kapcsolatlélegzetnyi hírlevélgyorskeresés
Loading
„Dzsentriköztársaság”
Tóta W. Árpád publicisztikája

Nem vagyok környezetvédő aktivista és valószínűleg nem is leszek: az erőművek elleni online petíciók világa nélkülem is szép kerek. Szívesen élvezem a technika vívmányait. Most is épp a használtautó-adatbázist nézegetem cikkírás közben. Tudom, csak akkor lennék igazán jó arc, ha átnyergelnék kutyaszánra, csakhogy én nem vagyok hajlandó a bakon fagyoskodva kamionok közt manőverezni, továbbá a városban, ahol élek, a kutyaszánnal bejárható úthálózat úgyszólván minimális. Ugyanez igaz a biciklire.
Isten látja lelkemet, most meg mobiltelefonáltam egyet.
Elég jó ajánlatok vannak amúgy a használtautó-piacon, ajánlom mindenkinek, aki ráunt a kutyaszánra. Reális választás. Tulajdonképpen nem is értem, miért vesz meg bárki egy olyan terméket újonnan, amely az első évben orbitális értékvesztést szenved el. Miért nem veszi meg legalább félévesen?
Na és innentől vagyok – még mindig nem környezetvédő, hanem – szenvedélyes zöld szemes ostorosa annak a nemzeti idiotizmusnak, ami ezt az országot mostanra totálisan ellepte. A gulyáskommunizmusban kezdődött, de a rendszerváltáskor indult meg teljes erővel a fölösleges fogyasztás. Addig egyszerűen nem volt. Mármint plazmatévé meg kamerás mobil. Autó se csak úgy az autóboltból, nem bizony. Azt ki kellett várni, és ha az elvtárs öt év után megunta, vagy netalán cikinek érezte a Daciát, nos akkor az elvtárs szállhatott magába, dúlhatott-fúlhatott, de kénytelen volt használni tovább. Így ment ez nálunk is, a Daciát olykor szervizelni kellett, meg kopogott és zörgött, de az volt, azt kellett szeretni, és egyébként meg működött.
Amikor kinyíltak a határok, lecserélte mindenki a keleti csotrogányt valami használt nyugatira. Még ez is hagyján; ki volt éhezve szegény nép a finom kárpitra. Spóroltak évekig az emberek, hogy megvehessék a zöldségestől a Mercit, aztán feszítettek benne büszkén. Sznobizmus elsősorban, de nem érthetetlen és megmagyarázhatatlan. Megkeresték és összegyűjtötték rá a pénzt, onnantól már csak üzemanyagra, alkatrészre és súlyadóra kellett költeni.
Most azonban más világ van. Most az a trendi, hogy nem spórolunk, hanem felveszünk egy kövér hitelt. Aztán évekig pengetheti a szegény szerencsétlen a törlesztést, csengethet a banknak annyi pénzt, ami jóval meghaladja a kocsi árát, ráadásul mire kifizeti, az autó már nem éri a felét se. Mi indíthatja ekkora ostobaság elkövetésére? Csakis a konzumidiotizmus. Az, hogy márpedig neki az új autó kell, mert ő dicsekedni akar vele, mert őneki kínos volna a régebbi modell. Azt hiszi szegény, hogy a hitelre vett új autójával zárkózott fel végleg a Nyugathoz, miközben Nyugaton különösebb szégyenkezés nélkül hajtja a polgár a maga tizenéves autóját. Hiszen éppen attól polgár, hogy nem pazarol! A hitelből májerkodó magyar, az nem polgár, az dzsentri.
Magyarország nemcsak fiatal demokrácia, de fiatal piacgazdaság is. Épp ma olvasom, szűkebb évekre készülnek a bankok a megszorítások miatt, vége a hitelezők paradicsomának. Hála istennek. Ha ehhez megszorítás kell, akkor legyen. Hosszú ideje ámulok értetlenül azon, hogy honfitársaim nemcsak pénzügyi analfabéták, ahogy Kóka miniszter mondta, hanem csoda, hogy levegőt venni képesek sötét ostobaságukban. Mert értelmesen venni valamit, arra nem képesek.
