Otthont szerető ember vagyok. Családi örökség. Ez a tulajdonság nem merül ki saját otthonom szeretetében, érzékenyen reagálok mások otthonaira is, akik megtisztelnek meghívásukkal. A lakásokba belépve gyakran meghatódom az ott lakók egyéniségét, életét tükröző sajátos jeleket felfedezve.

Szinte valamennyi, emberek által lakott lakásban vannak olyan dolgok, amelyek megszokottságukkal a lakás lelkéhez tartoznak. Az én esetemben ez a zongora. Amikor vendégként találkozom zongorával, ellenállhatatlan érdeklődés kerít hatalmába. De kedves egy sejtelmesen, tulajdonosi öntudattal osonó cica megjelenése is, vagy más, kicsi állatoké, akiket szeretnek.

Tiszteletet ébreszt bennem, ha szépen gondozott szobanövényeket látok. Vannak, akik a kényelmüket is feláldozzák értük, és alig lehet elférni náluk a buján zöldellő, virágzó, szemet gyönyörködtető csodák között. Keresztanyám otthonára emlékezem ilyenkor.

Fiatalkorom képzőművészeti tanulmányainak köszönhetően sokat jelent számomra a látvány, az érdekes képek, dísztárgyak, hangulatos, kedves bútorok, harmonikus vagy izgalmasan meghökkentő épületek, a városkép, a táj.

Az otthon nem teljesen zárt világ. Biztonságot, pihenést, vagy zavartalan munkakörülményeket adó békéje nagyrészt függ a környezetétől. Tartozéka az ablak előtti lombos faág, a szemben lévő ház vagy park látványa, az utcai forgalom beszűrődő zaja, a nyitott ablakon beáramló levegő, és kert- vagy falszomszédaink áthallatszó neszezése, akikkel tanácsos barátságos kapcsolatot fenntartani. Tágabb értelemben miénk az utca is, amelyben házunk áll, idegrendszerünkre meghatározóan hatnak mindennapos hazafelé tartó utunk benyomásai.

A Levegő Munkacsoporthoz akkor jutottam el, amikor az alattam lakó orvul, minden előzetes megbeszélést mellőzve, lefűrészeltetett két viruló, 8 méter hosszú alsó ágat a házunk előtti 30 éves platánfáról. Az ő lakását sötétítette. (Azóta redőnyt csináltatott, és egész nyáron lehúzva tartja az odatűző nap ellen.) Az eset, többi szomszédomhoz hasonlóan, engem is nagyon megrázott, mert kicsi lakásom szerves tartozékának érzem ezt a fát. A Föld Napja alkalmával rendezett egyik tüntetésen megismert barátomtól érdeklődve jutottam el dr. Radó Dezsőhöz, aki azzal vigasztalt, hogy a fa – kellő sebkezelés esetén – túl fogja élni a veszteséget, bár eredeti formáját már nem nyeri vissza. Így történt.

Azóta tagja vagyok a Levegő Munkacsoportnak, ahol – közel 15 éve – egyre többet dolgozom a környezet védelméért. Településrendezési tervek, hatásvizsgálatok véleményezési eljárásában veszek részt. Hivatásomnak érzem az emberek otthonának védelmét.

Mottóként tartom szem előtt Radó Dezsőnek azt a kijelentését, miszerint egy lakást a környezetében élő fák tesznek igazán otthonná.

Munkám során sokan kerestek meg, akiket sokkszerűen érintett a környékükön élő fák megcsonkítása, kivágása, vagy kivágásuk tervezéséről megtudott hír.

Érdekes, hogy bár a gépkocsihasználat majdnem mindenki számára természetes, az egyre növekvő forgalom környezetromboló hatása miatt állandóan rengeteg panasz érkezik hozzám.

A város alakulása napjainkban igen nyugtalanító módon inkább üzleti kérdéssé vált a döntéshozók szemszögéből; nagyobb szava lehet egy beruházónak, mint egy főépítésznek. Így megy tönkre beállt városrészek kialakult, harmonikus, korábban esztétikusan megtervezett arculata, és szomorú nosztalgiává válik az ott élők kellemes otthonérzete. Különösen akkor, ha még tolakodó leveleket is kapnak a velük szemben irdatlan monstrumokat építő telekspekulánsoktól lakásukat, telküket megcélzó felvásárlási szándékokkal…

Úgy érezzük azonban, hogy sikertelenség esetén sem szabad abbahagyni a szakmailag indokolt, stratégiailag jól átgondolt küzdelmet, mert csak így érhetjük el céljainkat. Tapasztalataink azt is mutatják, hogy eközben egyre több szövetségest szerzünk.

A zöldterület-védelem témájában rendezvényeinknek és kapcsolatkeresésünknek köszönhetően már igen sok önkormányzati szakembert állítottunk magunk mellé. A településrendezési tervek véleményezése során számos tervezőintézettel és főépítészi irodával alakítottunk ki jó együttműködést, és határozottan észlelhető a környezetvédelmi szemlélet hatása a rangos cégek kezéből kikerülő terveken.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a hasonló problémával küzdő emberek találják meg egymást, hozzanak létre együttműködő csoportokat, egyesületeket. Nem lényeges, hogy ezek a csoportok a bírósági bejegyzéssel járó minden adminisztratív terhet magukra vegyenek: a Levegő Munkacsoport sok olyan lakossági csoportosulásnak nyújt szakmai segítséget, akik nem érnek rá ilyesmire, de több nagy tapasztalattal bíró, közismert környezetvédő egyesület is tartozik tagszervezeteink közé. Emellett minden tagszervezetünk teljesen megőrzi önállóságát, saját nevében nyilatkozik, demonstrál, azonban átfogó jelentőségű kérdésekben több esetben adunk ki valamennyiükkel egyeztetett nyilatkozatot.

Szerintünk alapvető fontosságú a társadalom élete szempontjából a civil sokszínűség megőrzése, akárcsak a természetben a biodiverzitás…

Vigyázni kell arra, hogy az embereket, lakossági csoportokat ne játszhassák ki egymás ellen. Környezetvédelmi múltamban ilyen jelenséget is tapasztaltam. Ennek kivédésére alapítottuk például jónéhány évvel ezelőtt a Dél-Budai Polgári Szervezetek Környezetvédelmi Együttműködési Fórumát a Levegő Munkacsoporton belül, a sok fővárosi képviselő által megismert DKEF-et. Kedves emlékeket őrzök ezekről az egyeztetési vitákról, amelyek sokszor keservesek és fárasztóak voltak, de végül kedvező eredményeket is hoztak.

Nem tudok jó lelkiismerettel úgy elbúcsúzni a hozzám fordulóktól, hogy ne próbáljak meg a leglehetetlenebb helyzetekben is javítást elérni, vagy legalább útmutatást nyújtani. Különös, hogy tőlünk nem fogadják el az emberek azt, hogy nem lehet… még azután sem, hogy az illetékes hivataloktól, hatóságoktól konkrét elutasítást kaptak.

Ezúton kérem azok elnézését, akik úgy érzik, hogy nem tudtam problémájukban segíteni.