kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Zöldhírek

Elemgyűjtés
Augusztus 22-től a gyártóknak és a kereskedőknek kell gondoskodniuk a használt szárazelemek begyűjtéséről és hasznosításáról.
A háztartásban keletkező veszélyes hulladékok egyik legnagyobb (évi kétezer tonnányi) részét az elemek adják. A mérgező fém- és savtartalmuk miatt különösen veszélyes elemeket a szerződött kereskedők kötelesek díjmentesen visszavenni, a gyártók és importőrök pedig kötelesek átvenni a boltokban begyűjtött használt energiaforrásokat. Az országos gyűjtőhálózatban körülbelül húszezer bolt vesz majd részt. Az idén a piacra kerülő elemek legalább hét, jövőre tíz, 2007-ben pedig tizenhárom százalékát kell majd visszagyűjteni és ártalmatlanítani. A gyártóknak és importőröknek a forgalmukkal arányos – kilogrammonként 560 forint – biztosítékot kell képezniük. Ha valamelyik érintett cég esetleg nem gyűjt eleget, helyette ebből a pénzből az állam oldja meg a feladatot (már ha tudja, egy kilogrammnyi használt elem összegyűjtése és veszélyeshulladék-lerakón történő elhelyezése ugyanis 560 forintnál lényegesen többe kerül). A lakóhelyhez legközelebbi gyűjtőpontról a http://www.kvvm.hu honlapon lehet tájékozódni. Emellett a már működő elemgyűjtő pontok is megmaradnak.
www.greenfo.hu
Éjszakai járatsűrítés
Hosszas előkészítést és a menetrend átdolgozását követően az eddigi 220-ról 444 kilométerre módosítják az éjszakai hálózatot Budapesten, amelyen 19 helyett 29 autóbusz közlekedik majd. A járatok összesen 1585 megállóban állnak meg, ez több mint a duplája a korábbinak. A hálózat gerincét olyan, úgynevezett átmérős vonalak alkotják, melyek a Belvárost keresztezik, és végállomásaik a város két szélén vannak. Az új rendszerben Budapest területének szinte teljes egészét lefedik az éjszakai járatok oly módon, hogy a kertvárosokban is legfeljebb 1–1,5 km-es gyaloglással elérhető valamely éjjel is üzemelő megállóhely. A járatok jelzése háromjegyű, 9-essel kezdődő szám. A korábbi „É” betű helyett ez a szám jelzi az éjszakai jelleget, míg a másik két számjegy a térségben közlekedő valamely nappali járatra utal.
www.bkv.hu



JELES NAPOK
 Július 01.
   Állatszállítás-ellenes világnap
 Július 08.
   1985-ben e napon írták alá a Helsinki Egyezményt
 Július 08.
   1905-ben Guy Bradley-t, az amerikai madárvilág védelmének egyik úttörojét kócsagtoll-gyujto orvvadászok lotték le ezen a napon a floridai Everglades tónál
 Július 11.
   Népesedési világnap
 Július 10.
   1985-ben Fernando Pereira, a Greenpeace fényképésze e napon halt meg a Rainbow Warrior felrobbantásakor az aucklandi (Új-Zéland) kikötoben
 Július 12.
   1867-ben e napon született Kaán Károly erdomérnök
 Július 23.
   1979-ben a Kiskunsági Nemzeti Park kétharmada e napon lett Bioszféra Rezervátum
 Július 01.
   Építészeti világnap
 Július 10.
   Vasutasnap
 Július 18.
   Cigány szolidarítási nap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.