A környezet védelme érdekében önként vállalt „terhek” általában a vállalatoknak is hasznot hoznak. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy környezetvédelmi szempontból elég hatékony-e az, ha a döntéshozók ezekre az önkéntes megállapodásokra támaszkodnak. Egyesek a környezetvédelmi problémák rugalmas és olcsó megoldásának lehetőségét látják bennük, mások szerint viszont alig van kedvező környezetvédelmi hatása azontúl, ami egyébként is bekövetkezne, miközben több pénz megy el az adminisztrációra és a szennyezéscsökkentésre. 2001-ben az OECD Környezetpolitikai Bizottságának Nemzeti Környezetpolitikai Munkacsoportja (WPNEP) számos esettanulmányt készíttetett azzal a céllal, hogy megalapozott következtetéseket vonhasson le az önkéntes megállapodás rendszeréről. Ezek alapján tavaly elkészült az Önkéntes megállapodások használata a környezetpolitikában című kiadvány, amely az Európai Bizottság által finanszírozott kutatásokat dolgozza fel.

A kötet tanulmányai azt bizonyítják, hogy a legtöbb esetben sikerült elérni azokat a Környezetvédelmi célokat, amelyeket az önkéntes megállapodásokban kitűztek. Előfordul ugyan, hogy a környezetvédelmi hatóságok szemet hunynak, ha például a szennyezéscsökkentés drágábbnak bizonyul a tervezettnél. Ez történt a holland fémiparral kötött szerződés esetében is, ugyanis az 1995-re kitűzött környezetvédelmi céloknak mindössze a felét sikerült elérniük a vállalatoknak arra hivatkozva, hogy a kilencvenes évek elején a gazdasági helyzet kedvezőtlen volt az ágazat számára. A hatóságok végül elfogadták az alulteljesítést, és a 2000-re tervezett célok elérésének határidejét áttették 2005-re, hogy több időt kapjanak a vállalatok az alacsonyabb költségű szennyezéscsökkentési eljárások bevezetésére. A kegyes hatóság emellett ígéretet tett arra, hogy amíg a szerződés érvényben van, új szabályok nem lépnek hatályba.

Amennyiben a kitűzött célok teljesülnek, felmerül a kérdés, hogy mennyiben köszönhető ez az önkéntes megállapodásnak, és mennyiben okozták egyéb tényezők, például a piaci árak, a vásárlási szokások, az ipari struktúrák, vagy a technológiai ismeretek változása. Az Egyesült Államokban 1991-ben bevezetett 33/50 program célja 17 erősen mérgező vegyi anyag kibocsátásának 1992-re 33 százalékkal, 1995-re 50 százalékkal való csökkentése volt. 1991 és 1993 között az említett szennyezőanyag-kibocsátás már 54 százalékkal esett vissza, de ökonometriai módszerekkel kimutatták, hogy csak 28 százalékos csökkentés köszönhető az önkéntes megállapodásnak, a többi 26 százalék visszaesés egyébként is bekövetkezett volna. A bemutatott esettanulmányok felénél az önkéntes vállalás előtt nem készült felmérés arról, hogy milyen lenne a vállalat környezetvédelmi teljesítése a szokásos üzletmenettel. Így nehéz egyrészt megfelelő szinten meghatározni a környezetvédelmi célokat, másrészt értékelni az önkéntes megállapodás hozzájárulását a célok eléréséhez. A kiadvány tartalmaz olyan eseteket is, ahol egyértelmű, hogy a kedvező változás az önkéntes megállapodásnak köszönhető. Például a német „Kék Angyal” környezetvédelmi embléma használata, amely egy önkéntes megállapodás eredménye, nagymértékben megnövelte az oldószermentes festékek keresletét, holott drágább volt a környezetszennyezőbb megfelelőjénél.

Az önkéntes megállapodás előnye környezetvédelmi szempontból, hogy kevesebb előkészületet igényel, mint a többi eszköz. Elméletileg tehát egy adott környezeti probléma hamarabb megoldható önkéntes megállapodásokkal, mint például új adókkal, törvényekkel. Mindazonáltal az önkéntes vállalás a szokásos üzletmenettel elért eredményeken felüli környezetvédelmi teljesítése nagymértékben függ a megállapodás kidolgozottságától.

Közös (ipari) önkéntes megállapodás esetén a leggyakoribb probléma az, hogy egy vállalat megszerzi az önkéntes vállalás „hasznait” (pl. adó vagy szigorúbb rendeletek bevezetésének elkerülése), miközben „terheit” a szokásos üzletmenetben elérteken túl nem veszi a vállára. Ezt elkerülendő vállalatonként kellene meghatározni a környezetvédelmi célokat, de ez aláássa a gazdasági hatékonyságot.

