Címlapfotónk ugyanazt a sztereotip gondolatot sugallhatja a fejlődő országokról, mint 30 évvel ezelőtt: nagy szegénység, nyomor, éhség. Gyermekkoromban legtöbbször etióp éhező gyerekekkel szemléltették a Harmadik Világ kilátástalanságát. Bár a nyomort nem sikerült felszámolni, és a fejlődő országok gyors népszaporulatát sem sikerült lelassítani, mégis kedvező fordulatokról számolhatunk be. Ma már számos ember harcol az emberi jogokért, és közülük sokan a környezetvédelem prófétáivá is lettek. Az idei Nobel-békedíjat például Wangaari Mathai kenyai környezetvédő kapta, aki csoportjával több mint 30 millió fát ültetett, és harcol a korrupció ellen.

De vajon ki szab irányt a harmadik világ középkorban rekedt országainak? Vannak olyan nyugati óriás cégek, amelyek a korrupt helyi vezetőkkel karöltve kényszerítik rá akaratukat egy-egy népre kifosztva és elszennyezve a Harmadik Világ környezetét – gondolván, hogy ott mindezt büntetlenül tehetik. Azonban ezekben az országokban is egyre környezettudatosabbá válik a lakosság, így egyre több civil szervezet alakul. Gyakran olyan vezetők állnak a csoportok élén, akik az iparilag fejlett országokban tanultak, majd hazájukba visszatérve döbbenten kongatják meg a vészharangot, hogy felhívják a világ figyelmét az ott tapasztalt pusztításra. Ezek a hősök készek akár életüket áldozni hazájukért, ám széleskörű környezetvédelmi mozgalmaik hosszú ideig fennmaradnak őseik földjén.