A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló törvény nemcsak az Alkotmánnyal és egyéb törvényekkel ütközik. Maga a törvényalkotás folyamata pedig azt is bizonyítja, hogy a kormány semmibe veszi az országgyűlési képviselőket. Sajnos, úgy tűnik, ez utóbbiak se nagyon tisztelik saját magukat. A Környezetvédelmi Bizottság néhány tagján kívül ugyanis egyetlen képviselő sem kifogásolta, hogy a több mint ezermilliárd forint közpénz elköltésének, azaz a törvényjavaslatnak az indoklása mindössze a következő: „Aligha kell érvekkel külön alátámasztanunk, hogy az országos gyorsforgalmi közúthálózat fejlesztéséhez mind hazai, mind nemzetközi szempontból jelentős közérdek fűződik.” Egy ilyen rövid, semmilyen konkrét adattal alá nem támasztott kijelentés alapján egy magára valamit is adó képviselő egy kerékpártároló megépítésének támogatását sem szavazná meg.

Az erkölcsi vonatkozásokon túlmenően a kormány eljárása többszörösen is törvényellenes. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 18. szakaszának (1) bekezdése kimondja: „A jogszabály megalkotása előtt – a tudomány eredményeire támaszkodva – elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, az érdekösszeütközések feloldásának a lehetőségét, meg kell vizsgálni a szabályozás várható hatását és a végrehajtás feltételeit. Erről a jogalkotót tájékoztatni kell.” A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 43. szakasza pedig megállapítja: „(1) A környezetvédelemmel összefüggő törvényjavaslat és más jogszabály, az ország társadalmi-gazdasági tervei, területfejlesztési koncepciói, továbbá a regionális hatást eredményező döntések előkészítője köteles az intézkedés környezetre gyakorolt hatásait vizsgálni és értékelni, s azt vizsgálati elemzésben összefoglalni.”

A törvények által előírt elemzések hiányában a képviselők – már aki közülük egyáltalán elgondolkozott a témáról – legfeljebb a sejtéseikre hagyatkozhattak azzal kapcsolatban, hogy a magyar társadalom és gazdaság szempontjából (a környezetvédelemről most ne is szóljunk!) nem lenne-e előnyösebb, ha az autópályák építésére költendő százmilliárdokat részben vagy teljes egészében inkább az oktatás, az egészségügy, netán a tömegközlekedés, a vasút, vagy éppenséggel a meglévő közúti hálózat javítására fordítanák. Esetleg azt is megfontolás tárgyává tehették volna, hogy ha mégis az autópálya-építésekre szánják ezeket a szinte csillagászati összegeket, akkor a költségeket talán nem az összes adófizetőre kellene hárítani. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter a Levegő Munkacsoporthoz 2003 decemberében írt levelében ugyanis a következőkkel indokolta az autópálya-építési programot: „Magyarország földrajzi elhelyezkedése Európa közepén (ellentétben, pl. Írországgal) szükségessé teszi a hazai és nemzetközi tranzitforgalom magasabb szolgáltatási szinten való levezetését.” Ha erre a tranzitforgalomnak szüksége van, akkor az fizesse meg az árát! Különösen vonatkozik ez a kamionokra, amelyek a közúti tranzitforgalom jelentős részét teszik ki, és Magyarországon évente több mint 300 milliárd forint olyan kárt okoznak az utakban, az egyéb létesítményekben, a környezetben és az emberi egészségben, amelyet jelenleg sem az üzemeltetőik fizetnek meg, hanem az egész társadalom.

A környezetpusztításra fordított összeg nagyságán túlmenően a legborzasztóbb az, hogy tulajdonképpen megszűnik a jogi fellépés lehetősége az állampolgárok és a civil szervezetek részére. Az új törvény ugyanis az eddigi gyakorlattal szemben előírja, hogy az autópálya-építésre kiadott környezetvédelmi engedély azonnal végrehajtható; vagyis nincs halasztó hatálya, ha azt bíróság előtt megtámadják. A hazai bírósági gyakorlatot ismerve nyilvánvaló, hogy az összes autópálya rég megépül, mire egyetlen ügyben is bármilyen ítélet megszületik… Tehát tovább fokozódik az állampolgárok egyébként is mélységes kiszolgáltatottsága a jelentős pénzügyi háttérrel és politikai befolyással rendelkező egyes gazdasági érdekcsoportokkal szemben. Mindez alapjaiban kérdőjelezi meg a jogállamiságot.