kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Bolyongó világ


A mobilitás nem más, mint a mozgás, a vándorlás, a helyváltoztatás képessége. Az egész világ örök mozgásban van, folyton tartunk valahová. Madártávlatból szemlélve úgy festhetünk, mint egy állandóan nyüzsgő hangyaboly, melynek egyedei látszólag céltalanul vándorolnak mindenfelé. Csakhogy minden vándorútnak van célja. A vándorlás elemi ösztön, akár emberekről, akár állatokról legyen szó, de céljaink és módszereink felettébb eltérőek.
Költöző állatvilág
Az állatok jó része a környezetben beálló kedvezőtlen változásokat úgy vészeli át, hogy elvándorol egy másik, számára megfelelő területre. Az esetek többségében a szezonális táplálék-, esetleg vízhiány a legfőbb oka, hogy az állatok elhagyják az élőhelyüket, de akadnak olyanok, amelyek az utódaik világra jöttének vagy téli alvásuk helyszínére igyekeznek.
A halak közül az európai angolna, miután jó kövérre hízott, két és fél év vándorlás után éri el a Sargasso tengert az Atlanti-Óceán közepén. Ívás után elpusztul, ivadékai pedig megkezdik útjukat az ismeretlen Európa felé. A lazacok épp fordított útvonalat járnak be. Édesvízi patakokban kelnek ki, és éveket töltenek a tengerben, mígnem elindulnak, hogy folyásiránnyal szemben, vízeséseken átkelve elérjék ifjúságuk színhelyét, hogy maguk is szaporodjanak.
A hüllők között is sok a nyughatatlan természet. Egyes nőstény levesteknősök Brazília partjai mentén leereszkednek a meleg vizekbe, majd 1800 kilométert úsznak egy elképesztően picike sziget homokos partjaihoz, hogy lerakják körülbelül száz tojásukat.
Az emlősök között a rekordot a szürke bálna tarja, amely az Északi sarkvidékről 10 ezer kilométert úszik délre a Mexikói-öbölhöz, hogy ott hozza világra borját.
Egyes rovarok a bálnákhoz és a madarakhoz hasonlóan vonulnak. A monarch lepkék milliói például minden ősszel Dél-Kanadából és az Egyesült Államok északi területeiről Közép-Mexikó magashegyeinek fenyőerdeibe vonulnak, ahol a telet töltik. A vándorló állatok sokkal sérülékenyebbek és nagyon sok közülük a kihalás szélére került.
Az emberi vándorlás hatásai

Az emberi vándorlásnak sok oka lehet. Az új területek felfedezése utáni vágy, a kereskedelem, vagy csak egyszerűen pihenés.
A személy- és áruszállítás, a közúti és légi közlekedés folyamatos növekedése, az autópálya-hálózat bővülése, valamint a személygépkocsi-közlekedés elterjedése fokozódó környezetterheléshez, és a biológiai sokféleség csökkenéséhez vezet.
A közlekedési infrastruktúra bővülésével egyre több természetvédelmi területre nehezedik nyomás, Európában e területeknek már mintegy felét érinti. A közlekedésnek súlyos következményei vannak már olyan távoli vidékeken is, mint az Északi-sarkvidék.
E folyamatok ellensúlyozására tett erőfeszítések a legszerencsésebb esetben is csak a kedvezőtlen változások ütemének lassítására elegendők.
Az emberiség gazdasági és technikai fejlődése maga után vonta mobilitásunk növekedését, így erőteljesebbé vált a korábban biológiai szempontból elszigetelt térségek közötti fajcsere és az idegenhonos fajok térhódítása. Az állatok ugyanis nem csak saját ösztönüktől vezérelve kerülnek számukra ismeretlen területekre, számtalanszor az emberek hurcolják őket, akarva vagy akaratlanul, idegen tájakra.
A behurcolt növények egy része nem tud tartósan megtelepedni, a fajok némelyike azonban, megszabadulva az őshazájában élő parazitától, fogyasztóitól és versenytársaitól, hosszabb-rövidebb ideig tartó alkalmazkodási időszak után hihetetlen mértékben elszaporodik. Hogy ennek milyen káros következményei lehetnek, azt mutatja a Magyarország területén sokáig botanikai ritkaságként számon tartott, először 1922-ben, a Dráva mellett észlelt parlagfű, amely mára az egész országban tömegessé vált. Nagy mennyiségben termelődő, a széllel messzire szálló, erősen allergén virágpora mára már közegészségügyi gondokat okoz.
Ezek az úgynevezett adventív (bevándoroltatott, nem őshonos) növényfajok fenyegetik az eredeti növényközösségeinket és a bennük élő őshonos fajokat is.
A hajózás fejlődése meggyorsította ezeket a folyamatokat, mert az ember a tengerjáró vitorlás hajók segítségével interkontinentális távolságokat tudott megtenni. Az közismert, hogy Kolombusz hajóinak fedélzetén számos növény és állatfaj került Európába, és ez a folyamat a mai napig tart. A jelenlegi konténeres vízi áruszállítás például igencsak előnyös a gyommagvaknak, a rovaroknak és csigáknak. A másik igen hatékony terjedési mód a hajók ballasztvize. Főleg planktonikus szervezetek terjedhetnek el így, de ilyen módon jutott el az Észak-Amerikában őshonos fésűs medúza a Fekete-tengerbe, vagy a Kaszpi-tengerben őshonos zebrakagyló az észak-amerikai Nagy Tavakba és a hozzájuk kapcsolódó folyórendszerbe. A légi közlekedés szintén lehetővé teszi egyes fajok behurcolását. A barna mangrovesikló például, amely egy Guam szigetén őshonos madárfaj kipusztulását okozta, újabban Hawaii élővilágát fenyegeti, hiszen gyakran felbukkan a hawaii repülőterek leszállópályáin, ahová a gépek rakományterében érkezik.
Érdekes adalék a fajok vándoroltatásához, hogy a győri ipari vágányok mentén megbújó fajok vizsgálatakor sok, hazánkban még nem regisztrált növényfajt találtak. Egy svédországi autómosó iszapjában pedig rengeteg, a turisták autóira tapadt, sárral behurcolt, idegen földről való növényfaj magját, terméseit mutatták ki kutatók.
Settenkedő kórok

