélése elemesre, hiszen az előbbi az álló kerékpárt nem világítja ki.

· Talán felesleges külön mondani, hogy legyenek jók a bringa fékjei. Nagyon erős fékek esetén (például hegyi bicikliken) viszont gyakorolni kell a fékezést, különben könnyen előrebucskázhatsz!

· A bukósisak használata gyerekeknél életbevágó, felnőtteknél ajánlott. Más segédberendezések is hasznosak lehetnek (pl. nadrágot bokára szorító műbogáncsos foszforeszkáló anyagcsík).

· A hátizsák alatt megizzad a hátad, ezért legyen csomagtartód és azon egy jókora kosarad (erre a célra gyártanak ilyet), hiszen mindig akad valami cipelni való, amit egy jó hosszú gumipók-párral leszoríthatsz. A kényesebb dolgok számára legyenek különféle méretű nylonzacskóid. Én az „elegáns" bőrtáskám számára is hordok egy nagyot;

· Mi a legjobb esőöltözék? Rengeteget árulnak és mind nagyon drága. A legjobb egy pelerin (körgallér). Én gyermekeim 10-15 éves cserkész körgallérjait hordom magammal (filléres cikk volt, nem tudom, lehet-e még kapni valahol). Kis helyen elfér összehajtva. Ha kormányra fogom az elülső szárnyát, akkor gyakorlatilag nem ázok el sehol egy csendesen szemerkélő esőben (egyébként a comb ázik el először). Ha van bukósisakod, szellőzőréseit őszi-téli-tavaszi időben ragaszd be szigetelőszalaggal az eső és a „cúg" (léghuzat) ellen. Ha célruházatot veszel, olyan kabátot vegyél, ami elöl rövid (különben vered a térdeddel) és hátul meg a nyerged alá nyúlik (hogy ne a nadrágodba-gatyádba vezesse a vizet).

· Ha jó a sárhányó a bringán, akkor nem terít be a nedvesség (ettől jobban elázol, mint a rád szemerkélő esőtől);

· Hogyan tudjuk megoldani, hogy elfogadható öltözékben érkezzünk bringával, mondjuk fontos tárgyalásra? ősszel és tavasszal nem gond; kiskabátban, zakóban, nyakkendőben is remekül lehet biciklizni (szép lassan, hogy ne izzadj meg). Ha kissé melegebb van, zakód szépen összehajtva elfér a már említett kosárban (nylonzacskóban, ha nagyon félted). Van megoldás az igen meleg nyárra is, csak kissé körülményes: nyakkendőzhető rövid ujjú ingben és egy leheletvékony shortban biciklizel, az egyéb öltözéked a kosárban lapul. Kell egy park, vagy egyéb kissé félreeső hely, rendeltetési helyed közelében. Itt shortostúl belépsz a nadrágodba, nyakkendőt kötsz. Zakódat majd csak a kapuban veszed panyókára, hogy lássák, van neked ilyen (vagy belebújsz, ha annyira előkelő helyre mégy). (Én már voltam követségi és miniszteri fogadáson is így). Egy jó papucscipő megkönnyíti az átalakulást.

· Hova teszed a bringát? A közhiedelemmel ellentétben mindig van egy lámpaoszlop, vékonyabb fa, rács stb., amihez kikötheted. Azt, hogy mivel kötöd ki, a bringád értéke szabja meg (a kínálat láncban, lakatban óriási). A bringatolvajok szerencsére nem buknak a sárhányós-kosaras, nagykerekű és nem csicsás városi biciklikre (csak ne ríjon le róla, hogy esetleg többször annyiba kerül, mint egy kommersz hegyikerékpár). Semmit (lámpát, sebességmérőt stb.) ne hagyj rajta, mert azt feltétlenül ellopják. Ha gyors kioldású az első kereked, akkor láncold le külön is. Éjszakára soha se hagyd kint az utcán (bárhova be lehet suvasztani egy bringát — én a szobámban tartom).

Legközelebb talán arról írok, hogy milyen egy jó kerékpáros város (például a belgiumi Leuven). Addig is kívánok mindenkinek sok új és jó bringautat keresztül-kasul minden városon, meg a vele járó füstmentes, tiszta levegőt és jó egészséget!

Kelt Budapesten, 2002 decemberében, még bringázható időben

Jolánkai Géza