Történetek a szabad piacról
Marmelád
Egy osztrák vendéglős, szembeszegülve a zord európai uniós szabályokkal, marmelád néven árulja saját baracklekvárját, arra hivatkozva, hogy így hívta azt már a dédmamája is. Az EU bürokrácia viszont csak a citrusfélékből készült lekvárokat engedné így nevezni, és büntetéssel fenyegeti a renitens országot. „Vessen magára Ausztria – mondják odafönn Brüsszelben –, hogy nem kérelmezte a kiadott határidőn belül a sárgabaracklekvárra a marmelád elnevezést. Utólag ezt már nem lehet kérni.”
Lehet, hogy egyes lekvártermelőknek érdekében áll a marmelád név kizárólagos használata, de egy több száz éves hagyományos elnevezést kitúrni adminisztrációs eszközökkel inkább protekcionista, mint szabad piaci hozzáállásra vall. Meg azután hol van a híres szubszidiaritás elve, ha már a házias ételek elnevezését is Brüsszelből kívánják meghatározni?
Tekila
A másik történet, az egyensúly kedvéért, a tengeren túlról érkezett. Mexikó nemzeti italát, a tekilát (tequila) egyre jobban megkedvelték az Egyesült Államokban. Eleinte mindenki örült, a gyártók, az exportőrök és az amerikai kereskedők is. Most azonban, hogy a foglalkoztatás egyre súlyosabban esik latba a kormánypolitikák megítélésénél, mindkét ország szeretné, ha nála palackoznák ezt a híres nedűt. Mexikó, piackonform módon, az eredetvédelemre hivatkozik. Ugyanakkor az Egyesült Államok is igényt tart a kiszerelés jogára. Rádöbbent, hogy elhibázott lépés volt a korábbi évtizedekben a feldolgozóiparának nagy részét az olcsó munkaerőt kínáló harmadik világba telepíteni. Most törik a fejüket azon, hogyan lehetne a palackozási igényt WTO-konform módon megfogalmazni.
Az első történet ékes példája annak, hogy miközben a szabadpiac szentsége és sérthetetlensége nevében hirdetik az áruk és egyebek szabad áramlását az EU-ban, valójában ma is virágzik a protekcionizmus. Informális beszélgetések alkalmával az EU jelenlegi tagországaiból többen abbeli reményüket fejezték ki, hogy az új belépők, akiknek sokkal több tapasztalatuk van a „Nagy Testvérről”, majd sikeresebben fékezik a brüsszeli bürokrácia túlkapásait. Magam inkább abban reménykedem, hogy a regionalizmus (vagyis nem az EU-tagországok felülről való irányítása, hanem az összetartozó, azonos érdekű területek önigazgatása) fogja segíteni a hasznos rendeletek bevezetését és az ostobák kiszűrését.
A másik történet még sokkal kirívóbb változatával nemegyszer találkozhatunk idehaza is. Hány olyan termékünk van, amelynek alapanyagát tőlünk olcsón felvásárolják, majd „kiszerelés”, esetleg némi feldolgozás után drágán visszahozzák!
B.E.
|