Ha egy adott faj elveszti természetes élőhelyét, nagyon kicsi az esélye annak, hogy fenn tud maradni. Az átalakított, megszüntetett élőhelyek ugyanis az eredeti fajösszetétel számára általában nem megfelelőek, ezért az ilyen területeken egy sivárabb biológiai sokféleség alakul ki. Magyarország területének közel kétharmada mezőgazdasági művelés alatt áll, amelynek nagy részén intenzív gazdálkodás folyik. Ezeken a területeken pedig a állat- és növénytársulások fajgazdagsága a töredéke annak, ami ott eredetileg létezett. Egyre növekszik az épületek, utak és egyéb létesítmények által elfoglalt, leburkolt területek nagysága is.

A mai világban elengedhetetlen, hogy mindennek meg tudjuk mondani a pontos árát. A biológiai sokféleséget azonban ezideig nem sikerült a közgazdaságtan eszközeivel „forintosítani”. Nem létezik kiforrott módszertan. Vajon mennyit is ér a világnak, hogy egy adott terület biológiai sokfélesége fennmaradjon, és vajon fel lehet-e becsülni a biológiai sokféleség értékét? A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek, az OECD-nek A biológiai sokféleség ösztönzése és közgazdasági értékelése – Útmutató döntéshozók számára című kiadványa* úttörő munka. Ám ez a szakirodalom sem tesz kísérletet arra, hogy konkrét számokkal álljon elő, mindössze felsorolja a lehetséges módszereket, és sorra veszi a biológiai sokféleség megőrzését szolgáló intézkedéseket.

Az OECD kiadvány a következőképpen definiálja a biológiai sokféleséget: „a bármilyen eredetű élőlények közötti változatosság, beleértve többek között a szárazföldi, tengeri és más vízi ökoszisztémákat, valamint az e rendszereket magukban foglaló ökológiai komplexumokat”. Hihetetlenül gazdag élővilágunk rohamosan csökken, ez súlyos ökológiai és gazdasági következményekkel jár. Az ismert fajok száma 1,75 millió, ami feltételezések szerint a valós számnak csak a 13 százaléka, tehát valójában 13,6 millió faj létezhet. A fajok körülbelül 5 millió évig élnek a Földön. Ezt figyelembe véve 2,75 (13,6 millió fajt alapul véve 5) millió faj tűnhet el évente anélkül, hogy az általunk ismert sokféleség egészében csökkenne. A dokumentált fajcsökkenés azonban az elmúlt évtizedekben ennél jóval nagyobb volt.

A kiadvány III. fejezete a biológiai sokféleség értékének meghatározásához különféle érték-megközelítéseket (például gazdasági, illetve nem gazdasági értékeket) mutat be, és elemzi a döntéshozatal során az egyes értékrendszerek között jelentkező konfliktusokat.

A biológiai sokféleség közgazdasági értékelése meghatározza olyan környezeti javak és szolgáltatások pénzbeli értékét, amelyeknek nincs piaci értéke. Vegyük például az örvös medvék esetét:

Egy dél-koreai esettanulmány feltételes értékeléssel végrehajtott felmérést mutatott be, amelynek során azt vizsgálták, hogy a koreaiak mennyit hajlandóak fizetni az örvös medve megőrzéséért. A felmérések szerint elképesztően magas összeget: medvénként 380,6 millió dollárt. Tekintettel arra, hogy az illegálisan befogott medvék piaci értéke jelenleg 67–133 ezer dollár, ebből következően az orvvadászok által befogott minden egyes medve az ország társadalmi jólétét több mint 380 millió dollárral csökkenti.

Egy francia esettanulmány pedig összehasonlította Garonne-völgyi biológiai sokféleség megőrzési program hasznait és költségeit. Megvizsgálták, hogy a folyó mentén gazdálkodó emberek mekkora kompenzációs összeget kérnek a biológiai sokféleség megőrzését szolgáló program megvalósításáért, másrészt, hogy a lakosság mennyit hajlandó szánni erre. Kiderült, hogy az az összeg, amit a lakosság öt év alatt fizetne, 25 évre lenne elég a gazdáknak.

A tucatnyi esettanulmányokból leszűrt eredmények alapján technikák sora áll rendelkezésünkre a biológiai sokféleség gazdasági értékének meghatározására.

Piaci árakon alapuló közgazdasági értékelési módszerek:

— A tényleges piaci árakon alapuló módszerek a környezeti javak és szolgáltatások tényleges piaci adás-vétele során kialakuló piaci árakat alkalmazzák. A becslésnél figyelembe veszik a tényleges kiadásokat (helyettesítési költség, helyreállítási költség, áthelyezési költség és megelőzési költség), a termelékenység változásait (a környezet minőségében bekövetkező fizikai változások milyen különbséget jelentenek a piacra került áruk és szolgáltatások értékében) és a termék vagy szolgáltatás megfigyelt piaci árát.
— A helyettesítő piaci árakra épülő módszerek (kinyilvánított preferencia módszerek) a biológiai erőforrások árait valamilyen más piacon „nyilvánítják ki”. Ide tartoznak a szabadidős felhasználás utazási költség modelljei, a véletlen hasznossági modellek, a hedonikus modellek és az elhárítási magatartási modellek. Az utazási költség modell esetében például a rekreációs helyekre (nemzeti parkok, vadasparkok stb.) látogatók utazási költsége jelenik meg annak az árnak a helyettesítőjeként, amit hajlandóak kifizetni az emberek az ott található erőforrásokért (tavak, erdők, vadvilág stb.).
— A feltárt preferencián alapuló közgazdasági értékelési módszerek a kérdőívekből származtatott fizetési hajlandóság becslések. Ezeket a módszereket akkor alkalmazzák, amikor kevés vagy semmilyen piaci információ nem áll rendelkezésre, ezért kérdőívek segítségével kell piacot létrehozni. Felmérés készül a lakosság körében arról, milyen a fizetési hajlandóságuk a környezeti javakért és szolgáltatásokért, illetve milyen az elfogadási hajlandóságuk, vagyis kompenzációs elvárásuk e javak vagy szolgáltatások elvesztéséért cserében. E módszer különösen a használattal nem összefüggő értékeket (például esztétikai, erkölcsi értékeket) tárhatja fel.
— A közgazdasági értékelés haszonátviteli módszere azon alapul, hogy már meglévő tanulmányokból kölcsönöznek a környezetgazdászok gazdasági értékbecsléseket, amelyeket – megfelelő módosítás után – más hasonló, erre az információra igényt tartó területekre átültetnek. A haszonátvitel legfőbb előnye az, hogy lényegesen kevesebb idő és pénzügyi erőforrás felhasználásával juthatnak eredményekhez. A módszerrel kapcsolatos alapvető problémát a pontatlansága jelenti, ezért olyan szakmapolitikai helyzetekben hasznos, ahol nyers és közelítő értékek becslésére van szükség.