Az irodámban morfondíroztam éppen, amikor csörgött a telefon. A Floridai Egyetem egyik építész professzora hívott. Elmondta, hogy diákjainak kerékpározási közlekedés-tervet kell készíteniük, ezért egy tanulmányútra készülődnek. Azt kérdezte, csatlakoznék-e hozzájuk, fizetnék a repülőjegyet. Nem kellett hosszan kérlelnie. Annyira örültem a váratlan lehetőségnek, hogy az út előtt néhány nappal még mindig nem tudtam elhinni. Valami biztosan közbejön, mondjuk a professzor meggondolja magát, vagy az USA a terroristáktól tartva törli az összes európai járatot. Ledönt a lábamról egy influenza, vagy csődbe megy a légitársaság.

Aztán mégis elérkezett a nap, amikor egy az orlandói reptér felé tartó minibuszban találtam magam a professzorral és diákjaival. Útközben közlekedés-rendezési stratégiákról beszélgettünk, tervezési filozófiánkat osztottuk meg egymással.

A koppenhágai reptérhez városi vasút is tartozik, amivel elkerülhető, hogy a környék megfulladjon a dugókban, mint a legtöbb nagy amerikai reptér, ahol nincs tömegközlekedés. Már ez is meglepő volt, Koppenhága központi pályaudvaráról kilépve pedig még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy egy másik világba érkeztünk. A vasútállomás kijárata előtt több ezer bicikli parkolt. Láthatóan sok ember kerékpárral jár az állomásig, majd vonattal megy tovább úticéljához.

Koppenhága belvárosa rendkívül kellemes sétálóutca-hálózattal rendelkezik. Ott tartózkodásunk alatt – a minusz fokok ellenére – mindvégig forgalmasak voltak az utcák. Mosoly, nevetés, élénk társadalmi élet, nyugodt séta a városban. Irigykedtem, hogy a koppenhágaiak számára elérhető mindaz, amitől az amerikaiak megfosztották magukat, mert elcserélték az élet emberi örömeit, a közösségi közlekedést és a közösségi tereket autófüggésre, túlzott fogyasztásra, luxus magánbirtokokra, és az ezzel együtt járó társadalmi elszigetelődésre.

A kifejezetten hideg idő ellenére rengetegen kerekeztek az utcákon. Hihetetlen, de szemmel láthatóan minden társadalmi rétegből és korosztályból kerülnek ki biciklisek. Időseket, középkorúakat, huszon-, és tizenéveseket egyaránt látunk a nyeregben, és ami a legmeglepőbb: elegáns nőket is divatos kabátban, kosztümben, magas sarkú cipőben, kisminkelve!

Hazámban gyakran érzem magam ostobán, amikor magányos biciklistaként rovom az utat. Itt Dániában pedig a sok kerékpáros miatt úgy tűnik, mintha az autósok lennének elmaradott fajankók. Ugyanakkor a bicikli népszerűségét nem a sok kerékpárút számlájára írnám, hanem a drága és nehézkes autóhasználatéra, amely miatt sokak arra a következtetésre jutottak, hogy kerekezni jobban megéri, mint terepjáróval furikázni a városban.

A gyalogosok és kerékpárosok igényeinek figyelembe vétele miatt Koppenhágában nagyon kevés olyan gyalogost, vagy kerékpárost látunk, aki nem várja meg, amíg zöldre vált a lámpa. Általában tiszteletben tartják a közlekedési szabályokat, mert őket is tiszteletben tartják. Az autósok udvariasan, türelmesen várnak, amikor kell, és megfelelő teret hagynak a gyalogosok, kerékpárosok körül.

Sajnos úgy láttam, hogy a belvároson kívül Koppenhágában is sok a széles sugárút, amelyhez autóközpontú, kihalt, alvóváros jellegű városkép társul. Még itt is igaz, hogy minél szélesebbek az utak, annál több az autó. Reménykeltő azonban, hogy a dán főváros külső kerületeiben nem pazarló a területhasználat, mert a házak 3–5 emelet magasak.

Koppenhága egyik legkellemesebb jellegzetességének azt találtam, hogy a lakosok szemmel láthatóan sportosak, egészségesek, jó karban tartják magukat, amihez nagy valószínűséggel a mindennapi kerekezés és séta is hozzájárul. Nem csoda, hogy szépek a dán nők.

Dom Nozzi