Közösen lépünk fel azért, hogy legyenek márkatudatosabbak a hazai fogyasztók, vegyék jobban figyelembe a minőséget, a megbízhatóságot és az innovációt. Ezek a márkaértékek egyértelműen a fogyasztókat szolgálják – nyilatkozta az MTI-nek Seres Tibor, a Sara Lee Hungary elnök-vezérigazgatója, a márkaszövetség elnöke. Az évente megrendezett márkakampány célja, hogy fokozatosan javítson a hazai fogyasztók szokásain. Jelenleg számukra a legfontosabb vásárlási szempont az ár, és csak ezután következik a minőség, a kényelem, a választék, vagy éppen a termékek egészségre gyakorolt hatása. Az utóbbiaknak nagyobb figyelmet szentelnek a régió többi országában a vásárlók, és hűségesebbek egy-egy jól bevált márkához.

A TESCO szakembere hasonlóképpen azt nyilatkozott az az angol Ecologist magazinba, miszerint a kereskedő lánc elsődleges feladatának a részvényesek és a vevők anyagi érdekeinek szolgálatát tekintik, nem pedig az élelmiszerek egészségügyi hatásaival kapcsolatos aggodalmak eloszlatását.

Andrássy István, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezető főtanácsosa a hazai élelmiszeradalékokkal kapcsolatos kérdésre az alábbiakat nyilatkozta a Technika magazinnak: „Az élelmiszerkönyvi előírások szabályozzák az ilyen adalékok (mármint a szakmában és a közvéleményben vitatott élelmiszeradalékok – a szerk.) felhasználását, amit esetenként nem is az ipar, hanem sokszor a fogyasztók igényelnek. Például a „dundi”, nagy térfogatú kenyeret, amihez térfogatjavító szereket kell felhasználni.” A főtanácsos úr szerint: MINDENKI az erősen vörös színű málnaszörpöt kedveli, pedig a málna szirupjából csak színezékanyag hozzáadásával lesz vörös folyadék. Persze ehhez természetes színezéket is felhasználhatnának, csak akkor a termék jelentősen drágább lenne.

Köztudott például, hogy a sószegény, korpás barna kenyér sokkal egészségesebb, és tovább eltartható mint az adalékokkal felfújt, gyenge minőségű lisztből készült fehér kenyér. Oroszországtól Németországig mindenütt az előbbit lehet a legolcsóbban kapni. Miért van az, hogy nálunk az egészségeset méregdrágán árulják, míg a „dundi”, ún. félbarna vagy fehér, hamar kiszáradó kenyér a legolcsóbb. Az árat nem az összetétel határozza meg (ugyan mitől lenne a korpa drágább?), hanem az, hogy melyik fajta éri el a kritikus tömeget, hiszen a kis mennyiség drágábban forgalmazható. Hasonló a helyzet a szörpökkel. Ha az iskolákban és a közszolgálati televíziós csatornákon megfelelő felvilágosító kampányt szerveznének népegészségügyért felelős szervek, akkor talán NEM MINDENKI a vörös szörpöt, vagyis a cukorral és vegyi anyagokkal feldúsított csapvizet választaná üdítőül.