Minden tragédia után nyilatkoznak a kéményseprők, munkájuk fontosságát és a kémények elhanyagolt állapotát hangoztatva. Sajnálkozását kifejezve nyilatkozik a gázszolgáltató is, hangsúlyozva, hogy a gázfelhasználás biztonságos, ha betartják az előírásokat.

A halálesetek száma pedig évről-évre növekszik, és ez nem lepi meg azokat a szakembereket, akik évek óta próbálják felhívni a sajtó és az emberek figyelmét az alapvető okokra, a folyamat megállításához szükséges teendőkre, gyakorlatilag minden eredmény nélkül.

Arról van szó, hogy a hazai szabályozás e tekintetben mind a műszaki előírások, mind a jogszabályi háttér szempontjából évtizedekkel el van maradva az Európai Unió gyakorlatától.

Az európai és a hazai szabályozás megegyezik abban, hogy a gázkészülékeket három (A, B, C) fő kategóriába sorolja. Az „A” kategóriába tartoznak az úgynevezett égéstermék-elvezetés nélküli készülékek, mint például a tűzhely és egyes vízmelegítők. A „B” kategóriába a kéménybe kötött készülékeket; cirkókat, vízmelegítőket, kazánokat soroljuk. Végül a „C” kategóriába tartoznak a zárt égésterű készülékek, amelyeknek égéstere nincs összeköttetésben a helyiség légterével, az égéshez szükséges levegőt a szabadból nyerik, és az égéstermék is a szabadba távozik.

Ez utóbbi készülékek a zárt égéstér miatt messzemenően biztonságosak, a bekövetkező balesetek többsége a „B” típusú kéményes készülékekhez kötődik. A kémény tisztítását, időszakos ellenőrzését nem szabad elhanyagolni, mert a balesetek egy részét a hibás kémény okozza. Sajnos nem ritka az egyébként jó kémény rossz működéséből eredő baleset sem.

Amióta kályha és kémény van, azóta a szén-monoxid öl. A kémény ugyanis a mindenkori időjárási viszonyok (szél, hőmérséklet) által befolyásolt, megbízhatatlan szerkezet. Még egy jó kéményben lévő huzat is nagyságrendekkel kisebb, mint egy akárcsak közepes sebességű szél torló nyomása. Egy kedvezőtlen irányú szél a kémény működését meg tudja akadályozni, sőt meg is tudja benne fordítani az áramlást.

Korszerű gázkészülékek esetében ez még fokozottabb mértékben igaz. Ezek ugyanis úgy érik el magas hatásfokukat, hogy az égésterméket minden korábbinál jobban lehűtik. Ez az alacsony, gyakran 100 Celsius fok alatti égéstermék-hőmérséklet csak igen kis kéményhuzatot hoz létre, ami a működés hatásfokát még bizonytalanabbá teszi.

Különösen veszélyesek ebből a szempontból a fűtésen kívül melegvizet is adó, úgynevezett átfolyós kombi készülékek. Ezek hőteljesítménye a megfelelő melegvíz-mennyiség biztosítása érdekében leggyakrabban 24 kilowatt. Ezzel szemben egy megfelelően hőszigetelt lakás fűtési hőigénye ma már nem több mint 5–10 kilowatt, és ez is csak a legnagyobb hidegben jelentkezik. A fűtési igény szerint jelentkező kisebb hőteljesítmény nem tudja a kéményt megfelelően felmelegíteni, emiatt a huzat kritikus mértékben lecsökkenhet. (A baleseteknek kedvez a nem túl hideg éjszaka, amikor a készülék csökkentett teljesítményen működik, a kéményben szinte nincs huzat, és az égéstermék a lakásba áramlik.)

A korszerű gázkészülékekben ma már előírás az égéstermék visszaáramlása esetén a készülék üzemét „letiltó” füstgáz-szenzor. Ez egy hőmérsékletérzékelő, amely akkor avatkozik be, amikor jelzi a rossz irányban áramló égéstermék magasabb hőmérsékletét. Arról azonban nem szólnak az előírások, hogy csökkentett teljesítményen is mérni kell, sőt a forgalomban lévő készülékek nagy részénél csökkentett teljesítményen eleve nem is működik az érzékelő! És ugyanígy nem működik az érzékelő a hőcserélő gyakran balestet okozó eldugulásakor sem.

A gázkészülék üzemeléséhez, a tökéletes égéshez viszonylag sok levegő kell. Az előbb említett 24 kW-os kombi készülék óránként 45-50 köbméter friss levegőt kíván. Ha ez a levegőmennyiség a helyiségbe nem tud bejutni, akkor a kémény sem fog megfelelően működni, a készülékben keletkező égéstermék pedig nem tud eltávozni. Ekkor a készülék elkezdi a helyiség levegőjét fogyasztani, és így az égéstermék vagy annak egy része a helyiség légterébe jut. Ezután a szén-dioxidban feldúsult levegő már nem tudja az égést megfelelően táplálni, megindul a mérgező szén-monoxid és korom képződése. A korom a hőcserélő lamelláira letapadva eltömi azt, és ezáltal lehetetlenné válik, hogy a továbbiakban keletkező égéstermék a kéményen keresztül eltávozzon.

