|
Ne veszítsük el a józan eszünket!
(Ilyesmit csak a gazdagok engedhetnek meg maguknak)
Beliczay Erzsébet építészmérnök, a Levegő Munkacsoport elnökhelyettese, a településügy és az energia kérdéskörében tevékenykedik.
Nem könnyű sem a munkahelyi döntéseknél, sem a hétköznapi életünkben felismerni a valós érdekeinket. Tehetséges kül- és belföldi lobbisták és reklámszakemberek szinte már a tökéletességig fejlesztett technikákkal próbálnak minket rábeszélni az ő érdekeiket szolgáló választásokra.
- A Nemzeti Fejlesztési Terv Környezetvédelem- és Infrastruktúra Operatív Programjába (heves zöld tiltakozások ellenére) bekerültek a regionális repülőterek, mint támogatandó projektek. (Előzőleg az Országos Területrendezési Tervből is ki szerettük volna hagyatni ezeket az ország méreteit tekintve is irracionális létesítményeket.) Most megszületett Brüsszelben a döntés: az EU nem támogatja a regionális repülőterek építését az adófizetők pénzéből!
- Novemberben egy nemzetközi klímakonferencián egy német tanácsadó intézet szakértője arról beszélt, hogy a széltechnológia fejlesztését nemcsak éghajlatvédelmi szempontból szorgalmazzák. A még kísérleti szakaszban levő technológia később jövedelmező iparággá nőheti ki magát. Így van. Dániában például, amely Németország mellett a másik legnagyobb szélturbina gyártó állam, máris húszezer új munkahely jött létre. Elismerték azonban, hogy a technológia ma még csak úgy „gazdaságos” a befektetőknek, ha nem csak a termelt zöld áram átvétele és megemelt ára garantált, hanem a kutatás, a gyártás is támogatást élvez köz- és magánpénzekből. Kérdés azonban, hogy vajon egy másik országba szállított turbinák létesítésének támogatása racionális-e az importáló országban? Ebben az esetben ugyanis a fogadó ország adófizetőinek pénzéből az exportáló ország kutatás-fejlesztését (K+F) és munkahelyeit támogatják, illetve a már lefutott modellek megvásárlását is ösztönözni fogják. Sokkal ésszerűbb, ha ezek az országok a támogatást saját vagy közös európai K+F-be és hazai munkahelyek teremtésébe fektetik, illetve a jobb megtérülést hozó egyéb területeket választják. Hazánk annyira le van maradva az energiahatékonyságban, energiatakarékosságban, hogy a klímavédelemre jutó forrásokat elsősorban a fűtési rendszerek, épületek felújításának elősegítésére kellene költeni. Emellett pedig az adottságainkhoz jobban igazodó technológiák fejlesztésére kellene hosszabb távú, a valódi kockázatot vállalók számára kiszámíthatóbb programot kidolgozni.
- A „moslék-törvény” joggal borzolta fel a kedélyeket. A jól bevált, közegészségügyi problémákat nem okozó, gazdaságilag ésszerű gyakorlatot váltotta fel az átgondolatlan, szennyező és költségnövelő megoldás: a közétkeztetésben keletkező ételmaradékot ezentúl nem lehet a sertésekkel feletetni. Talán még most sem késő elgondolkozni azon, hogy a vidéki háztartásokban, élelmiszertermelésben kialakult magas színvonalú kultúrát szabad-e egy tollvonással szétrombolni, és helyette idegen technológiákat, kétes hatékonyságú, költséges eljárásokat bevezetni, kockáztatva ezzel a vidék népességmegtartó képességét. (Ez utóbbi EU-prioritás, tehát lehetne hivatkozási alap is a tárgyalásokon.) Nemcsak a vidéken élőket veszélyezteti az uniós gyakorlat. A városban élők számára sem életbiztosítás az állattartó kombinátokban, hormonokkal, növekedésfokozó antibiotikumokkal, nyugtatószerekkel etetett állatokból ízfokozókkal, állományjavítókkal dúsított vagy ultrapasztőrözéssel, sugárkezeléssel tartósított élelmiszerek „gazdag” és szinte kizárólagos választéka. (Nagy-Britanniában az ország fele elnéptelenedett, itt a lakosságnak csak 1-2 százaléka él. Nyolcvan százalékuk városi területen lakik. A mezőgazdaságban a munkaerő 2 százalékát foglalkoztatják. Mindebben nem kis része volt az EU agrártámogatási rendszerének és az élelmiszer-feldolgozás koncentrációjának.)
Példaként hadd idézzek Végh Antal könyvéből1 néhány sort arról, hogy régen is legalább annyira ügyeltek a higiéniára, csak éppen az ISO elnevezés nem volt divatban:
„Tésztát gyúrni, kenyeret dagasztani vászonkötény nélkül, fejre való kendő nélkül nemcsak anyámat nem láttam sose, mást se!
Valamelyik évben külföldön szóvá tettem: ez az abrosz koszos! És akkor rám szóltak: téged talán az asztal körül kergettek, ha nem volt az asztalotokon patyolatfehér abrosz? Nem kergettek, de az abrosz tiszta volt! Még a tőlünk sokkal szegényebb, igénytelenebb körülmények között élő családoknál is.
A tisztálkodáshoz használt edényeket, ruhákat a legnagyobb gonddal választották el a főzéssel-étkezéssel kapcsolatos edényektől, ruháktól. Törülközővel soha nem törültek edényt, mint ahogy edénytörlő kendőbe sem törülközött senki. Még akkor se, ha használatlan, tiszta volt.”
- Nem a technikára vagyunk allergiásak. A modern ember napjának 90 százalékában zárt térben tartózkodik. Sajnos a gyerekek se kivételek, különösen a belső városrészekben. Nem ritka, hogy már kicsi koruktól kezdve 7–9 órát az iskola falai között töltenek. Nem (lenne) mindegy, hogy milyen az iskolák belső tereinek légállapota. Az egyik legfontosabb tényező a takarítás (lenne). Nem sok az olyan szerencsés szülő, aki meg lehet elégedve gyermeke iskolájának tisztaságával. Álhumánus szempontok alapján az igazgatók elnézik a ragadós tornapadlókat, a porcicákat, a vízcsere elmulasztását. Alig akad olyan iskola, ahol korszerű, nagyteljesítményű takarítógépeket használnának. Pedig ezek ára nem több egy takarító féléves bérénél. Érthetetlen számomra, hogy legalább a tornatermek és nagyobb folyosók tisztántartásához miért nem szereznek be az önkormányzatok takarítógépeket. A takarítás – a tévhiedelmekkel ellentétben – szakma. Intelligenciát, jó szervezőkészséget és lelkiismeretességet igényel. Ha nincsenek már meg a hagyományai, akkor itt az alkalom, hogy átvegyük a nyugati szervezési és ellenőrzési módszereket, berendezéseket!
1 Végh Antal: Terülj, asztalkám! Móra Ferenc Könyvkiadó, 1983
Beliczay Erzsébet
|
lélegzetnyi hírlevél
