kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
A két mostohagyerek: az egészségügy és az oktatás
Köszönöm, jól vagyok?

Nagy tervek, programok ugyan születnek, de a statisztikák szerint a Magyarországon élő emberek egészségi állapota, kedélyállapota nagyon rossz. Valós intézkedésekre lenne szükség, hiszen az intézkedési terveink hiába vannak tele hangzatos szólamokkal, hosszú távon kimutatható a romlás.

Magyarországon jelenleg az elsődleges és a legátfogóbb egészségügyi program az Egészség Évtizedének Johan Béla Nemzeti Programja. Ezt az Országgyűlés 2003-ban elfogadta, tehát kötelezettséget vállalt az „egészséget támogató társadalmi környezet kialakítására”. A bevezetőben olvashatjuk, hogy a program kidolgozói elsősorban a lakosság egészségi állapotának legsúlyosabb gondjaiból indultak ki. Kiemelt szempontként kezelték például a társadalmilag hátrányos helyzetű csoportok esélyeinek javítását. Tekintettel voltak a hazai és nemzetközi tapasztalatokra, a költséghatékonyságra. A program figyelmet szentel a fiatalok és az idősek problémáinak; az esélyegyenlőség megteremtésének és az egészséget támogató környezet kialakításának. Mindezzel összhangban kiemeli, hogy szükséges fejleszteni az egészségügyi és népegészségügyi intézményrendszert, például folytatni kell az emlőszűrést, és be kell vezetni további, népegészségügyi szempontból kiemelt szűrővizsgálatokat is. Mindebből arra következtetnénk, hogy a tíz évre tervezett program harmadik évében már némi jelei láthatóak a javulásnak.
Mindeközben 1990 és 2002 között tízezer lakosra számítva 101-ről 78-ra csökkent a kórházi ágyak száma. Európában a magyarok tartják a legrosszabbnak országuk egészségügyi ellátását, a 10-es skálán 3,3-ra értékelik. Az egészségügyi szolgáltatások fizikai elérhetősége is rossz, a lakosság negyede, ha akarja, se tudja elérni 20 percen belül a háziorvosi rendelőt. 2003-ban a munkaképes lakosság csaknem fele rendszeresen fogyasztott gyógyszert.
Olvassuk csak tovább a „nagy célok” programját:„Emberközpontú összefogással el kell érjük, hogy az egészség alapérték legyen az élet minden területén. Minden egyes tett, legyen az politikai, kormányzati, társadalmi, gazdasági vagy akár médiajelenség, kerüljön megmérettetésre, mennyiben szolgálja az egyes ember és a magyar társadalom egészségének ügyét. Az állampolgár érezze, hogy a társadalom és a kormány minden segítséget megad neki egészsége megőrzéséhez, és ő maga pedig felelősségteljesen éljen is a lehetőségekkel.” Sőt a program hosszú távú gazdasági hatásaként a következőket sorolja fel: „a Program beruházás az emberi erőforrások fejlesztésébe, tovagyűrűző kedvező hatást gyakorol a gazdaság fenntartható növekedésére; (…) lényegesen hozzájárul a lakosság életszínvonalának javulásához”.
Ez aztán igen – mondhatnánk erre – Magyarország valami nagy dologra készül! Sajnos csak papíron. Mert mit látunk? A kitűzött átlagéletkor férfiaknál legalább 71, a nőknél legalább 79 – ezt az EU régebbi tagállamai már a hetvenes években elérték. Az öngyilkosság, bár csökkent a rendszerváltás óta, mégis két és félszerese az EU átlagnak. A dohányzás ugyan a férfilakosság körében egy kicsit csökkent, ugyanakkor a nők és a fiatalok körében nőtt.
Elég elmennünk a háziorvoshoz, hogy lássuk a szép szólamok és a valóság távol áll egymástól. Miközben méhnyakrákban nálunk háromszor annyian halnak meg, mint az EU-ban, a szűrésre egyre kevesebben mennek el. Azt hinnénk, a nők nem figyelnek eléggé, persze ilyen is van, de sajnos nem csak ez az oka. A Johan Béla Program elfogadásával párhuzamosan bonyolultabbá vált a bejutás a rákszűrésre. Ugyanez igaz a tüdőszűrésre is, bár itt a halálozási arányszám „csak” kétszeres.
A program gyönyörűen leírja, hogy mit kellene tenni, ugyanakkor nincsenek következményei annak, ha nem történik semmi. Szerepel például a tervek között a hátrányos helyzetűek önszerveződésének elősegítése, a területen dolgozó civil szervezetekkel való együttműködés és a lakosság tájékoztatása az egészségét befolyásoló tényezőkről.

