kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
Törekvések és trehányságok
Palugyai István publicisztikája
Palugyai István publicisztikája

Mikor-e sorokat elkezdtem írni, még nem volt tudható, lesz-e külön tárcája az új kormányban a környezetvédelemnek. Nagyon reméltem persze, hogy igen, de azért érdemes elgondolkozni azokon a választás után felröppent sajtóhíreszteléseken, melyek egyáltalán felvethették, hogy elôadódhat olyan helyzet, amelyben a környezet ügyét a valóban szükséges közigazgatási karcsúsítások jegyében valamely más tárcához, a gazdaságihoz, netán a mezôgazdaságihoz csatolják. Nem vagyok álszent, tudom, hogy sok gazdasági érdekcsoport szeretné szônyeg alá söpörni a beruházások körüli zöld „akadékoskodók” érveit, megszüntetni, vagy legalábbis meggyengíteni politikai hátterüket.

PALUGYAI István – Biológusként végzett, 52 éves újságíró. Televíziós szerkesztô és mûsorvezetô, majd a Magyar Hírlap tudományos tudósítója 1979-tõl. 1991 óta a Nép­szabadság tudományos, környezetvédelmi rovatának vezetôje. A Magyar Tudományos Újságírók Klubjának és az Európai Tudományos Újságírók Szövetségének (EUSJA) elnöke, a Tudományos Újságírók Világszövetségének (WFSJ) alelnöke.
Azt persze már akkor is nehezen tudtam elképzelni, hogy bármely párt komolyan megkockáztatná, hogy mögé álljon az ilyen szemellenzôs törekvéseknek. És nemcsak azért, mert a környezetvédelmi gondolat a rendszerváltás egyik kapudöntögetôje volt, hanem azért is, mert a fenntartható fejlôdés ideája mit sem vesztett érvényességébôl. Sôt, ahogy a klíma kilengéseinek következményeit – ahová a legutóbbi árvizet is sorolhatjuk – mind gyakrabban érezzük saját bôrünkön, a megoldást immanens feladatként sürgetô környezetvédelmet egyik hazai politikai erô sem kezelheti másodrangú ügyként a hatalomgyakorlásban. Nem beszélve arról, hogy két éve uniós tagok vagyunk s e közösség felé sem lett volna, úgymond „eurokonform” a zöld tárca megszüntetése.
És még valami. A legutóbbi rekordárvíz sikeres levezénylése után s az ebbôl (is) következô többéves feladathalmaznak (lásd Vásárhelyi-terv) való nekigyürkôzés elôtt elég nehéz lenne a vízüggyel megspékelt környezetvédelmet alárendelt szerepre kárhoztatni. Úgy is mondhatnám, a vízügy ma felfelé húzza a környezetvédelem lobbierejét, aminek meglehet, néhány, a „gátépítôket” eleve ellenségként tekintô méregzöld barátunk nem biztos, hogy örül.
Na de mint kiderült, valóban lesz zöldtárca az új kormányban. Csakhogy itt a kö­vetkezô kérdés: milyen erôs képviselettel, politikai érdekérvényesítô potenciállal rendelkezik majd a régi-új tárcavezetô? Úgy tûnik, a zöldtárca végül is afféle jobb híján maradékként került az osztozkodásban elfáradt pártok asztalára és néhány erôsebb pártkötôdésû (bár a környezetvédelem ügyét csak távolról ismerô) exminiszter rossz taktikázásának köszönhetôen jutott be végül Persányi Miklós. Tulajdonképpen a környezetvédelmi tárca a megalakítása óta nem kapott igazán súlyos politikai egyéniséget, már ha Kádár János hajdani kegyeltjét, Maróthy Lászlót, az elsô magyar környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztert nem tekintjük annak az akkori nomenklatúrában. Sôt, a rendszerváltás után a pártok a környezetvédelmet afféle vigaszágnak kezelték, aminek legelrettentôbb példája Pepó Pál ámokfutása volt. Sajnos ma még nem úgy mûködnek politikai mechanizmusaink, hogy egy ilyen szakmai jellegû tárcának elegendô egy akár kiváló szakember-vezetôvel rendelkeznie. Megfelelô párt-háttér nélkül egyetlen miniszter sem tudja hatékonyan elnavigálni tárcáját a magyar belpolitikai tenger szküllái és karübdiszei között. Igaz ez mindenhol. Egy erôs politikai háttér akár a miénknél sokkalta régibb demokráciákkal rendelkezô nyugat-európai országokban is üdvös lehet, a szakmai érvek ereje az egyes konkrét esetekben azonban arrafelé sokkal áttörôbb.
