|
Az osztrák zöld államháztartási reform fejleményei
Az új osztrák kormány áprilisban ismertette a zöld államháztartási reformra vonatkozó terveit. A bejelentés azért keltett kellemes meglepetést, mert a választási kampányban a jelenleg kormányon lévő pártok elvetették a zöld államháztartási reform gondolatát.
Mint ismeretes, a választások után a Néppárt alakíthatott kormányt és ismét a Szabadságpártot választotta koalíciós partnernek. Ez azt jelentette, hogy a jól szereplő Zöld Párt (8 százalékot ért el) ellenzékbe került. A választások után úgy tűnt tehát, hogy a környezetvédelmi államháztartási reformból nem sok fog megvalósulni, mivel a Néppárt a kampány során nem ígért semmiféle zöld reformot. Erre cáfolt rá kellemesen az osztrák kormány április 3-i bejelentése.
A zöld államháztartási reform a tervek szerint egy átfogó adóreform keretében két lépcsőben fog megvalósulni 2004-ben és 2005-ben. A törvényjavaslat már benyújtásra is került, azt jelenleg is tárgyalják. Az adóreform környezetvédelmi elemei a következők:
· adó kivetése a szénre,
· az ásványolajok adójának emelése (benzin, gázolaj és fűtőolaj),
· a földgáz adójának emelése.
A pénzügyminisztérium az intézkedések eredményeként 2004-re 335 millió euró, 2005-re és 2006-ra 357 millió euró többletbevételt vár. Az osztrák Energia Hivatal (E.V.A) szerint az árak mintegy 6-8 százalékkal fognak ennek hatására nőni. (Természetesen a közel-keleti fejlemények hatására az ásványolaj árát nehéz előre jelezni.)
A többletbevételeket a munkabérterhek csökkentésére kívánják felhasználni. A legalacsonyabb bérek (legfeljebb havi 1035 euró) adóját teljesen eltörlik. Ezen kívül az egyéb járulékos bérköltségeket is mérsékelni kívánják. A vállalatok számára is lesznek kedvezmények.
Az adóemelések (energiaadó) területei
Forrás: Osztrák Szövetségi Pénzügyminisztérium
A tervezett intézkedések a klasszikus környezetvédelmi pénzügyi reform mentén haladnak, abban a tekintetben, hogy megpróbálják a kettős hozadék" elvét kihasználni. Ez azt jelenti, hogy az ökoadókból befolyó többletbevételeket a munkabért terhelő elvonások csökkentésére használják fel, ami által olcsóbbá válhat a foglalkoztatás, azaz csökkenhet a munkanélküliség.
Amennyiben minden a jelenlegi tervek szerint alakul, a gázolaj adómértéke Ausztriában el fogja érni a Magyarországi mértéket, így érvényét vesztheti a magyar fuvarozók legfőbb érve a jövedéki adó magyarországi emelése ellen.
Ez a rovat az Európai Bizottság támogatásával készül, a Zöld költségvetés hírek" program keretében.
Részt vevő szervezetek: Förderverein Ökologische Steuerreform (www.foes-ev.de), Österreichische Gesellschaft für Umwelt und Technik (www.oegut.at), Det Økologiske Råd (www.ecocouncil.dk), Levegő Munkacsoport.
Szabó Zoltán
|