Mindebben elsődleges célcsoport a hazai roma lakosság, de a Program kiterjed a szegényekre, munkanélküliekre és az egyéb hátrányos helyzetű csoportokra is. Ugyanakkor tudjuk, hogy 500 felett van a romatelepek száma az országban, amelyeknek a felszámolására az ígéreteken kívül nem történt semmi. Ezen kívül a lakásállomány 6,8 százaléka, vagyis 250 ezer lakás, melyben 600 ezer ember él (romák és nem romák egyaránt), nem felel meg az emberi élet feltételeinek.
A program különösen fontosnak tartja az idősek kérdését. Erről is szépen írnak:
„Az idős állampolgárok számbeli és társadalmi súlya egyre nő, számukra is biztosítani kell az esélyt az aktív életre, az önmegvalósításra. Társadalmi szemléletváltás a feltétele annak, hogy az időskort mint tevékeny és hasznos életszakaszt lássa az emberek többsége, ehhez szükséges a helyi és országos média elkötelezettsége és tájékoztató munkája. Az idősek életminőségének javításához kiemelten fontos az egészségügyi és szociális intézményrendszer egyes elemeinek fejlesztése, az alapellátás és szociális intézmények idősbaráttá tétele.” Ha ebből a felsorolásból csak egyetlen elem megvalósulásának nyomai látszanának, máris kevésbé lennénk szkeptikusak.
A Nemzeti Fejlesztési Tervnek – amennyiben valóban tenni szeretne a lakosság egészsége érdekében – a fenti célok megvalósulásának alapjait kellene megteremtenie.
Kezdve egy aprósággal. A magyaroknál gyakori a jódhiány, már a tíz év alattiaknál is 5 százalék körüli. Ennek visszaszorítása óhaj, pedig a kezelés egyszerű: jódozott sót kell használni. A só olcsó nálunk, a jódozás költségei is elenyészőek. A felvilágosítás, még ha lenne is, csak a lakosság egy részéhez jut el. Olyan bonyolult lenne legalább a közétkeztetésben elérni a jódozott só használatát (nincs is mellékíze)? Vagy a védőnő vinné el a kisgyerekes családokhoz, használatára buzdítva az egész családot. Sorolhatnám.
A mozgásszervi betegségekkel kapcsolatban minden csak írott malaszt marad mindaddig, míg a sportolási lehetőségek a lakosság nagy része elől el vannak zárva. A sportpályák nagy része megszűnt a rendszerváltás után, a parkok, zöldterületek jelentős részét pedig elfoglalták az utak, parkolók, bevásárlóközpontok, benzinkutak és egyéb építmények. Az idősebbek számára korábban korlátozás nélkül igénybe vehető kúrák száma, minősége évről-évre csökken, és a társadalombiztosítás is csökkenő mértékben támogatja.
Oktatás

