Újra vidéken élek, végre vályogházban, faszínű faablakok és faajtók mögött. Egy tízéves budapesti kitérő után, mint hazatért, bölcs vándor vetem bele magam a természetes vidéki élet kitárulkozó, sokat ígérő karjaiba. Hála a sorsnak, mindezt úgy tehetem, hogy Pest megyét még csak érintenem sem kell. Arra utalok ezzel, hogy vidéki „jólétünknek” nem az az ára, hogy budapesti munkánk miatt tömegközlekedési eszközökön kell töltenünk fél életünket, az autót már nem is merem említeni.

Nem kell már aggódnom, hogy milyen mesterséges anyagokat kénytelen megenni allergiás családom, hiszen a „túrós” néni (mi csak így hívjuk) – akitől vásárolunk – maga készíti a túrót évtizedek óta, és a tehene valódi tejszínt „csapol” a tej tetejére. A bevásárlóközpontokban kapható tanyasinak nevezett csirke pedig sápadt galamb a falusi asszony nevelte csirkékhez képest. Tojásuk sem egy fakó citrom színére hasonlít, hanem narancssárga. A biozöldséget és a biogyümölcsöt pedig megtermeljük magunknak (a nagycsalád), majd télire tartósítószer nélkül befőzzük vagy hideg pincében tároljuk. Húsevők lévén virsli és felvágott helyett saját készítésű szalámit, kolbászt, májast stb. eszünk, és nagymama még szorgalmasan gyúrja a házi tésztát. Szeretnénk úgy élni, mint őseink tanyán, azt enni, inni, amit magunk megtermelünk, elkészítünk. Ez egyelőre csak vágyálom, de próbáljuk csökkenteni az E betűs adalékanyagok fogyasztását. Bár tudom azt is, hogy tökéletesen vegyszermentes termék nemigen van manapság, hiszen a legeldugottabb biogazdaság is kapcsolatban van a levegővel, a talajjal és a talajvízzel, amelyek valamilyen mértékben mindenütt szennyezettek.

Vidéken az emberek is mások. Az utcában élőknek nem kell a környezetünk védelmének fontosságáról prédikálni, ők még összhangban élnek természeti környezetükkel. Fákat látnak az ablakból betontömb helyett, madarat hallanak autó zaja helyett. Így nemcsak az utca és a porta tisztán tartása természetes számukra, de még a komposztálás is. A rovarok ellen sem rovarölő szerrel védekeznek, hanem hagyományos módon gyógynövényekkel, fűszerekkel. A helyi boltban vásárolnak, gyalogosan vagy kerékpárral közlekednek, és játékbörzét, bababörzét tartanak, ahol elcserélhetjük, amire már nincs szükségünk, de továbbra is értéket képviselnek.

Ebben a kisközösségben A kicsi szép élménye nap mint nap megérint. A minap sétálni indultam kisfiammal – miután odaadtam az összegyűjtött papírt az iskolásoknak –, amikor látom, hogy kerítésünk előtt a velünk átellenben lakó család (nem is a közvetlenül szemben lakók) a lehullott faleveleket sepri, és a gyerekek játszva görgetik haza, a komposztdombhoz a levelekkel teli zsákokat. Elnézést kértem, hogy még nem tisztítottuk meg előttünk az utcát, de a hétvégén nem voltunk itthon, mondtam, hiszen láttam, hogy mindenki rendezgeti környezetét. A szomszéd mentegetőzött, hogy az ő nagy fájáról fújta ide a szél a leveleket, vagyis IDE IS, ezért – mintha más dolga éppen nem akadt volna – az összes szomszéd előtt eltakarította a leveleket, mielőtt azok észbe kaptak volna. Hozzá kell tenni, hogy a kerítésünk előtt a járdát végig fák övezik, ezért majdnem összevesztünk azon, hogy kinek a fája hullatta oda levelét. De hát mit beszélek itt enyém- tiédről, hiszen az emberek itt közösségi szellemben élnek, és a mi élőhelyünk tisztaságáról, rendezettségéről gondoskodnak.

A házat körülvevő díszkert tervezése előtt állunk. Egyelőre a környékbeli portákat tanulmányozzuk, hogy milyen is itt az „őshonos” növényzet. A helyi időjárást és talajt kedvelő növények, tájfajták ugyanis egészségesek maradnak vegyszerek és állandó törődés nélkül is. Nagy virágoskertet szeretnék, tele olyan virágokkal, amelyek idecsalogatják a lepkéket. A házfelújításnál is, amennyire lehet, próbáltunk környezetbarát módon eljárni. Nem használtunk ólom-, kadmium-, titán-dioxid-tartalmú festékeket, nem vettünk PVC tartalmú tapétát….

Már csak a textilpelenka használatával kellene zöld ágra vergődnöm.