Nem is olyan régen – alig száz, százötven éve, mielőtt folyóinkat gátak közé szorítottuk volna, hazánk jelentős része árterület volt. Még néhány évtizede is nagy kiterjedésű ártéri erdők kísérték például a Tiszát. Mára azonban ez a helyzet gyökeresen megváltozott. A folyók szabályozásával, az ártéri erdők kitermelésével és területük mezőgazdasági művelésbe vonásával, üdülőtelkekké parcellázásával még mutatóba is alig maradt ezekből a csodálatos helyekből. Pedig az ártéri erdők rendkívül gazdag és fontos élőhelyek, amelyek azonban nem fedik fel könnyen titkaikat a kíváncsi szemek előtt. A pillanatnyi vízállástól függően akár embermagasságú víz is boríthatja ezeket a területeket, de az is lehet, hogy szikkadó iszap és sár. A kiszámíthatatlan mélységű víz, a nád, a sás, a csalán, a zsombékok, a süppedő iszap, a kidőlt fák miatt akár csónakkal, akár gyalogosan gyakorlatilag megközelíthetetlenek ezek a területek.

Van azonban egy hely Vácott, ahol minden nehézség nélkül nyerhetünk bepillantást ebbe a titokzatos világba. A Göncöl Alapítvány önkéntesei és munkatársai magyar és holland kormányzati szervek támogatásával még 1994-ben építették meg azt az akkor még csak 410 méter hosszú, cölöpökön álló, korláttal ellátott pallósort, amely a Váci Ligetnél a Gombás-patak torkolatában lévő ártéri erdőt mutatja be. A magasvíz szintje fölött vezető pallósorról nagyszerű rálátás nyílik a környezetre. Személyesen találkozhatunk a jellegzetes vízparti társulásokkal és figyelhetjük meg azok átmeneteit. A liget puhafái, a bokorfüzesek fűzfajai, a nádas és az iszaptársulások növényfajai a rájuk jellemző állatvilágnak adnak otthont. Az ártér vizében csigákkal, rákokkal, szitakötő- tegzes- és kérészlárvákkal, csíkbogarakkal és csíborokkal, molnárkákkal és viziskorpiókkal, közel húsz hal-, tíz kétéltű és három hüllőfaj egyedeivel találkozhatunk. A területen eddig 16 emlősfajt (a hermelintől a vízipockon keresztül a korai denevérig) írtak le. A madarászok pedig több mint egy tucat olyan jellegzetes madárfajt figyelhetnek meg, mint a függőcinege, a guvat, a jégmadár, a fekete gólya, a kis vöcsök, vagy a zöld küllő. Karnyújtásnyira láthatjuk a virágzó fekete nadálytőt, a nyári tőzikét, a mocsári nőszirmot, hogy csak a látványosabb fajokat említsük. A madarak közül biztosan láthatunk feketerigót – amely annyira bizalmas, hogy méternyire telepszik a magányos látogató mellé a tanösvény korlátjára –, ökörszemet, őszapót, cinegéket. A területen a helyükön hagyott, elöregedett és elpusztult fáknak hála sok fakusz, különféle harkályfaj és egyéb odúlakó él. A harkályok jelenlétéről az ösvény mentén álló, különböző mértékben megdolgozott öreg fatörzsek is árulkodnak. Sajnos ez a „helybenhagyó” szemlélet országszerte ritkaság, hiszen a haszonerdőkben a jó minőségű faanyag lehető leggazdaságosabb előállítása a cél, ez pedig összeegyeztethetetlen a beteg, sérült vagy öreg fák megtűrésével, az elpusztult fák helyben hagyásával. Pedig ennek különösen nagy ökológiai jelentősége van, nemcsak az elhalt faanyag lebontásában közreműködő gomba-, növény- és állatfajok számára, hanem az odúkhoz kötődő fajok (például egyes madár- és denevérfajok, kisemlősök) szempontjából is.

Ha megállunk és elcsendesedünk, hallhatjuk a kakukk, a sárgarigó, vagy a csilp-csalp füzike jellegzetes énekét, esetleg egy kis szerencsével – és látcsővel – meg is pillanthatjuk őket, de a látogatás időpontjától függően az itt előforduló több mint száz madárfaj bármelyikét is. Tavasszal harsogó békakórus űzi el a csendet. A hanghólyagjaikat rezegtető dalnokok is alig méternyire koncerteznek. A látni- és hallanivalók időről-időre, évszakról-évszakra változnak, de mindig van valami, amiért érdemes idelátogatni. Mégis, talán a nyár első felében a leglátványosabb a tanösvény. Ekkor bontja virágait a már említett nyári tőzike és a mocsári nőszirom, illatozik a termesztett fodor- és borsmenta közeli rokona, a vízi menta. A madarak közül már a kései vándorok is a fészkek körül serénykednek, és ahogy a tavaszi legényes hangulatot felváltják a családapák gondterhelt mindennapjai, úgy ritkul és halkul a madárdal, azért egy-egy kakukkszó, egy-egy huncut a bíró azért elhangzik még.

A tanösvény rendszeres karbantartást igényel, hiszen az ártér rendkívül dinamikus, gyakran és gyorsan változó terület. Egy-egy szélvész vagy különösen magas vízállás nyomát a nagyvíz levonultával el kell távolítani, akárcsak a Gombás-patak civilizációs hordalékát. Minden évben április 22-én a Föld Napja tiszteletére pataktakarítást szerveznek, amelyen hagyományosan a város polgárai és tanulói is részt vesznek. Ennek és talán a folyamatosan végzett ismeretterjesztő, szemléletformáló tevékenységnek is betudható, hogy az elmúlt évek során érzékelhetően csökkent a patak által szállított szemét, és a korábbi időszakhoz képest egyre kevesebb a „nagy fogás” (számítógép monitor, kamionkerék, fotel, íróasztal, kerékpárváz, televízió stb.).

Tíz évi folyamatos használat (évi 40–50 ezer látogató) és különösen a 2002. évi két rendkívüli árvíz, valamint a romboló emberi beavatkozások is halaszthatatlanná tették a tanösvény felújítását, amelyet 2003-2004 telén végeztek el, ismét a Göncöl Alapítvány munkatársai és önkéntesei az Ipoly Erdő Rt., a Duna–Dráva Cement Kft., a Tetra Alapítvány és Vác Város Önkormányzata támogatásával. A tanösvény immár 510 méteren mutatja be az ártéri erdők jellegzetességeit. A pallókat is kiszélesítették, így a szembejövők még kényelmesebben és biztonságosabban haladhatnak el egymás mellett. A pihenő-megfigyelő helyeket megnövelték – így már kisebb osztályok, szakköri csoportok is elférnek egy-egy magyarázat erejéig, a színes tájékoztató táblákat pedig újakra cserélték.

Kereki Albert
Göncöl Szövetség