Nagyobb lenne az önkéntes megállapodások kedvező környezeti hatása, ha a teljesítés elmaradása esetén a környezetpolitika a maga eszközeivel szigorú büntetéseket szabna ki.

A gazdasági hatékonyság tekintetében az önkéntes megállapodások nem versenyezhetnek a környezetvédelmi adókkal és a szennyezési jogok kereskedelmével, de hatékonyabbak a hagyományos szabályozási módszereknél, különösen, hogy egyre nagyobb szabadságot adnak a vállalatoknak. Bár ez a módszer segíti a meglévő technológiák elterjedését, mégsem ösztönzi eléggé az új szennyezéscsökkentő technológiák kifejlesztését, különösen akkor nem, ha a megállapodás engedélyezi a hatóságoknak, hogy fejlesztések esetén szigorítsanak a környezetvédelmi célokon.

Angliában mielőtt 2001 áprilisában bevezették az úgynevezett éghajlatváltozási díjat, az energiaigényes ágazatoknak 80%-os adókedvezményt ajánlottak fel, ha megállapodásban vállalták, hogy javítanak energiahatékonyságukon, vagy csökkentik szénkibocsátásukat. 44 ágazat vesz részt a 2010-ig tartó önkéntes megállapodásban. A környezetvédelmi elvárások betartását kétszer, 2004-ben és 2008-ban ellenőrzik.

Ha az ágazat egészében véve nem teljesíti az átfogó célokat, a saját céljait elérni nem tudó vállalat az elkövetkezendő 3 évben elveszíti a 80%-os adókedvezményét.

A megállapodás összességében, a szokásos üzletmenet állapotához képest évi 2,5 millió tonna szénkibocsátás-csökkentést ír elő, ami jelentős fejlődésnek számít. Elemzők szerint az éghajlatváltozási díj önmagában, önkéntes megállapodás nélkül pótlólagos 0,25 millió tonna emisszió-csökkenést eredményezne.

Az adó önkéntes megállapodással való összekapcsolásának tehát az a célja, hogy megmentse az ipari vállalatokat a bezárástól, ami a teljes adó megfizettetése esetén bekövetkezhetne. E két eszköz együttes alkalmazásával a döntéshozók egyre gyakrabban tesznek kísérletet arra, hogy biztosítsák a fenntartható fejlődés környezetvédelmi, gazdasági és szociális kockázatainak mérséklését.

A fenti cikk bővebb változata megtalálható honlapunkon: http://www.levego.hu/kiadvany/allamhaz/onkentesvallalas.pdf

— Az OECD 1999-ben végzett átfogó kutatása az önkéntes megállapodás következő négy típusát különbözteti meg a hatóságok növekvő részvételének sorrendjében:
— A szennyezők egyoldalú önkéntes vállalása: A vállalat az általa létrehozott környezetvédelmi programokat fogadtatja el az érintettekkel. A környezetvédelmi célokat és megvalósításuk eszközeit egyaránt a vállalat határozza meg, habár az ellenőrzés jogát átadhatja egy harmadik félnek annak érdekében, hogy vállalása hihetőségét és kedvező környezeti hatását növelje.
— A szennyezők és a szennyezést elszenvedők közötti (magán) megállapodás: A vállalat vagy vállalatok egy csoportja szerződésben megállapodik a munkavállalókkal, a helyi lakossággal vagy a szomszédos cégekkel, hogy környezeti menedzsment rendszert vezet be, illetve szennyezéscsökkentő berendezést alkalmaz.
— Az ipar és a hatóságok (helyi, regionális vagy országos) közötti környezetvédelmi megállapodás: A szerződés legtöbbször a környezetvédelmi célokat és azok teljesítésének határidejét tartalmazza. A hatóságok cserébe biztosítják, hogy nem hoznak újabb környezetvédelmi rendeleteket (pl. új határértékeket, adókat) feltéve, hogy teljesülnek a szerződésben vállaltak.
— A hatóságok (pl. környezetvédelmi hivatalok) által megalkotott és kihirdetett környezetvédelmi programok: A résztvevő vállalatok és a hatóságok között létrejött megállapodás tartalmazza a részvétel feltételeit, a teljesítendő környezetvédelmi intézkedéseket, az ellenőrzés kritériumait és az eredmények értékelési módszerét. A megállapodás fejében a hatóságok kutatás-fejlesztési támogatást, technikai segítséget és hírnevet (pl. környezetvédelmi embléma használatának engedélyezését) biztosíthatnak a vállalatnak.