Nagyon sok ember kénytelen elhagyni szülőföldjét nap mint nap, ám a tiédhez hasonló történetről még nem hallottam.

Az önként vállalt 21. századi száműzetésnek különböző fokozatai vannak. A gazdasági menekültek szabad elhatározásukból hagyják el hazájukat, hogy megszabaduljanak a szegénységtől. Előttem hasonló választási lehetőség állt. Maradhattam volna az USA-ban, de súlyos árat kellett volna fizetnem érte. Én viccesen „közlekedési” menekültnek hívom magam. Gyengénlátó vagyok, így nem tudok vezetni, de ahhoz elég jól látok, hogy szinte bármilyen munkát elvégezzek. Azért hagytam el szülőföldemet, mert újságíróként szerettem volna dolgozni, és az USA-ban ez autó nélkül lehetetlen. Van ugyan egy-két hely, ahol létezik tömegközlekedés, de annyira ritka, lassú és kényelmetlen az európaihoz képest, hogy aligha nevezhető közlekedési szolgáltatásnak. És ahol létezik, a legszegényebbek számára működtetik, nem pedig a dolgozó embereknek, akik időre mennek valahova. 16 éves koromban egy éves tanulmányi ösztöndíjat kaptam Németországba. Még mindig emlékszem a pillanatra, amikor néhány nappal megérkezésem után felfedeztem, hogy milyen az igazi tömegközlekedés, és rájöttem, hogy szabad vagyok. Hihetetlenül boldog pillanat volt! Hirtelen rádöbbentem, hogy oda mehetek, ahová csak akarok, és akkor, amikor akarok. Egész életemben könyörögnöm kellett, hogy vigyenek el kocsival, gyakran órákig vártam a „fuvarra”. De ezen sohasem gondolkoztam el igazán. Abban a hitben nőttem fel, hogy így kell leélnem életemet, nem tudtam, hogy lehet másképp is! Azt gondoltam, hogy a néhány buszunkkal Amerikában nagyon szerencsések vagyunk, hiszen mindig azt mondták nekünk, hogy a világ leggazdagabb és legszabadabb emberei vagyunk. Nem tudtam, hogy a kormány éppúgy fenntarthatta volna a vasutat, mint ahogy Európában. Nem tudtam, hogy a városokat másképp is lehet tervezni, úgy, hogy például én is a társadalom része lehessek. Egy év múlva vissza kellett mennem az Államokba. Két év alatt sikerült összegyűjteni annyi pénzt, hogy visszajöhessek.

Nem lett volna egyszerűbb az Államokban egy tömegközlekedéssel jól ellátott, barátságos városba költözni?

Egy ideig éltem New Yorkban, Brooklyn-ban, és a Manhattani Nation újságnak dolgoztam. Metróval jártam a munkahelyemre, és nem is volt semmi gond. De ki szeretné egész életét egy városközpontban leélni, anélkül, hogy valaha is kimozdulhatna? Nem ülhetsz vonatra, és nem mehetsz ki a természetbe hétvégén, pihenésképpen. Legfeljebb Bostonba látogathatsz busszal, egy másik városközpontba. Az igazság az, hogy nem vagyok városi alkat. A hegyek közt nőttem fel, egy csöndes helyen, és nagyon nehezen viseltem el New Yorkot, mert a legkevésbé sem barátságos. A legtöbb hely pedig, amelyet az USA-ban barátságosnak találtam, nem rendelkezik tömegközlekedéssel.

Szereted Csehországot? Mi hiányzik legjobban az Államokból?

Csehországot nem választottam – véletlenül kerültem ide, mert itt voltak barátaim. Ez a kilencvenes évek közepén volt, amikor Prága elég népszerű volt a fiatal amerikaiak körében. A Prágai Post-nál találtam munkát. Később a cseh fővárost afféle bázisnak használva Oroszországban, Kazahsztánban, a Balkánon, Nepálban, Bangladesben, Nyugat-Európában, és még Equadorban is végeztem újságírói munkát. Valahogy mindig úgy számoltam, hogy egyszer visszamegyek az USA-ba, aztán találkoztam Dusannal, összeházasodtunk, és most Prágától nem messze, egy kis faluban van egy házunk. Amikor először jöttem ide, tökéletesnek találtam a vidéki környezetet. A csehek derűlátó, reménnyel teli szellemisége is tetszett, amely a vasfüggöny leomlása utáni években jellemezte őket.

