A nagymértékű környezeti károk kiküszöböléséhez gyakran gyors hatósági fellépésre lenne szükség. Ha elmarad az azonnali intézkedés, akkor ez maradandó vagy csak nagyon nagy költséggel helyrehozható károkat okozhat. Ez különösen azokban az esetekben igaz, amikor valaki a gyors gazdasági haszon reményében egyértelműen törvénytelenül szennyezi a környezetet. Ilyen volt például a fóti talajszennyezés, ahol homokos területen nagy mennyiségű veszélyes hulladékot ásott el egy vállalkozó. Természetesen jól meggazdagodott, hiszen több száz tonna hulladékot „ártalmatlanított” illegálisan. Sajnos mindez a vízbázis közelében történt, így le kellett zárni az ivóvíztermelő kutakat, amelyek a környék vízellátását biztosították. Új vízbázis létesítése milliárdos tétel lenne, a terület kipucolása (kármentesítés) pedig 90 milliót emésztett fel az államkasszából. A bűnös persze még egy fillért sem fizetett, pereskedik a hatósággal.

2001. augusztus 28-án érkezett hozzánk egy lakossági panasz, hogy a Terranova pilisvörösvári vakolatgyárában este 8 és 10 óra között sok port bocsát ki egy éjjel-nappal működő zajos kompresszor. Még aznap levelet írtunk a Közép-Dunavölgyi Környezetvédelmi Felügyelőségnek, amelyben azonnali intézkedésüket kértük. Aztán vártuk a választ. Röpke két és fél év telt el, és már meg is érkezett. 2004. február 25-én kelt levelükben tájékoztattak bennünket arról, hogy 2002-ben helyszíni szemlét tartottak, majd 2003 májusában már el is bontották a zajos berendezést. Szegény lakosság tűrt, a Terranova pedig további két évig szennyezte a levegőt. Tehát a cég gazdagodott, a hazai lakosság meg szegényedett. A zaj és por miatt ugyanis csökkent az ingatlanok értéke, a porszennyezés és a zaj elleni védekezés pedig pénzbe került, nem is beszélve az egészségügyi károk orvoslásáról.

Miért csak évekkel később intézkedik a környezetvédelmi hatóság? Mert annyi üggyel kell foglalkozniuk, hogy egy-egy ügyiratra fél óra jut. Harminc percük van olyan fajsúlyos ügyekre is, mint például az autópályák, ipari üzemek, bevásárlóközpontok több száz vagy ezer oldalas környezeti hatástanulmánya, amelyeket alaposan kellene megvizsgálni, hogy bölcsen, a környezet érdekeit figyelembe véve döntsenek. Feltorlódnak az ügyek, mivel nincs pénz, több ember alkalkmazására. A hatóság forrásait a mindenkori költségvetési törvény határozza meg. Így ha az ipari lobbi elég ügyesen mocorog a Parlamentben, az őt ellenőrző hatóságok forrás hiányában bizony annyit érnek, mint halottnak a homlokcsók. A fenti esetben is majdnem két évig spórolhatott a szennyező cég a környezetkímélőbb berendezés megvásárlásán, mert a hatóság valószínűleg egyszerűen nem ért rá foglalkozni az üggyel.

Ha érvényesítenék a „szennyező fizet” elvet, a befolyó összeget részben a gyors hatósági munka szolgálatába lehetne állítani. Ez a vállalkozásokat arra sarkallná, hogy ne szabadrablással tegyenek haszonra szert, tönkretéve az ország természeti kincseit. A technika és a tudomány legújabb vívmányai segítségével olyan termékeket kellene előállítani, amelyek korszerűek, és a környezetkímélő gyártási technológia miatt kelendőek is. Ez azonban a jelenlegi rendszerben még kevéssé működik. Az ipar fél változtatni, új eljárásokat bevezetni. Egyszerűbb a régi, jól bevált módszerekkel kilobbizni a hatóság ellehetetlenítését, az nem kerül olyan sokba.

Talán az erős zöld civil szféra lehet az állam lelkiismerete, megelőzve a hasonló helyzetek kialakulását. Persze ez sem megy pénz nélkül, de a gyakorlat azt mutatja, hogy a lelkesedés és elhivatottság részben pótolja a vastag pénztárcát, és szerény anyagi helyzettel is komoly eredményeket lehet elérni.