Dániában központilag elfogadott tervek határozzák meg, hogy melyik területet mire lehet használni. Ezekben a területszabályozási tervekben meghatározott övezetekre osztották Dániát, és így könnyen ellenőrizni tudják, hogy túl nagy területek ne kerüljenek belterületi, illetve új ipari felhasználásra. Mindent elkövetnek, hogy elkerüljék a városok túlzott terjeszkedését. Ha egy területet egyik övezetből másikba sorolnak át, a terület értéke megváltozik. Például egy mezőgazdasági terület belterületté nyilvánítása – ami egyébként Dániában nehezen keresztülvihető – jelentősen emeli a terület árát. Az ilyen értéknövekedés után magas adót kell fizetni. Erre szolgálhatna hazánkban a földvédelmi járulék, ám ez még olyan alacsony, hogy nem védi a magyar föld értékeit, ráadásul könnyen lehet kibúvókat találni alóla.

A dán területtervezés három szinten folyik: állami (Környezetvédelmi Minisztérium), regionális és helyi (települési) szinten. A regionális hatóságok végzik a területek szabályozásának lényegi részét. A négyévente megújuló regionális terv rögzíti, hogy mely területeket szánták mezőgazdasági, új ipari, valamint városi felhasználásra, illetve hol kapnak helyet az utak, szélkerekek és áruházak. A regionális hatóságok döntenek egy-egy terület mezőgazdasági, illetve belterületté nyilvánításáról is. A helyi terveknek a regionális tervben leírtakkal összhangban kell elkészülniük. Ha egy közösség mezőgazdasági területet belterületté szeretne nyilváníttatni lakásépítés vagy ipari felhasználás céljából, a regionális terv apró részleteiben megváltoztatható. A gyakorlatban azonban ezt nagyon nehéz keresztülvinni – a helyi igényeket általában elhalasztják a regionális terv következő átdolgozásáig.

A regionális tervet egy állami hatóság, a Dán Környezetvédelmi Ügynökség vizsgálja felül és hangolja össze az országos tervekkel.

Dániában minden terület után földadót kell fizetni a föld értékének arányában. A mezőgazdasági területek értékét kizárólag a termőföld minősége határozza meg, függetlenül attól, hogy hol helyezkednek el (például városhoz közel vagy távol). 2002-ben ez az érték négyzetméterenként átlagosan 3,78 dán korona (0,5 euró) volt.

Mind a mezőgazdasági, mind a városi területek értékét évente felmérik a regionális adóhatóságok, a becsült értékek alapján az építési és az ipari övezeteket jobban megadóztatják, mint a mezőgazdasági területeket, pedig lehet, hogy csak egy „határvonal” választja el azokat egymástól.

Ha egy mezőgazdasági területet belterületté minősítettek át, értéke négyzetméterenként általában mintegy 100 koronára (13,44 euró) nőtt 2002-ben. A terület értéknövekedését alaposan megadóztatják. Az adó mértéke 40 százalék az első 200 ezer dán korona (27 ezer euró) értéknövekedés után és 60 százalék a fennmaradó részre. A szóban forgó adót a helyi önkormányzatoknak is meg kell fizetniük, ha az átsorolt terület a saját tulajdonukban volt. Ez a pénz a központi költségvetést gyarapítja. Az adó befizetése akkor esedékes, amikor a tulajdonos eladja az átminősített területet építési célra, vagy saját maga építkezni kezd. Amennyiben a területet nem építik be azonnal, vagyis továbbra is mezőgazdasági célra hasznosítják, az adófizetést legfeljebb 12 évig halasztani lehet. Az első négy év halasztás ingyenes, azután az adó mértéke évente 6 százalékkal nő.

Fordította: Tanyi Anita