A nagy utazások, népmozgások, a technika fejlődésével együtt járó óhatatlan jövés-menés következtében időnként feltűnnek trópusi betegségek olyan országokban is, ahol azokat csak az orvosi irodalom lapjairól ismerik. A huszadik században egyre fokozottabb globális élelmiszer-, növény- és állatkereskedelem erőteljesen hozzájárul ahhoz, hogy az emberi és állati kórokozók egyre könnyebben terjednek a világon. A kórokozók utaztatása és térhódítása Kolombusz idejében már nyilvánvaló volt. A tizenhetedik században a fekete rabszolgák szállítása a Karib-tenger térségébe. A rabszolgahajók fedélzetén az édesvíz tartalékokkal együtt megérkeztek a szigetekre az Aedes aegypti szúnyogfaj lárvái, melyek a sárgalázat és a dengue lázat terjesztik. Ezeket a betegségeket a vírusgazda rabszolgák terjesztették el a dél-amerikai kontinensen.
Egy másik példa, hogy az inka lakosság több mint 30 milliós létszámát az európai hódítók által behurcolt betegségek tizedelték meg kíméletlenül. Az új betegségek megjelenésével az inkák létszáma ötmillióra zsugorodott.
Egyes állatfajok kihalását a biológusok szerint az ember által terjesztett fertőző betegségek is okozhatják. A felpörgetett kereskedelemben a kergemarha kór és a madárinfluenza terjedt széles körben, ami egyszerre állította nehéz helyzet elé a humán- és az állategészségügyi szerveket, és pánikot keltett a lakosság körében.
A Magyarországra behurcolt betegségekről csak hozzávetőleges adatok állnak rendelkezésre. Súlyosságában a malária és az amőbás fertőzés (amoebiasis) vezet. Az állatról emberre terjedő fertőzések, amelyek többnyire ételfertőzés következményei (pl. szalmonella), valamint a hepatitis A és B fertőzések jelentett eseteiből nem derül ki, mennyit hoztak be külföldről. Évek óta 1–2 behurcolt hastifuszt (typhus abdominalis), ugyanennyi schistosomiasist (főleg a forró égövi vidékeken előforduló máj-, hólyag-, és bélpanszokkal járó betegség)ismertek fel. A dengue láz 5–10, a malária megközelítően 20 megbetegedést okoz évente.
Az ökológiai környezet feltételeihez való alkalmazkodás során a populációk tulajdonságai változnak. Idővel két elkülönülten fejlődő, különböző környezetbe került népesség önálló fajokká is alakulhat. A törzsfejlődés során a fajok folytonos keletkezésével természetesen mindig is együtt járt más fajok kihalása. A Földön valaha élt fajok döntő hányada eltűnt, kipusztult. Az evolúció természetes kísérője ez. A bioszférának azonban ehhez a „befejezetlen kísérletéhez” több milliárd esztendő állt rendelkezésére. Kevés hirtelen, katasztrófaszerű pusztulásról tanúskodnak az ősmaradványok. Fontos tényező tehát az idő. Napjainkban az emberiség tájátalakító tevékenysége sokkal gyorsabban változtatta meg az egyes élőhelyek feltételeit, mintsem a populációk és a társulások alkalmazkodni tudtak volna hozzá. Naponta két-három faj örökre eltűnik bolygónk élővilágából.
A levegő, a víz, a talaj és a sokféle élő szervezet egyedi keveredésével hozza létre a természet azt a környezeti rendszert, amelyben az egyes elemek kölcsönhatásban állnak egymással, így támogatva egymást. Az emberi mobilitás ugrásszerű növekedése következtében ez a rendszer felborulni látszik. Ha elpusztítjuk az ökoszisztémákat, önmagunkat pusztítjuk el.
Tehát nincs két bioszféra: egy a természetnek, egy az embereknek. A föld élővilága egy rendszer, teljesség, melynek az ember világa is része.

Lendvai Petra


JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.