Úgy látszik, sokan azt sem fogják fel, hogy mi az a hitel. Nem értik – és persze a pult másik oldalán nem is sietnek elmagyarázni –, hogy ha a lapostévé ára háromszázezer forint, akkor azt a pénzt mindenképp ki fogják fizetni érte. Nem értik, hogy ha eddig nem voltak képesek összespórolni havi húszezret, akkor ezután se lesz egyszerűbb megtakarítani annyit törlesztőrészletre, viszont utólag sokkal többe kerül a buli. Hiába írják oda nekik, hogy THM 400 százalék – mert ilyen is van –, csak annyit látnak, hogy nulla forint kezdőrészlet.
A legsúlyosabb idióta nem is plazmatévét vesz hitelre, hanem olyasmit, amit később se tud pénzzé tenni. Trópusi nyaralást, karácsonyi ajándékot, wellnesshétvégét. Mert a szomszéd is most volt Dominikán, mi meg nem voltunk, úristen, ez már maga a lecsúszás. Nem, kedves: a lecsúszás akkor jön, amikor vissza kell fizetni kamatostul. Aztán majd megy a nyivákolás és a zavargás, ha vissza kell adni a tévét, meg a kosztpénzből kell kigazdálkodni a flancot.
És ez még csak a legostobább módja a konzumidiotizmusnak, amit sikerült mostanra azonosítani a jóléttel. A meggondolatlan hitelek mellett ott tornyosulnak a tök fölösleges egyéb vásárlások. Talán nincs is jobb példa a mobiltelefonnál. A piros bakelitkészülék évtizedekig szolgált a szocializmusban; igaz, hogy nem is volt más, de az is igaz, hogy telefonálásra használták. Nem tudom, világos-e: az alsó felébe belebeszéltek, a felsőn meg kijött a hang. Eredetileg a mobil is pont erre készült, aztán sikerült belőle ékszert kreálni, elmagyarázni az embereknek, hogy nem mindegy, milyen készülék van a zsebükben. És amikor ez már nem volt elég, akkor került bele kamera.
Oké, az enyémben is van, de csak azért, mert a céges ajánlatban nem volt kamera nélküli. Nem volt, egy se. Kerestem, kérdezősködtem, mondtam, hogy nekem aztán nem kell az a szar lencse bele, amivel amúgy se lehet felismerhető fotót készíteni. Nincs. Se kamera nélküli nincs, se olyan, amiben volna sörnyitó.
Környezetvédelem? Tudatos vásárlás? Ésszerű fogyasztás? Ugyan már. Az árcédulát se látják, ha egynél több szám van rajta. Fel se merül, hogy ha marad a havi fizetésből, akkor azt eltegyék későbbre. Eszükbe sem jut, hogy nem kell mindent megvenni az akciós prospektusból. Az meg csak álom, hogy mindenki megkérdezze magától: kell-e nekem ez a cucc, vagy… vagy tulajdonképp működik még a régi is, barátaim nem a felszerelésemről ítélnek meg, önbecsülésem nem az övemre aggatott szirszaroktól és a slusszkulcsomtól függ. De igen.
Állítólag háborúkban és természeti csapásokban veszik csak észre az emberek, mennyire túlértékelték az ingóságaikat előtte. Talán ez a pár szűk esztendő is rákényszeríti őket, hogy beérjék azzal, amit valójában megengedhetnek maguknak.
Tóta W. Árpád


Tóta W. Árpád – 1977-ben született Budapesten. Angoltanár, de nem gyakorolja. Elsősorban médiakritikákat és egyéb publicisztikákat, valamint fegyverismertetőket ír az Indexnek, amelynek 2001-től munkatársa, majd főmunkatársa, emellett a Kreatívban műveli a civil reklámkritika műfaját. 2003-ban Pulitzer emlékdíjat, ugyanebben az évben Voltfolió médiadíjat kapott. 1 gyermeke és 1 macskája van.



JELES NAPOK
 Augusztus 01.
   A szoptatás világnapja
 Augusztus 09.
   Állatkertek napja
 Augusztus 09.
   A bennszülött népek világnapja
 Augusztus 20.
   1989-ben e napon gyilkolták meg elefántcsont-csempészek George Adamsont, Joy Adamson munkatársát és férjét
 Augusztus 06.
   Hirosima-Nagaszaki emléknap
 
© Leveg? Munkacsoport 1991-2006. — Villámposta: szerkeszto@lelegzet.hu
A Lélegzetben megjelent írások és képek egyeztetés után, a forrás és a szerző feltüntetésével közölhet?k más kiadványokban.