Végül is Persányi kezdheti el második ciklusát, amelyben egyrészt ki kellene rukkolnia egy határozott és nagyívû zöld koncepcióval, másrészt az eddiginél nagyságrendekkel nagyobb erôfeszítéseket kell fordítania a környezetvédelmi gondolat széleskörû népszerûsítésére. Ez ugyanis sok tekintetben és komplex okok miatt gyengébb a szükségesnél, s sokszor már ennek alacsony szintje is megnehezíti a zöld törekvések érvényre juttatását – akár a döntéshozók között is. A környezetvédelmi tudatformálásban azonban nemcsak a tárcavezetônek kell szerepet vállalnia, hanem a szak­mai szervezeteknek, intézményeknek, a médiának és a civil szervezeteknek is. Mindannyian ludasak ugyanis abban, hogy a közvélemény széles köreiben a „zöld” törekvések ma szinte ellenszenvet váltanak ki, de legalábbis ambivalens hozzáállást. Jó, jó a virágokat, az állatokat így általánosságban a nagy többség szereti, a háborítatlan természet senki szemében nem kap negatív felhangot, s a tiszta víz és az egészséges levegô is mindenki áhított igénye. Ám mihelyt szembekerül a vélt vagy valóságos érdek a kör­nyezet ügyével, mifelénk még többnyire az utóbbi kerül ki vesztesen. Sokszor a zöld konfliktusok mögött ott feszülnek a politikai ellentétek, ami ugyancsak nem könnyíti meg a megoldást. Hányszor hallom, ez vagy amaz a zöld szervezet mekkora vehemenciával támad valamely intézkedést. Jó, jó mondanám, biztos igazuk van, ha nem ismerném a civilek ágáló prominensének – jóllehet az ökológiai szempont pártatlan szerepét hangsúlyozza – történetesen meglehetôsen radikális ellenzéki kötôdését. (Ez a viszonyrendszer az elmúlt tíz évben mindkét irányban mûködött!) Nagyon nehéz fogást találni az ilyen esetekben, melyek egyrészt megnehezítik a közös, kompromisszumos álláspont kialakítását, másrészt azt is, hogy egy vagy több zöldszervezet komoly és pártatlan tényezôként jelenhessen meg a magyar politikai porondon.
De nem erôsíti a környezettudatosságot a hazánkban mindenütt jelen lévô trehányság sem. Ott van a szelektív gyûjtésnél, ahol a színes konténerek mellett tornyosul a szemét, nem viszik el idôben, és emiatt, vagy már e nélkül is melléöntik a hulladékot, de a biciklisek között is. Akik jogosan követelnek maguknak nagyobb teret a városokban, ám mind gyakrabban hánynak fittyet a KRESZ rájuk is vonatkozó elôírásaira és kerekeznek például egyirányú utakon szembe a forgalommal. Ahogy a melléöntött szemétnek sincs napokig „gazdája”, úgy a szabálytalankodó és magukat meg a többi közlekedôt is veszélyeztetô bringásokkal szemben sem láttam még fellépni senkit a biciklismozgalom részérôl. Trehányság a gazdák által otthagyott kutyapiszok, de a két éve rendbe hozott belvárosi park immáron széttört, hiányos kôdíszítése is, amire láthatóan senki sem figyel. Afféle környezeti trehányságban (apátiában?) élünk, aminek megszüntetése nem mindig pénzkérdés. Természeti és épített környezetünk értékeinek megbecsülése, gondozása sokszor csupán odafigyelést igényel, és ennek szükségességére kellene felhívni mind hatékonyabban az emberek figyelmét. Mert nélkülük, ellenük nem lehet sikeresen védeni a környezetet.
Palugyai István



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.