Az akadálymentes, biztonságos és kényelmes használat azt jelenti, hogy megértjük a képen látható ábra képtelenségét. Sajnos a pályázatokban rendszeresen találkozhatunk azzal, hogy a tervekben a mozgássérültek számára csak a nőkkel közös mellékhelység áll rendelkezésre, és ezt néhány helyen valóban meg is építik. Ilyet csak tapasztalat hiányában, íróasztal mellett lehet kitalálni, nem beszélve a bizonyos rámpák dőlésszögéről. Az Ability Park* eddigi tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy az oktatás során ezeket a szempontokat meg kellene ismertetni a jelenlegi és a leendő tervezőkkel.

Az akadálymentesítés vagy az egyenlő esélyű hozzáférés azonban nem csak a mozgássérültek igényeiről szól. A tervezés során a többi fogyatékossági csoport igényeit is figyelembe kell venni. Az akadálymentes környezet azt is jelenti, hogy egy vak ember számára is értelmezhető legyen, melyik emeleten állt meg a lift, vagy melyik gomb melyik szintet jelenti. Vagy hogy egy siket ember számára egyértelmű legyen, ha megszólal a hívó berendezés, vagy a tűzjelző. És sorolhatnánk. Ez csak akkor nehéz feladat, ha utólag kell mindezeket kialakítani. Az egyetemes tervezés alapelve szerint: úgy tervezd meg a szolgáltatást és a hozzá tartozó elemeket (teret, épületet, eszközt), hogy az lehetőleg valamennyi ügyfél számára kényelmes, biztonságos és értelmezhető legyen.

Furcsa, hogy az egyetemes tervezés ilyen nehezen tud teret hódítani. Gazdaságilag mindenkinek érdeke, hogy az adott szolgáltatást a lehető legtöbb ember el tudja érni, hiszen ez több bevételt eredményez. Egy ismerős látássérült mesélte, hogy visszajár a régi zöldségeséhez, mert új lakóhelyén a zöldséges nem engedi, hogy „megtapogassa” az árut.

Maga a kérdésfeltevés nem releváns, hiszen a társadalmi igazságosság vagy a diszkrimináció nem függ össze az érintett csoport létszámával, egyetlen ember kirekesztése önmagában azt jelenti, hogy az adott intézkedés nem elfogadható. Mint az az első pillantásra talán morbidnak tűnő képen látszik, az élet valamennyi területén egyforma elbírálás szükséges. Megjegyzendő, hogy ma Magyarországon egyetlen akadálymentesített börtön van, és az előzetes fogva tartás nem megoldható, ha a gyanúsított kerekesszékes. Arról ne is beszéljünk, hogy az akadálymentes bírósági épületek száma sem túl jelentős. Pedig egy kerekesszékes éppúgy lehet bűnöző, áldozat, gyanúsított, tanú, alperes és felperes, mint bárki más.

Egyetlen percre képzeljék el önmagukat, amint éppen nyolchónaposak. Most képzeljék el az édesanyjukat vagy az édesapjukat, amint megpróbál önökkel, akik éppen a gyerekkocsiban fekszenek, keresztülvergődni, mondjuk a Blaha Lujza téren, hogy eljussanak a legközelebbi rendelőbe. Lépcsőn le, lépcsőn fel, felkászálódás a villamosra. Ekkor már „csupán” az ajtó visszazáródását segítő erős rugóval kell megküzdeni ahhoz, hogy célhoz érjenek. És ha ezzel megvannak, akkor egy pillanatig képzeljék magukat a saját szüleik helyzetébe. Ki az, aki akár önmagának, akár a saját szüleinek ezt a tortúrát kívánja?

Gyakran halljuk, hogy az adott épület nagyrészt akadálymentes, de vajon létezik-e 70 százalékban vagy 90 százalékban akadálymentes környezet? Képzeljenek el egy kis házat egy nagy mocsár közepén. A mocsáron át egy keskeny kis út vezet a házhoz. Az út kivételével a terület járhatatlan. Ha az út 90 százalékban kész van, de hiányzik még száz méter a házig, akkor megközelíthető a ház? És hogy ez mennyire kínos lehet, képzeljék azt a helyzetet, ahol a hotel egésze, a felkínált szoba és a fürdőszoba-WC is akadálymentes, de a szoba és a mellékhelység közötti ajtó túl szűk ahhoz, hogy átférjen rajta egy kerekesszék. Voltam olyan hazai felsőoktatási intézményben, ahol az egyetlen, kerekesszékkel nem megközelíthető félemeleten volt a Hallgatói Önkormányzat, az Idegennyelvi Lektorátus, valamint az egyik, valamennyi hallgató számára kötelező, közismereti tárgyat oktató tanszék. Vagyis az alaptevékenységek egy része nem férhető hozzá mindenki számára egyenlő eséllyel.

Egyre gyakrabban találkozom azzal, hogy a minisztériumokban vagy a fejlesztési tervek irányító hatóságainál az illetékesek nem értik vagy túlmisztifikálják ezeket a fogalmakat, míg az érintettek részéről hiányzik az igények pontos és közérthető közlése. Pedig csak akkor lesz valós, kézzelfogható eredménye az akadálymentességért folytatott harcnak, ha a maga természetességében képesek leszünk alkalmazni azokat az egyszerű elvárásokat, amelyek megfogalmazhatóak az épített környezettel szemben. Akkor van esélyünk arra, hogy a magyarországi fejlesztések ne növeljék, hanem csökkentsék a meglévő különbséget a szolgáltatásokhoz és jogokhoz való hozzáférésben.

Nagy Géza