|
AFRIKA
KENYA
Zöld Öv
Wangari Maathai kenyai környezetvédő kapta a 2004. évi Nobel-békedíjat. Maathai a környezetvédő és alternatív mozgalmak ismert alakjának számít. 1940-ben született Kenyában, ahol biológusi végzettséget, és – az afrikai nők közül elsőként – doktori fokozatot is szerzett a nairobi egyetemen. A környezetvédő aktivista 1977-ben indította el világhírű mozgalmát, a Zöld Övet (Green Belt). A szervezet faültető kampányai megpróbálják lelassítani az afrikai elsivatagosodás és erdőirtás folyamatát, és segítenek a helyi lakosság önellátásának megszervezésében is. Sok nőnek teremtenek munkahelyet és pénzkereseti lehetőséget. A Zöld Öv immár több mint 30 millió fát ültetett el abban az övezetben, amelyben évtizedekig csak vágták a fákat tüzelőnek, építőanyagnak, illetve eladásra. Az aktivista többször összeütközésbe került a helyi hatóságokkal. A 80-as években, amikor egy nairobi felhőkarcoló felépítése ellen tiltakozott, 24 órát kapott rá, hogy az irodájával együtt elhurcolkodjon a városból. 1991-ben börtönbe került, csak az Amnesty International kampányának hatására szabadulhatott ki. Wangari Maathai időközben politikai pályára lépett: 2002 óta parlamenti képviselő, tavaly a környezetvédelemért és a természeti erőforrásokért felelős minisztérium államtitkára lett.
Wangari Maathai első nyilatkozatában élete legnagyobb meglepetésének nevezte a Nobel-békedíjat. Hangsúlyozta, hogy a környezetvédelem és a béke előmozdításának ügye szorosan összefügg, különösen akkor, amikor a természetes erőforrások egyre ritkulnak, és mindenki meg akarja őket kaparintani. „A béke magvait ültetjük el a mának és a jövőnek” – nyilatkozta.
|