Az egészségtudatos élet előfeltétele az oktatás. Nemcsak az egészségügyi ismeretek oktatása, hanem az iskolázottság is. Ugyanakkor a felsőoktatásban részt vevők növekvő száma ellenére a közoktatás színvonala rohamosan csökken. A valódi analfabétáknak csak mintegy egy százalékos az aránya, de a funkcionális analfabétáké legalább 10–12 százalék. Ez annyit jelent, hogy ezek az emberek hiába jártak iskolába, a betűk világában nem tudnak eligazodni. Feleslegesen adunk a kezükbe például egy egészséges életmódról szóló tájékoztató kiadványt. Az iskolázottság növekvő üteme mellett (1991-ben a 20 évesek 14, 2002-ben 41 százaléka nappali tagozaton tanult) továbbra sincsenek valódi tervek a 15 százalékos iskolázatlan réteggel, akiknek egyenes az útjuk a szegénység felé.
A nemrégiben elbírált EQUAL pályázatok az esélyegyenlőség jegyében éppen a hátrányos helyzetűek valódi esélyhez jutását célozták meg. A foglalkoztatásba ágyazott képzés például jelentősen fokozza a munkában maradási lehetőségeket. Az a néhány program, amely már a kísérleti szakaszban működött, mutatja, hogy a munkában tartás megvalósulásával sok egyéb járulékos gond (például a gyermekszegénység) automatikusan megszűnik. A rendszeresen megjelenő kutatási jelentések (pl. Jelentés a magyar közoktatásról, PISA, Tanulói munkaterhek vizsgálata) a pontos helyzetértékelés mellett a fejlesztés irányait is megadják. Tudjuk tehát, hogy mi lenne a teendő. Kérdés, hogy meg tudjuk-e tenni.
Katarzis helyett
A családi-baráti kapcsolatok sorvadása is kiábrándító volt az elmúlt évtizedben. Míg 1993-ban a nők 25, a férfiak 14 százalékának nem volt egyetlen barátja se, 2001-re az arány 43 és 34 százalék lett. Az elszigetelődés egyre erősödő veszélyét még növeli, hogy a lehetőségek is csökkennek a kapcsolatépítésre.
Az, hogy 100 háztartásra 45 számítógép jut, még magyarázható az anyagi helyzettel, de mivel magyarázzuk azt, hogy színes tv viszont 100 háztartásban 105 van. Ez az uniós országok között is kiemelkedő.
Mit látunk? Magányos, munkáját nem szerető, médiatizált konzumidióták tömegeit, ők az úgynevezett átlag. Templomuk a bevásárlóközpont, barátaik a képernyő hősei. Ők azok, akik korán és magányosan halnak meg, hiszen utóduk, ha van egyáltalán, szülőjéhez hasonló életet él.
Van megoldás? Talán. A helyi közösségek erősítése, az élethosszig tartó tanulás, röviden: befektetés az emberbe. Ez elméletileg megfordíthatná a folyamatot. Az ember, aki jól érzi magát a bőrében, aki arra a kérdésre, hogy „hogy van?”, őszintén feleli: „köszönöm, jól”, akkor is jól-létben él, ha a GDP mutatók szerint nem a jóléti állam gyermeke.

A felhasznált adatok forrása: TÁRSADALMI HELYZETKÉP 2003, KSH Budapest, 2004 szerkesztette: Bukodi Erzsébet
Egészségügyi statisztika:
Az uniós országokban összehasonlították a legfelső és a legalsó jövedelmi rétegbe tartozó emberek megbetegedési arányát, és megállapították, hogy a szegények körében 10 százalékkal több a krónikus beteg. Ugyanez az arányszám nálunk 30 százalék.
A statisztikák szerint a fizikai-egészségi állapot rendszeresen visszatérő zavarai az életminőségről adnak sajátos jelzést. Nálunk a felnőtt férfiak 37, a nők 50 százalékának van legalább egy panasza, 3-nál többről a férfiak 15, a nők 25 százalék a számolt be. Hazánkban a mentális kondíció még rosszabb, a 15–84 évesek 27 százalékának általános lelkiállapota kifejezetten kedvezőtlen, 31 százalékának átlagos.

Hajtman Ágnes


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.