Ahogy egyre jobban értettem a cseh nyelvet, kezdtem naponta rasszista megjegyzéseket és vicceket hallani. Annyira bántott, hogy majdnem otthagytam az országot. Még mindig feldühít, de tudom, hogy minden országnak megvan a maga hibája, és hogy az amerikaiak biztosan nincsenek abban a helyzetben, hogy e kérdésben ítélkezzenek felettük. A csehek hideg viselkedése társaságban szintén bántott. Az elmúlt néhány év borúlátást és búskomorságot hozott az egész országra. A korrupció és a csehek társadalmi felelőtlensége megnőtt. De ma már ennek az országnak és kultúrájának része vagyok én is, úgyhogy nem bírálni szeretném, hanem inkább megpróbálom jobbá tenni. Van honvágyam. Nagyon hiányzik Oregon gyönyörű természeti környezete. De a legjobban a közösségi érzést hiányolom, ami az ottaniakat jellemzi. Olyan helyen nőttem fel, ahol a szomszédok segítettek egymás házát felépíteni, kutat ásni. Ahogy beteszed a lábad valakinek a házába, azonnal a család része leszel. Az amerikaiak kedves, nyitott emberek. Tudnak felszínesek is lenni, de nem mindig azok.

Érzel-e valamilyen kedvező változást, ami az Egyesült Államok közlekedés vagy városfejlesztési politikáját illeti? Mit tanulhatunk Nyugat-Európa és Észak-Amerika sikereiből és kudarcaiból?

Sajnos az elmúlt néhány év katasztrofális volt az USA-ban. A Bush kormány nagy károkat okozott az iskolákban, a környezetben, a külpolitikában a közlekedésben és a gazdaságban. Bár helyileg lehetnek kedvező változások, az általános trend nagyon kedvezőtlen. Például Bush bevezetett egy különleges adótörvényt, miszerint ha rengeteget fogyasztó haszonautód van, kevesebbet kell adóznod, míg ha egy normál méretű autót veszel, amelyik kevesebbet fogyaszt, akkor többet fizetsz. A kormány így támogatja az egyre növekvő olajfogyasztást.

Szembetűnő az is, hogy az Egyesült Államok meglehetősen tájékozatlan a várostervezés és a közlekedés terén. Létezik ugyan néhány alternatív média, amelyik egyre tudatosabb, de amikor újságíró voltam, mindig azt mondták, hogy nem vagyunk hivatottak írni a „globális felmelegedés elméletről”. Az eredmény az, hogy az amerikai média a kelet-európai médiánál is elmaradottabb.

______________________

Arie Farnam left the United States, because it is difficult to have decent living conditions there without a car. Arie settled in the Czech Republic where she worked as a journalist for a number of years before joining the World Carfree Network in March 2004 as fundraiser.

„In short, I left the US because I wanted to work as a journalist and it is impossible to be a reporter in the US without a car. I am visually impaired and can not drive a car. I can see well enough to do almost everything except drive. I can still remember the moment, a few days after I arrived in Europe and learned about real public transport, when I realized that I was free. I suddenly understood that I could go anywhere I wanted, any time I wanted.”

In the 80s a few idealist environmentalists set up a car-sharing service in Switzerland. They believed in that it was not necessary for everyone to buy their own car, and that the service they offered would ease considerably the load on the environment, too. This service provides great advantages for users because it relieves families of all the trouble and nuisance of owning a car: they do not have to pay any registration taxes, motor vehicle taxes, parking fees and car insurance, and they do not have to take their cars to the repair shop or the car-wash either. On the other hand, when they need a car, they may have a proper-sized and environmentally-friendly vehicle at any time of the day – it only requires a telephone or an Internet connection. For motorists driving less than 5000 km a year, this type of „car rental” offers significant savings.