Még súlyosabbá teszi a helyzetet az ilyen szellőzetlen lakásokban üzemelő WC- és fürdőszobai elszívó, konyhai páraelszívó. Gyakran mutatható ki műszeres méréssel, hogy ezeknek a gépi elszívóknak a működése során az elszívott levegő helyére a kéményen keresztül áramlik be a levegő, vagy a gázkészülék égésterméke.

A hazai kémények rossz állapota miatt a külső-fali égéstermék kivezetésű, parapet konvektorok terjedtek el. Ezek a konvektorok a világon sehol nincsenek jelen ilyen nagy számban, és így nem is okoznak olyan jelentős városképi és környezetszennyezési gondokat, mint hazánkban.

A parapet konvektorok további elterjedésének megakadályozására 1989-ben az Egészségügyi Minisztérium – egy jó szándékú, de kétes értékű méréssorozat alapján – rendeletben korlátozta a külső-fali égéstermék kivezetést, és ezt támogatták a városképpel foglalkozó építési szakemberek is. Az akkori rendelet a 253/1997-es kormányrendeletben, majd a jelenleg is érvényes OTÉK-ban él tovább, kimondva, hogy a homlokzati égéstermék kivezetésére kötelező beszerezni az építési engedélyt. Az engedélyezés műszaki feltételeit viszont máig sem szabályozza semmi.

A szabályozás azért lenne fontos, mert az eltelt időben lényeges műszaki, gazdasági és társadalmi változások következtek be. Ma már a konvektorokat egyre inkább felváltja a központi fűtés. A gázkonvektor visszaszorult, elsősorban az időszakosan fűtött épületekbe (például nyaralók). Következésképpen ma már általában nem a korszerűtlen gázkonvektorok égéstermékének kivezetéséről van szó, hanem korszerű, ventillátoros, zárt égésterű, központi fűtőkészülékek égéstermékének eltávolításáról.

Ezt a két esetet műszakilag össze sem lehet vetni. Amíg a parapet konvektorok szén-monoxidban dús égésterméke az épület fala mentén áramlott fel, addig a korszerű ventillátoros készülékek az égésterméket szabad légsugárszerűen a faltól 3-4 méterre eltávolítják.

A súlyos balesetveszélyen túl nem lehet szó nélkül hagyni azt a körülményt sem, hogy a „B” típusú kéményes gázkészülékek többsége – különösen az üzemindulás és a felmelegedés szakaszában – a lakótérbe is kibocsát szén-dioxidot, szén-monoxidot és nitrogén-oxidokat. Ennek egészségügyi hatása, idült légúti megbetegedések kialakulásában játszott szerepe felmérhetetlen.

Ugyancsak nagy gondok vannak az „A” típusú, tehát égéstermék-elvezetés nélküli gázkészülékek hazai alkalmazásával. Magyarország az egyetlen hely, ahol ezeket a kémény nélküli tárolós vízmelegítőket lakótérben is engedélyezik. Tízezer számra kerültek forgalomba – és kerülnek forgalomba ma is – anélkül, hogy káros hatásukról a fogyasztók bármiféle felvilágosítást kapnának. Igaz, hogy teljesítményüket a szabvány 2 kilowattra korlátozza, de víztartalmuk felmelegítéséhez 5-6 órán keresztül folyamatosan működnek, ezalatt 2 kg (!) szén-dioxidot, némi szén-monoxidot és nitrogén-oxidot juttatva a lakás légterébe.

Nem hagyható figyelmen kívül, hogy a hazai gázkészülék-állomány nagy része mind életkorát, mind műszaki állapotát tekintve elfogadhatatlanul elavult. A technikailag, biztonsági és energetikai szempontból elavult készülékek cseréjét semmi nem ösztönzi, és semmi nem írja elő.

Mindezek a jelenségek a szakemberek előtt hosszú ideje ismertek. Ennek alapján Európa számos országában megtiltották, vagy erősen korlátozták a „B” típusú (kéményes) gázkészülékek lakótérbe helyezését. Helyettük a „C” típusú, zárt égésterű, biztonságos gázkészülékek alkalmazását helyezik előtérbe. Sajnos Magyarországon az évtizedes, megmerevedett műszaki, jogi szabályozás még ma is a balesetveszélyes és gazdaságtalanabb kéményes készülékeket részesíti előnyben, és a biztonságos zárt égésterű készülékek elterjedését akadályozza.

Csak remélni lehet, hogy mindazok, akik az ügyben illetékesek – ha másért nem, akkor a bekövetkezett tragédiák növekvő számának hatására – szakmai, hivatali hiúságot félretéve hajlandók az összehangolt cselekvésre, a jelenlegi rossz tendencia megállítása, vagy még inkább visszafordítása érdekében.

Meszlényi Zoltán