Esetleg Irak lehet képes arra, hogy hatalmas beruházások árán napi 6 millió hordóval növelje termelését. De badarság lenne azt állítani, hogy a világ fennmaradó része képes kitermelni a további napi 54 millió hordó kőolajat.

A Föld óriás olajmezőinek tartalékai 4–6 százalékkal csökkennek évente. Újabb feltárásra váró olajvidékek már nem maradtak bolygónkon, leszámítva az északi és déli sarkvidéket. A nem hagyományos nyersolajtermelés hatalmas költséggel már beindult Venezuelában az Orinoco vidékén, valamint Kanadában, az Athabasca szurokföldes területeken és a mélytengeri lelőhelyeken. Rövid és középtávon azonban nincs olyan jelentősebb elsődleges energia-alternatíva, ami helyettesíteni tudná a kőolajat és a földgázt.

Mindez súlyos következményekkel jár. Az olaj teszi ki ugyanis a kereskedelmi forgalomba kerülő összes energiahordozó 40 százalékát, és a közlekedésben felhasznált üzemanyagok 90 százalékát. De nem csupán a gépjármű-iparág függ a kőolajtól, hanem a nemzetvédelem is. Olaj működteti azokat a repülőgépeket, harckocsikat, helikoptereket és hadihajókat, amelyek az országok fegyveres erőinek gerincét képezik. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a csökkenő olajkínálat milyen hatással lesz majd a modern gazdaságokra és társadalmakra.

Az emberiség döntő választás előtt áll. Ha nem csökkentjük drasztikusan az olajfogyasztásunkat, akkor hamarosan teljes kapacitással működnek majd a jelenlegi kőolajkutak, és belátható időn belül kimerülnek a készletek. A másik lehetőség, hogy fokozatosan átállunk a megújuló energiaforrások használatára, miközben folyamatosan csökkentjük a felhasznált olaj mennyiségét. Ez pedig hatalmas új beruházásokat feltételez az energia-termelési és energia-továbbítási technológiák terén.

Az Amerikai Egyesült Államok igen határozottan reagált erre a dilemmára. A 2001 májusában nyilvánosságra hozott Nemzeti Energiapolitikai Jelentés azt javasolta, hogy aknázzák ki az ország védett természeti területein található, eddig feltáratlan tartalékokat, ami konkrétan az Északkelet-Alaszkában fekvő Sarkvidéki Országos Vadvédelmi Területet érinti. Ennek a rendkívül vitatható javaslatnak az elutasítása arra kényszerítette George W. Bush amerikai elnököt, hogy támogassa a külföldi forrásokból beszerzendő olajmennyiség növelését. Az amerikai vezetés ugyanis nem akarja korlátozni az Egyesült Államok egyre növekvő olajigényét. Ez elképesztő következménnyel jár. Ha csak az Egyesült Államok szükségletét vesszük számításba: 2020-ig az eddigi napi 11 millió hordóról 18,5 millió hordóra kell növelni a importált kőolaj mennyiségét. Ez a növekmény Kína és India teljes jelenlegi olajfogyasztásának felel meg.

Ha azonnal nem kezdjük meg a felkészülést arra, hogy átálljunk a megújuló energiafajtákra, akkor hamarosan az emberi civilizáció újabb kori történelmének legnagyobb és talán legpusztítóbb válságával szembesülünk.

Michael Meacher